Hírek

Annavölgy már filmen is őrzi bányászati hagyományait

Annavölgyön szeptember 2-án, szombaton tartották a bányásznapi megemlékezést. Elsőként megkoszorúzták a művelődési ház előtti emlékművet, majd bemutatták és átadták azt az imázsfilmet is, melyet a vármegyei önkormányzat a település részére készített.

A vármegyei önkormányzatot dr. Veres Zoltán jegyző képviselte az eseményen. Erős Gábor országgyűlési képviselő is főt hajtott a bányászok emlékműve előtt, továbbá ünnepi beszédet Mráz László, a Dorogi Bányász Szakszervezeti Szövetség elnökségi tagja mondott.

Bánhidi József, Annavölgy polgármestere települési díjakat adott át, melyet Hégely Ferencné, Bankó István, Tódor Zente, Zgyerka Emőke, Jakab József és Kurinyecz Gábor, Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek elnöke vehetett át.

A program a művelődési házban folytatódott, ahol szakszervezeti elismerésekkel illették az arra érdemeseket. Dr. Veres Zoltán jegyző a vármegyei önkormányzat Annavölgyről készített filmjét hozta ajándékba, amelyet a helyszínen le is vetítettek. Vörös János, megyei identitás programvezető pedig egy látványos kisfilmmel a vármegyei értéktárat mutatta be. Mindemellett nagy sikert aratott az annavölgyi könyvtári gyerekcsapat MenőMolyok formációjának táncos előadása is.

A Vármegyejáró filmsorozat Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata TOP-5.3.2-17-KO1-2021-00002 számú „A mi megyénk, a mi világunk” című pályázatának keretén belül valósult meg.

Imázsfilm Annavölgyről:

Fotók: Ternován Zoltán
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat