Dorog

Véget ért a nyári Student Police program Dorogon

2023-ban ismét volt „Diák Rendőr” program Dorog városában, melynek során Student Police feliratos, a Rendőrség és Dorog város címerével ellátott pólóban járták fiatalok a város legforgalmasabb utcáit, tereit, azokat a szabadidő eltöltésére alkalmas helyeket, ahol nagyobb létszámban fordulnak meg az itt lakók és az ide érkezők – írja Dorog Város Önkormányzata a hivatalos honlapján.

2015 nyarán kapcsolódott be a Dorogi Rendőrkapitányság a Student Police programba azzal a céllal, hogy a diákok bevonásával a bűn- és baleset-megelőzés egy új formáját próbáljuk ki. A város önkormányzata a kezdetektől támogatta a kezdeményezést, és a diákok egyen pólóinak biztosításával segíti a program megvalósulását.

A program célja, hogy az idegenforgalmilag frekventált területeken a középiskolás diákok jelenlétükkel segítsenek megelőzni a bűncselekmények elkövetését, a balesetek bekövetkezését azáltal, hogy felhívják az állampolgárok figyelmét a sértetté válás elkerülésének lehetőségeire. Bár a város nem kiemelkedő turisztikai célpont, azonban a fiatalok közreműködésével a Dorogi Rendőrkapitányság közelebb kerülhet ahhoz a célhoz, hogy minél kevesebb bűncselekmény, illetve baleset történjen a városban és a rendőrkapitánysághoz tartozó többi településen.

A rendőröket segítő diákok főként szórólapokat osztanak, szükség esetén segítséget nyújtanak azoknak, akik hozzájuk fordulnak.

Az idei évben is kiemelt feladat volt a tragédiák megelőzése érdekében a parkoló járművek ellenőrzése, hogy az extrém melegben a járművek vezetői nem hagytak-e alvó kisgyermeket, vagy állatot a bezárt járművekben.

Július elejétől kezdődően 4 héten keresztül 16 diák vett részt a programban, akik a reggeli, délelőtti óráktól délutánig járták a város forgalmasabb utcáit, közösségi tereit. A fiatalok szinte kivétel nélkül a helyi Zsigmondy Vilmos Gimnázium tanulói, nagy részük a rendészeti tagozat tanulója, illetve helyi lakos. A programban való közreműködéssel a diákok teljesítik az érettségihez előírt közösségi szolgálatukat is.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság által elindított Student Police program Dorog városában július végéig tartott, lefedve a nyár legmelegebb időszakát. A Dorogi Rendőrkapitányság arra kéri a lakosságot, hogy az önkéntesek által átadott szórólapokat alaposan tanulmányozzák át, fogadják meg az azokban leírt tanácsokat annak érdekében, hogy a nyár hátra levő része is káresemény nélkül teljen.

A Dorogi Rendőrkapitányság ezúton is megköszöni a diákok aktív munkáját, hogy a nyár legmelegebb időszakában lelkiismeretes szolgálatukkal hozzájárultak a bűn- és baleset-megelőzési célok megvalósulásához.

Forrás: dorog.hu

Megosztás