Minden idők legkiemelkedőbb helyezését szerezte meg a Dorog az 1962–1963-as bajnoki évadban. Sokáig a bajnoki címre is esélyes csapat az 1963. június 30-án lejátszott zarófordulót követően végül úgy zárt a 4. helyen, hogy pontazonosságban állt a dobogó harmadik fokán végzett Újpesti Dózsával és egyetlen ponttal elmaradva a 2. helyezett MTK mögött. Egyben történetében ötödik alkalommal nyerte el a Vidék legjobbja címet és a legkevesebb gólt kapta a legjobbak mezőnyében.
A dorogi csapat számos nagyszerű eredményt könyvelhetett el már a korábbiakban is, azonban az 1962–1963-as évadban beállította a csúcsot, amelyet azóta többet már meg sem bírt közelíteni. A csapat gerincét az évek óta együtt játszó helyi kiváló játékosok egész sora alkotta, akik a pályán és azon kívül is összekovácsolódtak. Az előző 1961–1962-es évadban a 6. helyen végzett a Dorog és cseppet sem volt alaptalan legalább ilyen jó szereplés elvárása a következő idényben is. A dorogiak valamennyi évnek úgy vágtak neki, hogy a becsületes helytálláson túl, minél jobb helyezést próbáltak elérni. A csapatot az aktív játékos pályafutásból néhány évvel korábban visszavonult Buzánszky Jenő vezette, aki edzői vizsgát tett. Csakhamar a mélyvízbe lett bevette, miután 1961 nyarán nevezték ki vezetőedzőnek. Az Aranycsapat egykori ragyogó hátvéde az ugyancsak a korábbi időszak kiemelkedő dorogi játékosától, Kinczel Lászlótól vette át a karmesteri pálcát, akivel Dorogon játékosként csapattársak is voltak.
Buzánszky rögtön az első bajnoki évadban nagyszerű eredményt elérve, az előkelő 6. helyre vezette fiait. Érdemes megemlíteni, hogy bár a magyar labdarúgás élcsapatai a pályán valóban klasszis, profi játékot képviseltek, azonban döntő többségben nem függetlenített sportállást élveztek, hanem a labdarúgás mellett dolgoztak is. A dorogi játékosok valamennyien a Dorogi Szénbányák alkalmazásában tényleges pozíciókat töltöttek be részmunkaidőben, illetve csökkentett óraszámban. Az is igaz, hogy egyetlen labdarúgót sem földalatti bányász műszakba osztottak be, azonban így is sokan valódi fizikai munkát végeztek. Legtöbbször pedig a munkahelyükről egyenesenen a sportpályára menve végezték a kemény edzéseket, hétvégén pedig „pihenőként” játszották a soros bajnoki mérkőzésüket. Különösen az idegenbeli találkozók jelentettek jelentős többletet az utázok miatt, ahová nem luxusbuszokkal szállították a gárdát. Olykor vonattal tették meg az utat, különösen a távolabbi helyszínek esetén.
1962. augusztus 5-én hazai pályán rajtolt a csapat, mégpedig a félelmetes hírű MTK ellen. Az elmúlt évben tabellaszomszédként végeztek. A fővárosi gárda egy ponttal többet szerezve a mienknél, az 5. helyen zárt. A házigazdák rögtön a nyitányon olyan nagyszerű produkciót mutattak be, amely joggal ébresztett mindenkiben merészebb álmokat. Minden csapatrész együtt és önmagában is professzionálisan fuzionált, amelyet megfejelt a látványos, lendületes játék. A dorogiak szinte minden támadásukat kapuralövéssel fejeztek be. A támadók négyszer is mattolták a kék-fehérek védelmét, amelyre a túloldalon egyetlen választ tudtak csak adni. A 4 :1 arányú dorogi győzelem a vendégekre nézve még hízelgő is volt.
A villámrajt a következő fordulóban is folytatódott. Ezúttal is hasonlóan kiváló játékkal ismét 4–1-es győzelem született azzal a különbséggel, hogy ezúttal idegenben. Az otthonában mindig nagyon kemény diónak számító Szombathelyi Haladáson átgázoltak a bányászok és a 10 ezer főnyi buplikum szomorúságában még önkéntelenül is tapssal jutalmazta a mieink teljesítményét. A hazaiak becsületgólja is csak 11-esből esett. A Dorog máris az NB I listavezetője lett, mégpedig egyedülállóan pontveszteség nélkül, 8 : 2-es gólaránnyal vezette a tabellát.
A 3. forduló hozta a mindig külön nagy presztízsnek számító megyei, egyben bányászrangadót a Tatabánya ellen. A dorogiak számára nem indult jól a találkozó, ugyanis még éppen csak kezdtek volna bemelegedni a felek, amikor a vendégek az első 10 percben előnybe kerültek. Ezt sikeresen ledolgozták a mieink Kertes góljával még az első játékrészben, azonban nem akart megszületni a győztes találalt, így be kellett érni az 1–1-es döntetlennel. A következő forduló pedig meghozta az első vereséget is, mégpedig a Pécs vendégeként, ahol ugyan roppant szoros meccsen, de 2 : 1 arányban a dorogiak maradtak alul.
Az ősz során viszont az örömökből volt több és számos kimagasló teljesítménynek tapsolhattak a dorogi hívek. Az Újpest otthonában kétgólos hátrányból is felállt a csapat és nem sokon múlt a nagyobb bravúr. Biztosan győzték le a Vasast és Győri ETO csapatát, míg egy kellemetlen 4–1-es vereségbe futottak bele a Honvéd otthonában. Összességében viszont egy remek szezont zártak úgy, hogy mindvégig az élbolyban tanyáztak.
A dorogi csapat az évad nyitánya előtt 1962-ben
Hasonlóan jó folytatásban reménykedett mindenki a tavaszi szezonra készülve, azonban az időjárás alaposan megnehezítette a dorogiak felkészülését. Roppant mostoha körülmények között zajlottak a tréningek, mivel a tél alaposan megviselte az összes szóba jöhető pályát és helyszínt. Jobb híján nem egyszer az iskolai tornatermekre szorítkoztak. Mindennek dacára a csapat ragyogóan indult ismét. A nagyszerű Szeged otthonában, ahol addig a legtöbb csapat elvérzett és csak az ETO, valamint az MTK tudott egyetlen ponttal távozni, a piros-fekete alakulat Monostori szépségdíjas duplájával magabiztos győzelmet aratott, majd Tatabányán sem sok kellett az újabb győzlemhez, végül gól nélküli döntetlent hozott a rangadó.
A Fradi régi Üllői úti stadionjában 25 ezer néző előtt is magabiztosan játszottak, ahol 1–1-re végeztek a legnagyobb bajnok aspiránssal szemben. Ezen az 1963. április 10-én lejátszott mérkőzésen kapta legelső gólját a dorogi csapat ebben a szezonban, valamint ekkor mutatkozott be először a felnőttek között Takács Tibor. A II. félidő derekán Dalnoki Jenő vette be Ilku kapuját, azonban Karába alig 10 percen belül egalizálta az eredményt. A hónap végén aratta a csapat a legnagyobb arányú győzelmét az évad során. A kárvallott a Debrecen volt, amelynek hálóját ötször terhelték meg a dorogi támadók, pedig a Loki még egy gólos előnyt is kapott, de 5–1-es vereséggel távozott Dorogról. Közvetlenül másnap utazott el a csapat keretének jelentős része két nagyszerű esemény miatt. Ilku és Monostori Stockholmba a svédek elleni válogatott mérkőzésre, míg többen Skóciába, az ott megrendezésre kerülő Bányász Gálára, mint a Magyar bányász-válogatott tagjai (Erről bővebben a korábban megjelent cikkem már megemlékezett). A csapat itthon maradt tagjai pedig május 5-én Dorogon fogadták a kitűnő román Stiinta Cluj csapatát, amellyel 2–2-es döntetlent játszottak.
Éppencsak hazaérkezetek a Skóciában vendégszerepelt játékosok Buzánszky mesterrel, másnap az ETO otthonában léptek pályára Győrben és újabb nagyszerű győzelmet arattak. Hat fordulóval a befejzés előtt a Dorogot mindössze két pont választotta el a listavezető Ferencvárostól, így komoly esélye volt akár a bajnoki cím megszerzésére is. A teljes évadban mutatott forma alapján erre minden esélye meg is volt a Bányásznak. Az FTC elleni rangadó is bizonyította, hogy a dorogiaknak bizony van keresni valójuk. A tavasz során még mindig veretlen és mindössze három gólt kapó csapatunk hatalmas lehetőség kapujában állt. A bajnoki cím önmagában is káprázatos siker, azonban amennyiben mindez sikerül, úgy a Dorog lehetett volna az első vidéki csapat, amely a II. világháborút követő időszakban elsőként végez az élen a legjobbak mezőnyében. Sőt, az egyetemes magyar labdarúgás történetében is a második lett volna a sorban a vidéki egyesületek között, ugyanis az 1901 óta zajló hivatalos magyar labdarúgó első osztályában csak a Nagyvárad tudott bajnok lenni, az is csak egyetlen egyszer, még 1944-ben.
Sokat tehetett volna a bajnoki cím megszerzése érdekében a csapat, ha a soron következő fordulóban legyőzi a Komlót, azonban mintha meg lettek volna babonázva a dorogi támadók, az összes helyzet rendre kimaradt. Így gól nélküli döntetlen született, viszont ezzel mind a veretlenség, mind a minimális bekapott gólok száma továbbra is megmaradt. Az egyik sorsdöntő pillanat ekkor jött el. Öt fordulóval a vége előtt hazai pályán a győzelem reménye fűtött mindenkit. Fergetegesen indult a találkozó és máris az első percben Karába lévén meg volt a vezetés. Bőven volt lehetőség az előny további növelésére is, azonban a meccs végül drámai fordulatot vett. A Dunai testvérek alaposan elrontották a dorogiak kedvét. Előbb Dunai Antal egyenlített, majd fivére, Dunai János a pécsiek győztes gólját szerezte. Nem várt, keserű 2–1-es vereség volt ez.
A folytatásban jött a Vasas elleni idegenbeli megmérettetés. A sportlapok és szakemberek véleménye továbbra is a Dorognak adott bizalmat, de legalább egy döntetlent jósoltak az előrejelzések. A mérkőzést a televízió is élőben közvetítette, amely jó választásnak bizonyult, hogy műsorra tűzték. Főleg a semleges nézők élvezhették a kiélezett, izgalmas találkozót, ahol fej–fej mellett haladtak a csapatok. Az angyalföldi Machos Ferenc vezető góljára Kertes válaszolt és bő egy félidei játékot követően 1–1-re álltak a felek. Ezt követően két góllal elhúzott a piros-kék együttes, majd Szuromi góljával 3–2-re módosult az állás. A dorogiak nagy hajrát nyitottak és levegőben lógott az egyenlítő gól, ám a nagy igyekezet a hazaiak kontráinak kedvezett, amely két alkalommal is gólt eredményezett, beállítva az 5–2-es végeredményt. Ez bizony sokkoló volt, ráadásul a dorogiak több gólt kaptak egyetlen találkozón, mint az addigi teljes szezonban összesen.
Ezzel a bajnoki cím végleg elúszni látszott, viszont a dobogós helyezés korántsem. Igaz, a hajrá három mérkőzésének sorsolása rosszabbul már nem is alakulhatott volna. Éppen a három legnagyobb ellenlábas sorakozott, amely ugyanúgy a dobogóért küzdött. Az egymás utáni két vereség alaposan lehűtötte a bányászvárosiakat. Mégis az Újpest elleni meccsre 8 ezren kimentek Dorogon. Mintha csak rossz álom lett volna az előző két forduló, ugyanis a Dózsa ellen ismét huszáros lendületbe jöttek és teljesen megérdemelt siker született. Pedig elég szerencsétlenül indult a találkozó, miután Szűcs korai sérülése miatt mindvégig emberhátrányban kellett játszaniuk. Ennek ellenére is biztosan nyertek, akárcsak a következő fordulóban a Honvéddal szemben. Ugyan a bajnoki cím sorsa eldőlt, viszont a zárómeccs előtt a dorogiak a 2. helyre is pályázhattak, amennyiben idegenben legyőzik az MTK csapatát, valamint ha a Dózsa nem nyer Salgótarjában.
Az utóbbi bejött, mert gól nélküli döntetlenre végeztek a felek, akárcsak a Dorog az MTK otthonában. Ez viszont azt jelentette, hogy a fővárosi kék-fehér alakulat megtartva egy pontos előnyét a dorogiakkal szemben, a Fradi mögött a 2. helyen zárt. Az Újpesttel pedig pontazonossággal állt a Dorog, viszont a Dózsa jobb gólarányával a 3. lett. Ezáltal a legnagyobb siker mégis bőven hagyott hiányérzetet a dorogiakban és teljes joggal. Reális esély volt akár a bajnoki címre is, de a legrosszabb estben is a bajnoki ezüst, vagy bronz kézzel fogható volt, amelyet elsősorban a Pécs elleni hazai fiaskó hiúsított meg. Ha csak döntetlenre zárult volna, már biztos harmadik a csapat, de nyertes állásból sem sikerült legalább egy pontot megfogni. A Dorog ötödik alkalommal lett az ország legjobb vidéki csapata és a teljes mezőnyben a legkevesebb gólt kapta. A dorogiakat megelőzött dobogós csapatok ellen kifejezetten pozitív mérleg mutatkozott. Csak a Fradi tudta őket még az ősszel legyőzni minimális egy góllal, míg az Újpest és az MTK ellen otthon biztos győzelmek, idegenben pedig döntetlent könyvelhettek el. A Dorog mögé szorult a Honvéd és a Vasas is, a számos kiváló vidéki egyesületről már nem is beszélve.
Amennyiben sikerült volna fellépni a dobogó harmadik fokára, úgy indulhattak volna az UEFA-kupa elődének számító Vásárvárosok Kupája-sorozatban, ahol a német SC Lipcse csapatát kapták volna ellenfélként az első körben. Így viszont az Újpest indulhatott és a lila-fehérek veretlenül, 3 : 2-es összesítéssel jutottak tovább. Csak eljátszva a gondolattal, ha a dorogiak képviselték volna hazánkat a kupában és a Dózsához hasonlóan kiejtették volna a lipcseieket, úgy a második körben a bolgár Locomotiv Plovdiv jött volna. Az Újpest ezúttal is veretlenül vette az akadályt, mégpedig 3 : 1-es összesítéssel. A negyeddöntőben a spanyol Valencia-t kapták, amelyen már fennakadtak. Otthon ugyan győztek 3–1-re, viszont a visszavágón 5–2-re kikaptak.
Minden idők legeredményesebb dorogi csapata, amelyet méltán Dorogi Aranycsapatként emlegetnek
Csóri László, Fellegi István, Fürtös Sándor, Ilku István, Janák István, Karába János, Kertes László, Lakat Jenő, Marosvölgyi András, Mészáros Imre, Monostori Tivadar, Oláh Sándor, Pálmai Sándor, Prohászka János, Rátvai István, Surányi József, Szuromi Antal, Szűcs Lajos, Takács Tibor, Tima Horváth László, Varga János. Vezetőedző: Buzánszky Jenő.
A Magyar Ifjúság hetilapban megjelent cikk. A fotókon a felső sorban balról: Buzánszky Jenő vezetőedző, Ilku István, Mészáros Imre, Lakat Jenő, Fellegi István, Pálmai Sándor. Alsó sor: Prohászka János, TIma Horváth László, Oláh Sándor, Karába János, Szuromi Antal, Monostori Tivadar, Kertes László, Csóri László és Surányi József (forrás: MIM 1962. – Regős László gyűjteményéből)
Valamennyi játékos olyan nívót képviselt, amellyel a világ bármelyik csapatában is szívesen látták volna. A keretből többen válogatottak voltak. A nevezett évad során Ilku és Monostori a nemzeti csapat oszlopos tagjainak számítottak, rajtuk kívül pedig különböző válogatott csapataink – utánpótlás-, B-, vagy éppen a Bányász-válogatott – címeres mezeit húzhatta magára szinte az összes játékosunk. Ilkut a legjobb kapusok között tartották számon, míg a Prohászka–Pálmai fedezetpár a világ legjobbja volt az ötvenes–hatvanas évek időszakában. Azonban túl az élsportolói kvalitásokon, ezek a labdarúgók emberileg is legjobb példát mutatták. Az egymáshoz fűződött barátságuk és ragaszkodásuk legszemléltetőbb példája, hogy életük végéig rendszeresen összejártak. Ennek a nagyszerű gárdának mára egyetlen hírmondója, az idén áprilisban 81. születésnapját betöltött Karába János maradt, aki éppen a közelmúltban vett részt Dorogon egy évfordulós rendezvényen. Dorogon olyan magasra került a mérce, hogy ezt már minden bizonnyal többé soha még megközelíteni sem lehetséges. Ezért hatványozottan fontos, hogy büszkeséggel töltse el az utókort, amelynek valahol kötelessége is volna ápolni ennek a korszaknak rendkívül sikeres és elismert labdarúgóit, a Dorogi Aranycsapat emlékét.
Borítókép: A Dorogi Bányász 1962–1963-as évad Vidék legjobbjának tablója
A cikkben szereplő kép- és cikkmellékletek a Komárom megyei Dolgozók Lapja 1962. és 1963. évi számaiból származnak.
Külön köszönet Regős László – a tatabányai futballmúlt hagyományörzője – részére a fentebb nevezett kép megosztásáért.
Szabó Gyula
