Január 18-án, Lencsés Lajos világhírű oboaművész 80. születésnapján különleges koncert várta a zenekedvelőket a Budapest Music Centerben – közölte a dorogi önkormányzat a hivatalos honlapján. Dorogról…
Hónap: 2023 január
A labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC-ben folytatja pályafutását a rutinos belső védő, Preklet Csaba – számolt be róla a klub a honlapján. Az aktuális szezon…
Egy hónapra elrendelték a letartóztatásukat azoknak a gyanúsítottaknak, akik legalább egymilliárd forint összegű vagyoni hátrányt okoztak azzal, hogy valótlan tartalmú számlák kiállításában nyújtottak segítséget. A nyomozás…
A zongora és a gitár a két legtöbbek által kedvelt hangszer. Még olyanok is rajonganak értük, akik egyébként nem játszanak egyiken sem. Egy-két tréfás vizsgálat arra…
Nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki éveken keresztül, rendszeresen bántalmazta fogyatékkal élő élettársát táti otthonukban. A megállapított tényállás szerint a…
A hétvégi kirándulás tervezésénél érdemes figyelembe venni az áradásokat, ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. azt tanácsolja, hogy kerüljék el a szurdokvölgyeket, helyette inkább kilátókat keressenek fel!…
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a múlt héten 23.200 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A legtöbb beteg Komárom-Esztergom és Békés vármegyében volt – közölte…
A napokban írtuk, hogy egy férfi egy esztergomi áruházból távozó idős nőt fosztott ki. A bíróság gyorsított eljárásban nem jogerősen 85 nap elzárásra ítélte a vádlottat.…
Alvó sértettől lopott el egy telefont a dorogi vasútállomáson egy férfi. Hiába is tagadta volna tettét, az esetről a biztonsági kamera felvételt készített. A dorogi vasútállomáson…
Pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabhatnak ki azzal a svájci férfival szembeni, aki egy esztergomi rendőri intézkedés közben akart megszabadulni a kábítószert tartalmazó tégelytől. A vádirat szerint…
Ahogy a férfiak számára a focimeccsek és a különböző sportvetélkedők, a hölgyeknek is vannak olyan műsorok, amelyek megtekintésével remekül tölthetik szabadidejüket. Az új Max 4 csatorna…
A kormány úgy döntött, hogy az Európában kialakult gabonapiaci helyzetre tekintettel kivezeti a gabona- és olajosnövények tekintetében tavaly márciusban bevezetett export bejelentési rendszert – jelentette be…
A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. január 23. és 27. között az iskolai és munkahelyi büféket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és…
Garázdaság, magánlaksértés és testi sértés bűntettének kísérlete miatt ítélt el a bíróság négy férfit, akik egy lábatlani ingatlannál dulakodtak. A megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott…
Mindössze 10 percre volt szükségük az esztergomi rendőröknek, hogy elfogják azt a férfit, aki kifosztott egy idős asszonyt Esztergomban. Egy esztergomi bevásárlóközpontnál szólított le B. Sándor…
Egy 40 éves nyergesújfalui lakos személygépkocsival Tát irányából Lábatlan felé közlekedett január 18-án, szerdán délután. A sofőr bekanyarodott a nyergesújfalui Tó utca irányába, azonban nem biztosított…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a sárisápi férfival szemben, aki az anyagköltségre átvett pénz egy részét saját céljaira fordította. A vádirat szerint a sárisápi férfi 2021 januárjának…
Pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabhatnak ki azzal a nővel szemben, aki ittas állapotban személygépkocsijával az előtte haladó motoros férfit sodorta el Esztergom-Kertvárosban. A vádirat szerint a…
2023. elején két ingyenes előadással várja nézőit a Babits Mihály Színház az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola dísztermében! Január 31-én, kedden 18…
1908. január 19-én sporttörténeti pillanat született, miután a frissen megalakult Magyar Sí Club a Magyar Turista Egyesület segítségével megrendezte hazánkban az ország legelső hivatalos síversenyét, amelyet…