Esztergom

Novák Katalin és Habsburg György is részt vesz az Esztergomi Szent István Napokon

Koronázó városhoz méltó programokkal készül Magyarország első városa az államalapítás ünnepére, ahol többek között az Európa Kulturális Fővárosának nagyjai is színpadra lépnek!

Az augusztus 18-20. közötti Esztergomi Szent István Napokon az államalapításon túl a város alapításának 1050 éves jubileumát is ünneplik, amelyre 3 napon át színházi előadásokkal, klasszikus zenei koncertekkel és kertmozival várják az érdeklődőket az Erzsébet parkban.

Augusztus 18. péntek

Hernádi Ádám, Esztergom polgármesterének megnyitója után 19 órától Igor Stravinsky játékra és táncra írott elbeszélését, A katona történetét tekinthetik meg az érdeklődők a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában. 20.30-tól a világhírű Roby Lakatos hegedűvirtuóz és a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar ad közös koncertet, majd 22 órától a Gasztroudvar LED falán az Üvegtigris című filmet vetítik le.

Augusztus 19. szombat

Az Erzsébet királyné szobor avatásának 20 éves jubileumára, valamint Ehingen városával 30 éve fennálló testvérvárosi kapcsolat megünneplésére szombaton 10 órakor kerítenek sort. Beszédet mond Alexander Baumann, Ehingen polgármestere és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere. A díszvendég Habsburg György, Magyarország franciaországi és monacói nagykövete lesz. Közreműködik az Esztergomi Szimfonikus Zenekar, a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium, a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend és a Szent György Lovagok Európából.

14 órától Nyakigláb artisták a porondon címmel tart előadást a veszprémi Kabóca Bábszínház. A Gasztroudvarban 15.30-tól ismét a mozi lesz főszerepben, hiszen a Ternovszky Béla által rendezett animációs filmet, a Macskafogót vetítik le! A gyerkőcöknek ezután is érdemes lesz maradniuk, mivel 17.30-tól Nini mesék címmel zenés-gitáros-éneklős gyerekprogramot szerveznek.

A délután további részében a Gasztroudvarban beszélgetéseket tartanak. Többek között a Hősök tere – 1000 év magyar történelem rajzokon című kiadvány szerkesztőjével, Mészáros Jánossal, valamint az 1242 – A Nyugat kapujában című történelmi kalandfilm rendezőjével, Soós Péterrel. Sőt, a Szent István című történelmi animációs dokumentumfilm-sorozat premierjét követően a megálmodókkal is zajlik majd egy beszélgetés. A nap fénypontjaként 20 órától az Egri Csillagok című musicalt láthatják az érdeklődők a színpadon a Magyarock Dalszínház előadásában. Végül 22 órától a Gasztroudvarban a Magyar vándor című filmet mutatják be.

Augusztus 20. vasárnap

Vasárnap délelőtt Novák Katalin köztársasági elnök mondja el Szent István-napi beszédét, majd az ünnepi műsor következik. A nap további része a családokról és a gyerekekről fog szólni. Az Esztergomi Adventi Vásáron és az Esztergomi Piacon már nagy sikert aratott a Mesterségek Gyerekcipőben című gyerekprogram, ezért az Esztergomi Szent István Napokon is megrendezik, ahol interaktív foglalkozás keretében a 4-10 éves korosztály különböző mesterséggel ismerkedhet meg 11.30-tól.

15 órától a Gasztroudvarban a Fekete István regényéből készült Vuk című animációs filmet vetítik le, majd 16 órától Fazekas Mihály Lúdas Matyi című mesejátékát adják elő. A nap záróetapja ismét a felnőtteké lesz. 20 órától az esztergomi Babits Mihály Színház az eddigi legnagyobb produkciójával készül, méghozzá Az első város – Jelenetek Esztergom századaiból című mű ősbemutatójával. Az ünnepi előadáson az Esztergom teljes múltját felvonultató 14 jelenetben 12 évszázad 55 karakterét, többek között Marcus Aureliust, IV. Bélát, Balassa Bálintot és szerelmeit, Pató Pált és Babits Mihályt kelti életre 13 színész.

A Gasztroudvar pénteken 17-től, míg szombaton 12-től tart nyitva éjfélig, valamint vasárnap 9-től 22-ig látogatható. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

Naprakész információk az Esztergomi Szent István Napok Facebook oldalon találhatók!

Részletes programok>>