Esztergom

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték azt a szlovák férfit, aki különös kegyetlenséggel ölt meg egy nőt Esztergomban.

A megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett alkalmi ismerősök voltak, 2020. év végétől együtt laktak a szlovákiai Párkányban. A vádlott rendszeres alkohol és drogfogyasztó volt, ezek hatása alatt agresszívvá vált.

A vádlott és a sértett 2021. május 13-án Esztergomban sétáltak. A kábítószer hatása alatt álló vádlott este 19 óra és hajnal 4 óra 50 perc közötti időben veszekedést provokált, majd a lényegesen gyengébb fizikumú sértettet bántalmazta, nagy erővel megragadta a nyakát, továbbá nagy erővel, több alkalommal az arcát, a fejét, valamint a felsőtestét megütötte, mellkasát megtaposta úgy, hogy a sértett a bántalmazások következtében néhány percen belül elhalálozott. Ezt követően a vádlott a sértettet a közelben található vízelvezető árokhoz vitte, testét az árokba gurította, majd 2021. május 14. napján 19 óra 40 perckor történő elfogásáig Esztergomban bujkált.

A nyomozás során adat merült fel arra is, hogy a gyanúsított szintén 2021. május 13-án Szlovákiában megölte a volt szállásadóját oly módon, hogy olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett belehalt a sérülésekbe. A halál beálltát követően a holttestet a kert végén lévő kútba dobta és felgyújtotta.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádirata alapján a Tatabányai Törvényszék a 2023. január 13. napján megtartott nyilvános tárgyaláson, emberölés bűntette miatt indult ügyben a vádlottat életfogytig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 10 év közügyektől eltiltásra, valamint 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A bíróság kimondta, hogy a vádlott legkorábban huszonöt év kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék