Kettős kerek évfordulóként köszönt ránk idén a legnagyobb nemzeti és állami ünnepünk, amelyet I. István király 1083. augusztus 20-án történt szentté avatása alapozott meg. Ennek immár 940 éves, míg István égi születésnapjának pedig a 985. évfordulója van. Ezen események hivatalos emléknappá nyilvánítása már 1092-ben megtörtént – amelyet pedig 1222-ben megerősítettek -, így egyben a legrégebbi ünnepünket is tisztelhetjük benne. Tekintve, hogy Szent István személye és élete erősen kötődött régiónkhoz, kiemelten Esztergom és Dorog városaihoz, így az itt élőknek ez az ünnepnap még bensőségesebb tartalommal is emelkedettebb lehet.
Az elmúlt közel 75 évben jelentősen megváltozott augusztus 20. tartalmi töltete, amely számos fordulattal és változtatással a mai napig sem kapta igazán vissza az eredeti jelentését és jelentőségét. Napjainkban is első sorban a magyar államiság megalapításaként, hova tovább, egyenesen Magyarország születésnapjaként kezdett gyökeret ereszteni a köztudatban. A legrégebbi és legnagyobb jegyzett ünnepünk azonban I. István királyunk szentté avatásának tiszteletére és emlékezetére lett foganatosítva. Sírját a később ugyancsak szentté avatott I. László királyunk táratta fel, miután 1083. augusztus 15-én megtalálták István király szarkofágját. A dátum igen misztikus, hiszen Szent István 1038. augusztus 15-én hunyt el, tehát sírjának megtalálásának időpontja kereken és pontosan halálának 45. évfordulóján történt. Ugyancsak érdekes összefügésnek tűnik, hogy a feltárás éve a halálozási évszám tükörképe. A napja pedig ugyancsak egybe esett Szűz Mária égi születésnapjával, valamint a Szent Korona és vele együtt az ország a Szűzanyának történő felajánlásával. Innentől, azaz 1038. augusztus 15. óta pedig Magyarország Regnum Marianum, Mária országa, királysága és Mária Magyarország örökös királynője.
Szent István király márvány szarkofágjáról készült vázlat (forrás: Bagyinszki Galéria online)
A korabeli feljegyzések alapján a szarkofágot nem sikerült egyből felnyitni, csak augusztus 20-án, viszont akkor csodák és különös jelenségek egész sorát tapasztalták. Ezen a napon megtörtént István szentté avatása, s vele együtt ugyancsak szentté avatták fiát, Imre herceget és Gellért püspököt. Kilenc évvel később, 1092-ben az I. László királyunk vezette szabolcsi zsinaton rendelkeztek arról, hogy augusztus 20. Szent István ünnepnapja legyen. Mindezt megerősítendő, egyben szélesebb fórumra is kiterjesztve II. András királyunk által kiadott törvény foganasított. Érdemes a törvénykezés e passzusát idézni, hiszen eszmeisége mellett, egyben kiváló példája annak, hogy bő nyolc évszázadot követően is mennyire tisztán érthető az őseink által is használt anyanyelvünk:
„Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendőnként, ha csak valami nagy nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérvárat tartozzunk megülni. És ha mi ott nem lehetnénk, a nádorispán kétség nélkül ott leszen érettünk és a mi képünkben minden ember dolgát meghallgatja; és az egész nemesség, valaki akar, szabadon oda gyülhessen.”
Az augusztus 20-i ünnepség egészen a Török hódoltság koráig töretlen szerves és kiemelt része volt az ország éves ünnepkörének. Buda a hosszú török megszállásból 1686-ban való sikeres szabadulásakor XI. Ince pápa rendelte el Szent István megünneplését, mégpedig az egész katolikus világra kiterjesztve. Azonban alig egy évszazadot követően, 1771-ben a XIV. Benedek pápa vezette Vatikán törölte ünnepei közül, viszont még ugyanabban az esztendőben Mária Terézia nemzeti ünneppé minősítette augusztus 20-át. A habsburg-lotaringiai uralkodó, egyben magyar királynő ezzel a jól irányzott politikai gesztussal igyekezett a magyarságot megbékíteni a Habsburg-házzal, ugyanis tisztában volt a magyarok Szent István király iránti mélységes tiszteletével. Ezen tisztelet és megbecsülés jellemezte az 1848-49-es szabadságharcunk vezetőit, majd a kiegyezést követő időszak magyar minisztereit is István királyunk emlékét illetően. 1891 óta nyilvánították munkaszüneti nappá, majd az 1895-ös belügyminiszteri rendelet alapján pedig a hivatalokat és középületeket címeres nemzeti lobogóval ékesítették. Trianont követően a Horthy-korszak ha lehet, még nagyobb jelentőséggel vitte tovább a hagyományt. István halálának 900 éves évfordulója pedig kiemelt emlékév lett, amelynek egyik jeles része volt az Aranyvonat országló zarándoklata, amelynek alkalmából a közelmúltban egy teljes cikket is szenteltem ( 85 éve történt: A Szent Jobbot szállító Aranyvonat legelső megállója Dorog, legelső állomása pedig Esztergom volt).
Képeslapon megörökített Szent István napi ünnepség a Millennium évében (forrás: Petercsák Tivadar: A képes levelezőlap története)
Miután a II. világháborút követően a kommunisták magukhoz ragadták a hatalmat és 1949-ben megalkották a pártállam által szovjet mintára létrehozott alkotmányát, az ünnepnap mély gyökeredzése és a magyarság hozzáfűződő ragaszkodása miatt nem törölte az ünnepek sorából, csak önkényesen más tartalommal felvértezve, 1950 óta az Alkotmány ünnepeként erőltette a nemzetre. Az évforduló ezzel teljesen elvesztette az eredeti töltését, idővel pedig újabb és újabb jelentéskörrel ruházták fel, mint például az új kenyér ünnepe. Az egyetlen, amit a korábbi időszakokból megtartottak, a hagyományos tűzijáték, amelyet viszont 1956 után jó időre szüneteltettek. Az 1989-es évet követően az eredeti hagyományok közül néhány visszakerült úgy, mint a Szent Jobb körmenet és Szent István alakjára is nagyobb hangsúly került. Igaz, ez utóbbit sikerült teljes mértékben megosztó jelenségként kezelni.
Augusztus 20. a Hősök terén az 1930-as években (forrás: Pestbuda online)
Hosszú évszázadokon át a teljes nemzet, az ország legjelesebb vezetői, művészei és a Kárpáthazában élő különböző etnikumok legnagyobb becsben és tiszteletben tartották István királyt, aztán az elmúlt évtizedek, különösen az időközben világot látott rockopera – amelynek mellesleg ma van a 40 éves évfordulója – teljesen átszabta az istváni kérdéskörről kialakult álláspontokat. Utólag pedig a Szörényi-Bródy szerzőpáros is beismerte, hogy művük csak egy fikcióra épült, amely minden valós történelmi töltetet mellőz. Ráadásul mégcsak nem is holmi hazafias érdekek mentén kelteződött, hanem Aczél György elvtárs, a kádár-korszak Országos Közművelődési Tanács elnöke felkérésére. Az egyes tézisek idővel dogmává szilárdultak és a különböző nézeteket a még oly felettébb kitartókat bizonyos történelmi tények és kordokumentumok sem képesek meggyőzni legalább arról, hogy olykor az észszerűség mentén próbáljanak gondolkodni. Manapság az egyik legmegosztóbb történelmi személyiség maga Szent István, amelynek külön tragikomédiája, hogy akik tisztelik és szeretik, sem azért éreznek iránta pozitívan, amiért valóban érdemes volna, s akik elmarasztalják, vagy urambocsá, egyenesen utálkozva emlegetik, ugyancsak azért viszolyognak, ami sosem jellemezte királyunkat. A legdurvább tézisek szerint egyenesen hazaáruló az egykori uralkodónk. Pedig a vádaknak vajmi kevés, vagy egyáltalán nem létező az alapja.
Az első apostol királyunk szobra a Hősök terén (forrás: Köztérkép online)
Szent István király Géza fejedelem és az erdélyi Gyula, Sarolt leányának fia, valamint apai ágról Zolta vonalán Árpád apánk ükunokája, Álmos vezér szépunokája. Általános tényként kezelendő, hogy pontos születési éve nem ismert, egyes korabeli források viszont úgy tudják, hogy 969-ben látta meg a napvilágot. Apjától, mint egyenesági leszármazottra, öröklődött reá az ország vezetése. Géza 997-ben bekövetkezett halála után fejedelemmé választották, majd az első évezred fordulójának végén, Krisztus születési évfordulóját követően koronázták. Teljes bizonyosággal nem tudni a pontos napot, de valószínűsíthető december 26, amelyet a magyar naptár Karácsony második napjaként tart számon, egyben István napja is. Ősei példáit és az országlás hagyományait követve számos esetben megerősítette, egyeseket pedig továbbfejlesztett. Tőle származik a máig érvényben lévő megyerendszer. Azonban István nem államallapító volt, viszont amit valóban megalapított, az nemcsak korszakalkotó, de egyenesen egyedülálló a történelemben. Nevezetesen, létrehozta a független magyar egyházmegyerendszert és vele együtt a magyar királyság apostoli rangot kapott, míg a magyar király, mint apostol uralkodó titulusra emelkedett. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar király felett egyetlen földi hatalom sem rendelkezik, beleértve a pápát is. Magyar király nem lehetett más országból való uralkodó, ugyanakkor a magyar király bármely más állam uralkodójává volt választható.
Az egyházi központok elhelyezkedése a térképen (forrás: nat2012.nkp.hu -tankönyv)
A magyar király kizárólagos joga volt a honi püspökök és egyéb magasrangú egyházi méltóságok kinevezése, egyben vétó joga volt a pápaválasztások alkalmával. Leválthatott és kinevezhetett pápákat, mint amelyre nem egyszer volt is példa. A magyar király alapíthatott és építetthetett egyházi intézményeket, templomokat, katedrálisokat a keresztény világban, ugyanakkor Magyarország területén idegenek nem. Mindezen kiváltságok aligha lehetnének elképzelhetőek egy törékeny új állam és a kereszténység zsenge hajtását jelentő országról. Bizonyítottan őseink már Atilla nagy király előtt is keresztények voltak és még jóval az árpádi bejövetel előtt, a Hun birodalom területén azokat üldözték eleink, akik a keresztényeket üldözték. István így a kereszténységet sem vette és vetette fel a magyarokkal, azonban a kereszténységet államvallás szintre emelte és az országot visszahelyezete Jézus Krisztus igaz hitére. A hazánkba frissen érkező Gellért püspök az István vezette Magyarországról küldött jelentésében jegyezte fel, hogy a magyarok vallása a manicheizmushoz hasonlít, de nem az. Ezek mellett pedig azért is roppant sántít az a dogma, miszerint István a nyugati típusú kereszténységhez orientálódott volna, mert akkoriban csak az egyetemes, azaz katolikus kereszténység létezett és csak jóval a királyunk halálát követően következett be a nagy egyházszakadás és vált külön Róma és Konstantinápoly. Továbbá roppant érdekes, hogy számos olyan egyházi, vallási kifejezés van a magyar nyelvben, amelynek nincs semmilyen megfelelője más nyelvekben és kultúrákban. Továbbá a magyar liturgia teljesen eltért a többi katolikus szokásoktól és több olyan egyházi ünnep létezett a magyar közegben, amelynek nyoma sem volt máshol. Ennek leginkább az a magyarázata, hogy feltehetően nem a magyarok vettek át másoktól szokásokat. Ugyanez elmondható a művészetek számos ágáról is.
A szent istváni magyar egyházrendszer (forrás: Suliháló blog online)
Első apostol királyunkat érték is támadások minden irányból. Uralkodásának első éveiben belviszályok is támadtak, amely során fegyveres konfliktusra került sor Koppány, Ajtony és Gyula ellenében. Azonban egyik sem a kereszténység kontra hitetlenség csatározása volt. Valamennyi István győzelmével zárult és a téveszmék ellenére, nem idegen zsoldos sereget hívott a magyarok ellen. A fő veszély abban rejlett, amit István felismert, de ellenzői nem láttak át, hogy amíg a Koppány által uralt nyugati országrészek a passaui és salzburgi érsekségek, míg Gyula és Ajtony keleti, erdélyi területei pedig Bizánc egyre erősödő befolyása alá kerülhetnek, ezen országrészek idővel könnyedén leválhatnak Magyarország törzséről. Márpedig Szent István egyik legnagyobb fáradozása a kezdetekben éppen az erős, teljesen független területi egységre irányult. Egyfajta mítikus összefüggést lehet felfedezni királyunk nevével, a koronával és az ország területi egységével. Ugyanis a Szent István jelentése görög nyelven pontosan annyit tesz, mint Szent Korona és Szent Határ. Ez a szibolikus hármas egység – Szent István = Szent Korona = Szent Határ – egyenként és külön-külön is visszahat egymásra.
Szent István a Képes Krónikában (forrás: Wikimedia Commons)
Élete során számos hadakozást kellett viselnie, többek között a besenyők, a lengyelek, a bolgárok és a németek ellen, azonban egyetlen vesztes csatája sem volt. A németekkel szembeni konfliktusa sem azt a beidegzősést igazolja, miszerint behódolt volna a nyugati szomszédainak. 1030-ban II. Konrád német-római császár komoly haderővel megtámadta hazánkat, azonban István megsemmisítő vereséget mért a betolakodókra és Bécset is elfoglalva a Lajtán túlra szorította vissza őket. Fia, Imre herceg vihette volna tovább apja örökségét, akinek kiváló esélyei voltak arra, hogy a magyar trón mellett, egyben az akkori legjelentősebb birodalmak uralkodója is lehessen. Bár egyértelmű bizonyték nincs rá, de minden valószínűség szerint merénylet áldozata lett, mint ahogy István király életére is próbáltak törni, ám sikertelenül. Ugyancsak neuralgikus pont a korona eredete és Koppány felnégyelése. A koronánkat rengeteg rejtély lengi körül és számtalan kérdés még most sem tisztázott, azonban az bizonyos, hogy nem a pápa küldte. Erre több bizonyték is szolgál, közte, hogy abban az időszakban a Vatikánban áldatlan állapotok uralkodtak. A pápa és ellenpápa viaskodtak egymással és II. Szilveszter, akit nevesíteni próbálnak a korona küldésével, történetesen még Rómából is száműzve volt éppen. Ha akart volna, sem tudott volna küldeni koronát. Ami pedig a felnégyelési borzalmat illeti, ilyen barbárság sosem jellemezte őseinket és sehol sem volt valódi forrás ennek megtörténtéről. Sokkal inkább egy évszázadokkal későbbi esetet próbáltak igazolni ezáltal, mégpedig Károly Róbert idejében Zách Felicián bestiális lemészárlását és családtagjain elvégzett kegyetlenkedéseket. Mindez a királyra támadt nemes úr tettére való bosszú és elrettentés miatt. Ezt az esetet és sok későbbi vérengzést igyekeztek István királyra visszavetíteni, mondván, a szent király sem bánt kesztyűs kézzel ellenlábasaival. Annál inkább maradtak fenn Istvánról, mint kegyes és nemes lelkű uralkodóról tudósító feljegyzések, aki még ellenségeivel szemben is irgalmat volt képes tanusítani.
A Szent Korona és az ország felajánlása a fővárosi Ferenciek terei Ferences templom freskóján (forrás: Wikimedia Commons)
Közvetlen térségünk kiemelt helyet foglal el Szent István személyét és életét illetően. Különösen Esztergom emelkedik ki a sorból, amely ugyan már az azt megelőző történelmi időszakok során is bővelkedett jeles események egész sorában, azonban igazi felemelkedését előbb Gézának, majd Istvánnak köszönheti. Szent István születési helyének is Esztergom tételeződik, mint ahogy ott is emelték előbb pajzsra, majd később a koronázása is nagy valószínűséggel ott történt. István Esztergomot tette a királyi udvar és az egyházmegyerendszer főközpontjává. Ez utóbbit a mai napig megőrizhette a város, noha a közelmúltban történt adminisztratív változások következtében osztozni kell a fővárossal e címen. A királyi város iparkodik Szent István emlékét hűen ápolni. Strandürdője és középiskolája is viseli – illetve utóbbi viselte, mivel sajnálatos módon megszűnt – nevét, továbbá ugynacsak ő a névadója a Főszékesegyház előtti főtérnek, míg a vízivárosi plébániatemplom előtt, az érseki palota közvetlen közelébe állt méltóságteljes lovasszobra, amelyet később átköltöztettek a Bazilika szomszédságába, s nem messze tőle pedig egy monumentális emlékmű található, amely a koronázása tiszteletére készült, valamint belterületén ékeskedik a Szent István-kápolna. Külterületén, a Kertvárosban állított templom és plébániát is a nevére szenteltek. A város életében augusztus 20. kiemelt helyet tölt be, amelyet méltó módon Szent István napokként ünnepelnek, mégpedig összekapcsolva a huszadikát megelőző napokkal.
Szent István lovasszobra Esztergomban (forrás: Fotoport online)
Esztergom mellett Dorog is komolyabb kötődéssel kapcsolódik István királyhoz, ugyanis uralkodásának kezdetétől fogva a királyné szakácsai és a királyi udvar testőrségének tagjai laktak itt, továbbá Dorogot Szent István adományozta a Hont-Pázmány nemzetség részére birtokadományként. A bányászvárosban is nagy hagyományai voltak az augusztus 20-i ünnepségnek, amely egyben a település legnagyobb ünnepnapját is jelentette már a XIX. század végétől is. A hagyományos Szent István napi tisztelet mellett egyben a Szent József plébánia búcsúnapját, valamint a vurslival és vásárral egybekötött Bányásznapot is ünnepelték ekkor egészen 1950-ig. Legfrissebb adalékként pedig, az Álmos Király Akadémia Szent István zarándoklatának helyszíne volt idén áprilisban. Bizonyára még nagyon sok víz lefolyik a Dunán, amíg sikerül minden ünnepünket méltó tartalmi szintjére visszaemelni. Nem szabad engedni, hogy igazi hagyományaink megkopjanak, vagy éppenséggel eltorzuljanak, mert a jó Isten óvja azt a népet, amely önmagával meghasonul! Ennek reményében bízzunk a tartalmában hitelesebb megemlékezésekben.
Borítókép: Szent István márvány szarkofágja – forrás: Bagyinszki Galéria online
Felhasznált források
- Dr. Varga Tibor: Szent István és Mária országa – Szent Korona Szabadegyetem előadás-sorozat, 2014.
- Dr. Pap Gábor: Szent István 1-2. rész – Szemléletváltás, 2017. március 30. – április 6.
- Szántai Lajos: Szent István – Pentele Szakrális Szabadegyetem, 2016. március 31.
- Kovács Lajos: A dorogi Szent József plébániatemplom katolikus közösségének története – Dorogi Füzetek 47., 2014.
Szabó Gyula
