Esztergom

Késsel hadonászott a vonaton Esztergomban

Az esztergomi vasútállomáson egy férfi verekedést próbált provokálni, majd egy kést is elővett a vonaton, és hadonászott vele. Az esztergomi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a tettest.

A 26 éves férfi szeptember 3-án 22 óra körül az esztergomi vasútállomáson provokálta az utasokat, és verekedést kezdeményezett velük. A garázda ezt követően ököllel ütött egy jegykiadó automatába. Az egyik vonatra is felszállt, majd belekötött a jegyvizsgálóba. Az esztergomi agresszor elővette a kését is, és azzal hadonászott a férfi előtt. A támadó leszállt a vonatról, és a szúróeszközt a sínek közé dobta. Az időközben értesített rendőrök a helyi lakost az állomáson fogták el, és előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult ellene eljárás. A rendőrség az eljárási cselekményeket elvégezte, és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az iratokat az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Megosztás