Esztergom

9 éves kislányt vertek össze az utcán Esztergomban

Hiába menekült bántalmazói elől a kislány, azok követték. Megtépték a haját, ütötték a hátát és rácsaptak a fejére. Kiderült: már nem az első alkalom, hogy összeverik a társai, ugyanis a szomszédok is tudtak róla. Az esetről a napokban a Metropol számolt be. Megkerestük a rendőrséget, hogy folyik-e eljárás az ügyben.

„Sokkolt a látvány” – kezdte a Metropolnak Z. Noémi. Az Esztergomban élő fiatal lány éppen a húgával tartott hazafelé a Bánomi lakótelepen, amikor észrevette, hogy öt, 9 és 10 év közötti gyermek nagyon furcsán viselkedik. Néhány percig figyelte őket és kiderült, hogy köztük van egy kislány, akit az egyik társa bántalmaz, ütlegel. Noémi azonnal a gyermek védelmére kelt. Noémi szerint a bántalmazás után a gyermek megpróbált odébbmenni a társaitól, leült egy padra egyedül és sírt, de oda is követték.

Miután Noémi odament, a kislány, aki olyan bátran nekiesett a társának, megijedt és elszaladt. A többi gyerek ottmaradt, ők mesélték el, hogy miért is esett neki a bántalmazó a kislánynak. Kiderült, hogy örökbe fogadott gyermek. Ráadásul nemcsak ezt a lányt, hanem a családjában élő testvéreit is sűrűn megverik, leginkább a kinézetük miatt.

„Vigasztaltam szegény kislányt, aki borzasztóan sírt. Ekkor vettem észre, hogy a keze tele van sérüléssel. Azt mondta, hogy ezek korábbi verésből származnak… Megkérdeztem tőle, hogy otthon vannak-e a szülei, de azt mondta, hogy nincsenek, így velük sajnos nem tudtam beszélni. Viszont beszéltem a szomszédokkal, ők azt mondták, hogy tudják, kik ezek a gyerekek, és arról is tudnak, hogy bántják őt… Számomra ez felháborító, hogy senki nem tesz semmit, és hagyják, hogy ez történjen!” – mondta elkeseredve Noémi a Metropolnak.

Az üggyel kapcsolatban a dorogimedence.hu megkereste a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét. Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy elmondta, hogy sem a szemtanú, sem a sértett hozzátartozói nem tettek bejelentést a rendőrségen. Az esetről a rendőrség is a Metropol cikkéből értesült. A szóvivő kiemelte, hogy miután felkeresték a sértett kislány hozzátartozóját, hivatalból indítottak testi sértés kapcsán eljárást, majd elkezdték a tanúk kihallgatását.

Megosztás