Hírek

Láncfűrésszel fenyegetőzött

„Megöllek, szétvagdallak, kettéváglak” – ezeket kiabálta az a férfi, aki láncfűrésszel fenyegetőzött Esztergom térségében. A férfival szemben pénzbüntetést szabtak ki.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2021. július 4-én, az Esztergomi Járás egyik településén lévő focipályánál ittasan sértegette a jelenlévőket, így a sértettet is, aki a további konfliktus elkerülése érdekében hazament. A vádlott ezután többször felhívta telefonon a sértettet, és kérte, hogy találkozzanak és beszéljék meg a történteket. A sértett két ismerősével együtt 22 óra 30 perckor a buszmegállóhoz közeledett, amikor a vádlott, kezében egy 30 cm-es pengehosszúságú láncfűrésszel eléjük lépett.

A vádlott a láncfűrészt félelemkeltés céljából beindította, azt derékmagasságban tartva a sértett és társai irányába hadonászott és vágó mozdulatokat tett, miközben azt kiabálta feléjük, hogy „megöllek, szétvagdallak, kettéváglak”. A sértett és a társai hátráltak, a tőlük mintegy két méterre lévő vádlott folyamatosan haladt feléjük, miközben két alkalommal leállította és újraindította a láncfűrészt.

A zaklatás vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség által benyújtott vádirat alapján az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével a 2023. április 20-án tartott ülésen 120.000 forint pénzbüntetést szabott ki a férfivel szemben. A láncfűrész elkobzásra került. A büntetővégzés jogerős, azt az ügyész tudomásul vette.

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék