Esztergom

Interneten szerzett rendszámmal közlekedett

Pénzbüntetést szabtak ki azzal a férfival szemben, aki az interneten szerzett rendszámot felhelyezte a gépkocsijára, majd úgy közlekedett. A férfi Esztergomban egy autószerelőnek adta át a járművet, így bukott le.

A vádirat szerint a büntetlen férfi interneten keresztül ismeretlen személytől megszerzett egy Kft. részére kiállított, P betűjelű ideiglenes forgalmi rendszámot, valamint a hozzá tartozó indítási naplót, biztosítási kötvényt, ideiglenes forgalomban tartási engedélyt. Az elkövető kérésére ismeretlen személy a rendszámot Budapesten felszerelte a vádlott személygépkocsijára, ily módon a gépkocsi egyedi azonosító jelét meghamisította. Ezt követően a vádlott a meghamisított egyedi azonosító jellel ellátott gépjárművel vett részt a közúti közlekedésben. A férfi 2021. május 12. napján a gépkocsival Esztergomban a Mária Valéria híd közelében lévő parkolóhoz ment, ahol azt szerelés céljából átadta egy másik férfinak, aki nem tudott arról, hogy a gépkocsin a rendszámot jogellenesen helyezték el.

Egyedi azonosító jel meghamisítása bűntette miatt az Esztergomi Járási Ügyészség által benyújtott vádirat alapján az Esztergomi Járásbíróság 2023. április 24-én 450.000 forint pénzbüntetést szabott ki a férfival szemben. A büntetővégzés jogerős, azt az ügyész is tudomásul vette.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség