Nyolc éve hunyt el az Aranycsapat legendás játékosa, Buzánszky Jenő – emlékezett vissza a Puskás Intézet a honlapján. Buzánszky Jenő 1925-ben született Újdombóváron. A Dombóvári Vasutasban kezdte…
Hónap: 2023 január
A Leányvári SE judo szakosztálya által szervezett versenyen az helyiek mellett az esztergomiak is kiválóan szerepeltek. Decemberben rendezték meg a Mikulás és Karácsonyi Kupát a leányvári…
A Federalmed Mentőszolgálat Kft. “dorogi egészségközpontja” az alábbi szolgáltatásokkal várja ügyfeleit! Szolgáltatások: Rendezvények egészségügyi biztosítása gyalogőrséggel, mentőgépkocsival, esetkocsival. Fizetős betegszállítás a hét bármely napján, akár intézményközi…
A 2022. október 27-én tartott rendkívüli ülésén Esztergom Megyei Jogú Város képviselő-testülete módosította a parkolásról szóló rendeletet, melynek értelmében 2023. január 1-től több ponton is módosult…
Dorog és Leányvár között a 10-es úton egy őz, míg Dobogókőnél egy szarvas ugrott a jármű elé. Marosán Angelika rendőr hadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense…
Idén már többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket, amikor vasútüzemi területen felmásztak egy szerelvényre vagy a felsővezeték tartóoszlopára. A balesetekben ismét fiatalkorúak is érintettek. A MÁV kéri…
A Török Köztársaság budapesti nagykövete, Gülşen Karanis Ekşioğlu bemutatkozó látogatást tett a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál, a diplomata a megbeszélések mellett Esztergom egyik török műemlékét…
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az „Év madara” akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. Ezt követően…
Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár 2022-ben első alkalommal adventi süteménysütő versenyt hirdetett. Az „esztergomi linzer” receptjét egy régi szakácskönyvben fedezték fel, a versenyzők megkapták a…
Folytatódik a rendkívül sikeres Településfásítási Program, amelynek előző két ütemében több mint 1350 településen összesen 36 000 sorfát ültettek el. A most következő, harmadik ütemben 2023…
A Dorogi FC vezetőedzője értékelte a felkészülés első hetében történteket, miután múlt hét kedden állt munkába a csapat, és az első edzőmérkőzését is lejátszotta a Kazincbarcika…
A Szent János park kialakításáért és a Gyermek-liget fásítási programért elismerést kapott Csolnok Község Önkormányzata a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, a 2022. évi Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen…
Fegyházbüntetést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, akit a bíróság már többször eltiltott a járművezetéstől, ennek ellenére járművet vezetett, egy esetben pedig balesetet is okozott Únyon.…
Január 10-én, kedden 9 óra körül utoléréses baleset történt a 10-es úton, Táton, a Botlik-Trans Kft. előtt. Marosán Angelika rendőr hadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense…
Január 9-én, hétfőn 15 óra után ráfutásos baleset történt Esztergom-Kertvárosban a körforgalomnál. Marosán Angelika rendőr hadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy két személyautó egymás…
2022-ben összesen 165 lakástűz keletkezett Komárom-Esztergom vármegyében, kettővel több, mint 2021-ben. A vármegyében történt lakástüzekben három, míg a 2021-es évben négy ember vesztette életét. 14 ember…
Több mint két hét után újra benépesülnek az utak a téli szünidőről visszatérő diákokkal és a munkába siető felnőttekkel. Fogadják meg a rendőrség tanácsait! Az év…
A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket – jelentette be Nagy István agrárminiszter hétfőn. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz-ukrán…
A készülő nyomtatott kiadás mellett online elérhető adatbázisban is közzéteszi Széchenyi István levelezését az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (BTK TTI). Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben a megváltozott gazdasági környezet ellenére is jelentős mennyiségű útfelújítási munka valósult meg. Külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljes…