Hírek

Tovább zöldülnek a települések

Továbbra is óriási az érdeklődés a települések fásítására, néhány óra alatt fogyott el a Településfásítási Program III. ütemében igényelhető sorfák teljes készlete. Idén harmadik alkalommal jelentkezhettek az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára, a 10 ezer főnél kisebb települések. A január 23-án induló igénylés során összesen 13 fafajból, 10 ezer fa állt rendelkezésre, amelyből idén tavasszal és ősszel több mint 450 település zöldülhet, így a Program indulása óta csaknem 1800 település jutott ingyenes fához.

Az Agrárminisztérium Településfásítási Programjának III. ütemében 10 ezer sorfát igényelhettek ingyenesen a 10 ezer főnél kisebb települések. Az érdeklődés hatalmas volt, néhány óra alatt 450 település jutott idén fához, vagyis egy településen átlagosan 22 sorfát ültetnek a tavaszi, valamint az őszi ültetési időszakban. A Program kiemelkedő környezeti hasznosságán túl szemléletformáló és közösségi élménnyel gazdagítja a települések lakóit, miközben felhívja a figyelmet a Vidékfejlesztési Program erdősítési pályázataira.

A Településfásítási Program nem csupán sorfákat biztosít a magyar kistelepülések számára, hanem egy komplex fásítási csomagot kínált ingyenesen. A 10 000 darab belterületi ültetésre alkalmas, 10-14 centiméter törzskörméretű, fafajtól függően 2-5 méter magas, 3-4 éves földlabdás vagy konténeres sorfák kiszállítását a támasztókaróval, törzsvédő hálóval, valamint takarómulccsal együtt a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi. A program szakmai koordinátora az Országos Erdészeti Egyesület, aki egy helyi erdész szakember jelenlétét is biztosítja az ültetési eseményeken.

A sikeresen pályázó kistelepülések 13 fafaj közül igényelhettek, minimum 10 maximum 30 sorfát, például amerikai és ezüsthársat, fehér epret, hegyi és korai juhart, magas kőrist vagy puszta szilt. A fajok összeállításánál fontos szempont volt a különböző belterületi adottságok jó tűrőképességé, továbbá a kiválasztásnál nagy segítség volt a korábbi évek tapasztalata.

Az igényelt sorfákat a települések közösségi eseményeken idén tavasszal és ősszel ültetik el. Így az ország legnagyobb fásítási programjának kezdetétől számítva 2023 végére összesen 1800 helyszínen és településen ültetnek el összesen 46 ezer darab sorfát.

Megosztás