Hírek

Sikeres színházi évadot zárt a Művelődés Háza Esztergom

Maronka Csillával, a Művelődés Háza Esztergom ügyvezetőjét kérdeztük az esztergomi kulturális életről.

– Mesélj kérlek kicsit arról, hogy telt az elmúlt színházi évadotok?

– Az elmúlt időszak rengeteg izgalommal, érdekes előadásokkal, nehézségekkel, megoldandó feladatokkal telt. Volt benne ifjúsági program, felnőtteknek szóló előadás, gyereknap és oktatás. Próbáltuk úgy szervezni a programokat, hogy mindenki megtalálhassa a magának legmegfelelőbbet. Egy rövid időre be is zárt az intézmény a gazdasági nehézségek miatt, de rugalmasan tudtuk kezelni ezt az időszakot és összefogással megoldást találtunk a térségben több intézménnyel. Összességében úgy gondolom, hogy minden nehezítő tényezőt figyelembe véve jó évadot zártunk.

– Milyen fiataloknak szóló programot tudnál említeni, amit fontosnak tartasz?

– Minden programunk egyformán fontos, hiszen azért szervezzük, hogy valóban széles körben tudjunk lehetőséget biztosítani mindenkinek, de talán, ha egyet ki kellene emelnem, az a már évek óta rendszeresen futó Nemzeti Tehetséggondozó Programunk, az ugynevezett NTP, mely a Kulturális és Innovációs Minisztérium által nyert 6.800.000 Ft-os összegből valósult meg NTP-INNOV-2022-0065 kódszámú Határtalan művészet 3.0 című programunk.

– Mit lehet erről a programról tudni?

– Ez egy színházművészeti program, melyet iskolás korú gyermekeknek tartunk meg. Idén 20 fiatal kapott lehetőséget, hogy egy tanéven keresztül részt vegyen rajta. Ennek a programnak az idén a legfőbb eleme a drámajáték és a tánc, azon belül is a klasszikus balett kapott szerepet. Ebből a programból év végére egy zenés előadást állítottunk színpadra, melyet be is mutattunk a közönségnek óriási sikerrel. Egyre népszerűbb a gyermekek körében és nagy élvezettel látogatják ezeket a foglalkozásokat.

– Milyen lehetőségeik vannak a felnőtteknek?

– Igazából rengeteg olyan csoport jár hozzánk, akik különböző foglalkozásokat, lehetőségeket kínálnak a környékbélieknek. Nyugdíjasklub, rendszeres érmebörze, baba-mama klub, felnőtt társastánc, valamint olyan színházi előadások, amik kifejezetten felnőtteknek szólnak – pszichológiai előadás, gyermeknevelésről szóló előadás… szóval lehetőségeinkhez mérten próbáljuk az igényeket maximálisan kielégíteni és ezen fogunk dolgozni a jövőben is, reméljük hasonló, de bízom benne, hogy még nagyobb sikerrel.

– Köszönöm, hogy itt voltál és sok szép évet kívánok neked, nektek!

– Köszönöm én is a lehetőséget.