Dorog

Rendőrök gyermekei lepték el a dorogi kapitányságot

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság „Muti, hol dolgozol” címmel programot hirdetett a rendőrök gyermekeinek, melynek keretében a Dorogi Rendőrkapitányságot is ellepték a lurkók június 6-án, kedden.

Dr. Kotsis Éva címzetes rendőr őrnagy, a Dorogi Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója elmondta, hogy alapvetően a vármegyei rendőr-főkapitányságon zajlanak a programok, azonban lehetőség nyílt, hogy a települések kapitányságai is csatlakozzanak a programhoz, így a Dorogi Rendőrkapitányság állománya is bevállalta ezt a feladatot. „Úgy gondoltuk, hogy a saját dolgozóink gyermekeinek itt helyben szeretnénk egy kicsit bemutatni azt, hogy hol is dolgoznak a szüleik, milyen felelősségteljes munkát végeznek, továbbá, hogy milyen érdekes ez a munka.” – jegyezte meg a főelőadó.

A gyerekeket Málnás Zsolt rendőr alezredes, a Dorogi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának vezetője köszöntötte, aki ismertette a rendőri munka fontosságát.

Deák Attila rendőr százados, a Dorogi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Alosztályának vezetője bemutatta a rendőrök felszerelését, többek között a golyóálló mellényt, a gumibotot, a lőfegyvert és a gázriasztót, valamint az öltözéket, melyet a gyerekek fel is próbálhattak.

Bérces Norbert rendőr főtörzsőrmester, a Dorogi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusa ismertette a bűnügyi helyszínelők munkáját, majd a gyerekek kipróbálhatták milyen is ez a munka, egy ujjlenyomatvétel során.

Az előadások és programok után a gyerekek megnézhették a kapitányság járműparkját, a rendőrautókba beülve pedig átélhették szüleik hétköznapját. Végül bejárták az épületet, ahol a legizgalmasabbnak az előállító helyiség bizonyult.

Fotók, forrás: dorogimedence.hu