Hírek

90 éves a Sasfészek Turistaház

A 90 éves Sasfészek Turistaház évfordulójára ünnepséget szervezett a Dorogi Atlétikai Club Természetjáró Szakosztálya október 21-én, szombaton. A szépszámú sportbarát előtt köszöntőt mondott Gálicz Gábor szakosztályvezető és Vig Attila, a DAC elnöke – írja a dorogi önkormányzat a hivatalos honlapján.

A ház 1933-ban épült, amelyet a 80. évfordulóra a Pilisi Parkerdő (2013-ban) felújított. Felszereltségét, kényelmi fokozatát a lehetőségekhez képest a mai igényekhez igazították: az elektromos áramot napkollektorok és napenergia, illetve egy aggregátor biztosítja. A ház a „modernizáció” ellenére megőrizte eredeti, bakancsos menedékház jellegét.

Többféle elnevezése is ismert, hivatalos neve Fekete-hegyi Kulcsosház, de József Attila-díjas költőnk, Berda József tiszteletére – akinek ez volt az egyik kedvenc kirándulóhelye – Berda József Kulcsosháznak is nevezik. A turistatérképeken pedig sok helyen a „Sasfészek” elnevezés is olvasható, amelyet minden bizonnyal a háborítatlan környezetnek, valamint a teraszáról nyíló lenyűgöző panorámának köszönhet. A II. világháborút követően az alaposan megrongálódott épületet helyre kellett állítani – ekkor az építők lovaskocsival, illetve sokszor háton vitték fel a szükséges építőanyagokat a jelenleg 12 férőhelyes, felszerelt konyhával rendelkező házhoz.

Fotók, forrás: dorog.hu

Megosztás