Az üzemanyagárak megváltozása miatt most még inkább érdemes lesz a közösségi közlekedést választani. A vonatokra és autóbuszokra érvényes, adott viszonylaton, meghatározott időszakon belül korlátlan utazást biztosító…
Hónap: 2022 december
A rendőrök elfogták azt a szabadszállási áruházi tolvajt, aki 24 üzletből – köztük dorogiból is – termékeket lopott az egész országban. Volt ahol 64 darab popsikrémet…
A Csolnoki Fúvószenekar Egyesület a LEADER program (VP6-19.2.1.-2-8-21) keretében új eszközök vásárlására nyújtott be pályázatot, amelyet a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága és a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület…
A vasúti átjárós balesetek számának drámai megemelkedése miatt indította el a vasúttársaság 2022 áprilisában, Érj haza biztonságban! címmel országos balesetmegelőző kampányát. December közepéig Magyarországon a MÁV…
Az esztergomi nyomozók két férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként, akik egy szórakozóhelyen verekedtek. A 39 éves B. Endre egy esztergomi szórakozóhelyen tartózkodott még november…
Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag úgy határozott, hogy 2022-ben is támogatni kívánja a Pilismaróton élő állandó lakcímmel vagy életvitelszerűen Pilismaróton tartózkodó 75 és 70 éven felüli…
December 13-án, Luca-napján adventi műsorral és vásárral egybekötött, meghitt ünnepséget tartottak a Hétszínvirág Óvodában – közölte Dorog Város Önkormányzata a hivatalos honlapján. Az intézmény újonnan kinevezett…
Több mint tízéves hagyományt követve ez évben is közönségszavazás dönti el, hogy melyik halfajunk legyen 2023-ban az év hala. A következő évi győztes a lápi póc,…
A kéményseprői ellenőrzést, vagyis a sormunkát a családi házban élő lakosok egy évben egyszer vehetik igénybe ingyenesen. Mutatjuk, hogy 2023-ban térségünk településein milyen időszakban tudják igényelni az…
Közérdekű munka és pénzbüntetést szabtak ki azzal a férfival szemben, aki egy únyi autóvásárlás után a pénze visszaszerzése érdekében fenyegette meg a sértettet. A megállapított tényállás…
December 15-én kezdődött el Esztergom faültetési programja, melynek során először a Sissay közbe telepítenek 40 darab Mecsek kőris facsemetéből álló fasort. A 2-3 hónapos program részeként…
Az élelmiszeriparhoz nemcsak a feldolgozóipar tartozik, hanem maga az üzletláncok is. Ezen a területen is fontos, hogy a vevők olyan szakemberrel találkozzanak, akiben megbíznak, akinek akár…
December 14-én délután a Vármegyeháza Dísztermében tartották meg az „Esztergom Megyei Jogú Város jó tanulója – jó sportolója” pályázat díjkiosztó ünnepségét, ahol a település kimagasló tanulmányi…
Az idei enyhe, fagymentes őszi időjárási helyzetre tekintettel a november 29-30-i elszállítást követően egy további napot biztosít decemberben a lakossági zöldhulladék elszállításra a közszolgáltató, az NHSZ…
Az idei évben öt közlekedésrendészeti rendőrt jutalmazott a Magyar Autóklub Komárom-Esztergom megyében. A Magyar Autóklub Közép-dunántúli Régiójának elnöke, Dr. Farkas Károly elismerését fejezte ki a rendőrség…
Nem jogerősen 18 év fegyházbüntetésre ítélték azt a nőt, aki egy bajóti pincében baltával verte szét az élettársa koponyáját, majd a férfi holttestét felgyújtotta. A Győri…
A helyi járőrök Dorogon állítottak meg egy személygépkocsit december 14-én, szerdán délután. Az iratok ellenőrzését követően alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív lett. A 64…
A Richter Gedeon Nyrt. mintegy 600 ezer forinttal támogatta az Esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumot, melyből okostáblát vásároltak a kémiaterembe. Az oktatást segítő eszközt december 14-én, szerdán…
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2022. december 5. és 11. között a megye rendőrei fokozott ellenőrzést hajtottak végre. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának éves…
December 14-étől egy Egholm City Ranger 2260 tipusú porszívós utcai seprőgép is munkába állt Esztergom utcáinak megtisztítása érdekében – közölte Herándi Ádám, Esztergom polgármestere a közösségi…