Esztergom

Balesetet okozott, majd elhajtott

Pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki az esztergom-kertvárosi körforgalomba az elsőbbségadást elmulasztva hajtott be, emiatt egy másik gépkocsinak ütközött, ezután a helyszínről megállás nélkül elhajtott.

A vádirat szerint a férfi 2022. augusztus 14-én hajnalban személygépkocsijával Esztergom-Kertváros lakott területén a körforgalomhoz ért, ahol az „Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget a körforgalomban szabályosan haladó másik személygépkocsi részére. Emiatt az elkövető a körforgalomba történő behajtást követően a gépkocsijával a másik jármű jobb oldalának ütközött, ami miatt ez a gépkocsi a függőleges tengelye körül elfordult, és a menetiránnyal szemben állt meg. Az elkövető észlelte az ütközést, azonban anélkül, hogy meggyőződött volna arról, miszerint a balesetben valaki megsérült-e, illetve az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, a helyszínről megállás nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban ennek reális veszélye fennállt.

Az elkövető 2022. augusztus 16-án önként jelentkezett az Esztergomi Rendőrkapitányságon.

A cserbenhagyás vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a büntetlen elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki.

Borítókép, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség