50 éve történt: Hét év után újra az NB I-be jutott a Dorogi AC labdarúgó csapata

A dorogiak 1966-ban történt kiesésüket követően, 1973. június 24-én kiharcolták a visszajutást a legjobbak közé. A mindent eldöntő utolsó fordulóban Szolnokon teljesedett be a dorogiak hét éven át tartó vágya. A dorogi szurkolóktól volt hangos a Tisza-parti város, majd utána napokon át egész Dorog és környéke.

A Dorog 19 egymást követő évadot követően meglepetésre 1966-ban kiesett az NB I-ből. Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy egy csapatra való labdarúgó távozott a keretből. Egyik részük koránál fogva visszavonult az aktív játékból, jópár kiválóságot pedig más neves élcsapatok igazoltak le, így az 1966-os év elején induló bajnoki évadnak egy erősen tartalékos állomány vágott neki rengeteg új arccal. Azonban még így sem simán esett ki a csapat, ugyanis 1966 november végén osztályozón biztosíthatta volna NB I-es tagságát. A Haladás, az Ózd és Komló ellen egyfordulós körmérkőzésekere került sor semleges pályákon. Miután az Ózdot legyőzték és a Haladás ellen döntetlenre végeztek, így a Komló ellen már egy döntetlen is elegendő lett volna az első osztályhoz. Mindössze 5 percen múlott a siker, azonban gól nélküli állásnál egy kapu előtti kavarodást követően az ellenfél betalált és nyerte 1–0-ra a találkozót és okozta a dorogiak menthetetlen búcsúját a legjobbak mezőnyétől.

Az igazi sokk viszont 1967-ben teljesedett ki, amikor az NB I B-ből is kiestek. A remek és kiegyenlített erőkből álló 18 csapatos mezőnyben senki sem gondolt újabb kudarcra, ám ha haszjállal is, de lemaradtak a bentmaradást jelentő 15. helytől. Mi több, a közvetlenül előttük végzett három csapat is csak minimális egy ponttal szerzett többet, de még a 10. helyezettnek is csak 2 ponttal volt több. Így az 1968-as évadot már az NB II-be kezdték, ahol egymás utáni két évben is a dobogón végeztek, előbb 5, majd 6 pontnyira a bajnoktól, egyben a feljutástól. Az MLSZ 1970-ben visszatért a hagyományos őszi–tavaszi bajnoki rendszerhez, ezért előbb az év első felében egyfordulós évadot írtak ki, amelyet a vezetőség bölcsen és előrelátóan a kísérletezgetésre és nyugodt csapatépítésre áldozott. A középmezőnybe végzett gárda aztán az 1970–71-es évadot remekül hozta és bajnoki címet szerezve az NB I B-be jutott. Innen már csak egy ugrásnyira kerültek az NB I-től, azonban még a legvérmesebb szurkolók sem gondolták, hogy mindez milyen hamar fog teljesülni. Újoncként minden gond nélkül biztos középcsapatként biztosították a helyüket, majd a következő évadnak úgy vágtak neki, hogy az első hatban végezzenek.

Nem indult zökkenőmentesen a szezon, s mindjárt a bajnoki nyitányon vereséggel rajtoltak a BKV otthonában és az azt követő fordulókban is becsúszott pár kellemetlen vereség és pontvesztés. Viszont 1972. október elsején a Békéscsaba elleni nagyszerű 3 : 0 arányú győzelemtől kezdve egyre magabiztosabban szerepeltek és az őszi záráskor a 4. helyen végeztek. A szezon egyik legkiemelkedőbb mérkőzése a Debrecen feletti 4–1-es győzelem volt. A téli felkészülés során sem változott a célkitűzés, továbbra is az előkelő élbolyban történő megragadást szerették volna. Ugyan elhangzott, hogy megpróbálnak még az őszi szerepléshez képest is fokozni az eredményességet, viszont az NB I-es feljutás nem volt elvárás. Talán éppen ezért is felszabadultabban léphettek pályára fordulóról–fordulóra, hiszen nem nyomta plusz teher a játékosok vállát. A mértéktartó hozzáállás pedig beigazolódni is látszott, ugyanis a tavaszi első fordulókban bizony még döcögött a szekér és sikerült is beleszaladni pár vereségbe.

Az Eger április elsején való legyőzése hozta az igazi fordulatot. Rögtön utána a Várpalota és a Kecskemét ellen szerzett győzelmek során egyaránt három gólt lőttek a mieink. Békéscsabán még becsúszott egy 2–1-es kisiklás, viszont innetől kezdve a hátralévő 9 fordulóban már nem talált legyőzőre a csapat, sőt mindössze két döntetlenje a legnagyobb vetélytárs egyike, a MÁV DAC otthonában és ugyancsak idegenben a Debrecen Nagyerdei stadionjában volt, a többi találkozót sikerült behúzni. A hajrához közeledve egyre közelebbinek tűnt a feljutás lehetősége, akár bajnokként is. Az utolsó hazai találkozón a Miskolci VSC 3–2-es legyőzésével a zárófordulóban úgy utazhattak Szolnokra, hogy sorsuk a saját kezükben volt. Amennyiben legalább egy döntetlen elérnek, úgy NB I-esek. A feljutásra ugyancsak nagy eséllyel pályázó győri MÁV DAC Debrecenben zárta az évadot és sikeresen meg is nyerte a meccset. Ezért roppant fontos volt, hogy a dorogiaknak sikerült a minimális egy pontot elhozniuk Szolnokról.

1973. június 24-én vasárnap valóságos népvándorlás indult Dorogról Szolnokra, hogy a drukkerek kiszurkolják a feljutást és személyesen lehessenek részesei a sporttörténelmi pillanatnak. A több, mint ezer dorogi fergeteges hangulatot varászolt a Tiszaligeti stadionban és csapatunk fölényével telt a mérkőzés nagy része. Ennek ellenére mégis a hazaiaknak sikerült vezetéshez jutniuk, ám a dorogiak lába nem remegett meg. A II. félidő derekán Laczkó pazar szólóval kígyozott át a szolnoki védelmen, majd ziccerben a kifutó kapust is elfektetve előbb a kapufát találta telibe, a kipattanót viszont kiméletlenül vágta a hálóba, ezzel belőve a Dorogot az NB I-be. Összességében megérdemelten harcolták ki a legmagasabb osztályt egy igen izgalmas, színvonalas évadot követően. A bajnok Haladás mögött mindössze 2 ponttal lemaradva végeztek a 2. helyen. A mieink ugyanannyi győzelmet szerztek, mint a bajnok, viszont a Haladás két vereség helyett döntetlent ért el. Odahaza sikerült a szombathelyieket legyőzni, idegenben viszont ők bizonyultak jobbnak. Érdekesség, hogy a szombathelyiek kapusa az a Mursits József volt, akinek unokája, Mursits Roland évtizedekkel később a Dorog kapusa lett.

Az NB I-be jutott dorogi csapat

Aspirány Ferenc, Bartalos József, Berecz József,  Csóri László, Ecker Róbert, Gabala Ferenc, Horváth I. István, Horváth Péter, Juhász Ferenc, Kecskés Imre, Kiss Rudolf, Laczkó István, Peszeki Jenő, Pilcz István, Rátvai István,  Reich Antal, Schnitzer Imre, Takács Tibor,  Temesvári Tibor, Tóth Gyula, Virág Pál. Vezetőedző: Varga János.

A labdarúgók egyénileg is képzett játékosoknak számítottak, azonban a siker a kiváló csapatszellemnek is nagyban volt köszönhető. A házi gólkirályunk Laczkó István volt 19 találatával, de kiemelendő a védelem tengelyében játszott Tóth Gyula is, aki középhátvéd létére 8 góllal járult hozzá a feljutáshoz. A csapat keretében hét játékos maradt még mutatóba az 1966-os utolsó NB I-es gárdából, mint Bartalos, Csóri, Horváth Péter, Rátvai, Takács, Tóth és Virág.

Története során harmadszor jutott az NB I-be a dorogi labdarúgó csapat és ősztől a 23. első osztályú évadát kezdhette. Azonban nem csak Dorogon ünnepeltek a lelkes szurkolók, de országszerte nagy örömmel fogadták a sportbarátok a DAC visszatérését a legjobbak közé. Sokan nyilatkozták a böjti évek során még a legádázabb ellenlábasaink közül is többen, hogy a Dorog nélkül elképzelhetetlen a magyar futball felsőháza és őszinte örömmel köszöntötték a mieinket. Az MLSZ részéről is kölön küldöttség érkezett Dorogra a gratulációkkal és a bajnoki ezüstérmekkel. A Szövetség külön ajándékaként és felajánlásaként a dorogiakat külföldi turnéra nevezték, valamint ígéretet kaptak egy élő televíziós közvetítésre is.

Borítókép: A Dorogi AC 1972–73-as évad NB I-be jutott csapatának tablója

A kép-, illetve cikkmellékletek a Komárom megyei Dolgozók Lapja 1973. évi számaiból származnak.

Szabó Gyula