Hírek

Adventi vásárt rendeztek Bajnán

Advent második vasárnapján tartották a már hagyománnyá vált Adventi Vásárt Bajnán, a Hősök terén – számolt be a település önkormányzata a közösségi oldalán.

Megjegyezték, hogy nagy örömükre rengetegen látogattak ki a rendezvényre, melyet Bajna Község Önkormányzata és Községi Könyvtára közösen szervezett. Sok-sok kézműves, termelő várta portékáival a látogatókat. Az érdeklődők válogathattak a sajtok, szappanok, karácsonyi dekorációk, sütemények, adventi koszorúk, szörpök, lekvárok, mézek, kozmetikai készítmények, horgolt termékek, könyvek közül. Ha pedig egy kis forró italra vágytak, megkóstolhatták az önkormányzat standjánál a finom teát és forralt bort, vagy a Tábortűz Hagyományőrző Egyesület által kínált forró csokoládét.

Az ünnepi műsor a bajnai kórus meglepetés produkciójával indult. Pallagi Tibor, polgármester köszöntőjében beszélt az adventi várakozás szépségéről, jelentőségéről. Kiemelte, hogy a hit, a remény, az öröm és a szeretet költözik a szívünkbe ebben az időszakban. A vásárolt portékák pedig mind szívből, a kézművesek keze által születtek, így ezt a gondoskodást, szeretetet is hazaviszik a termékekkel együtt a vásárlók.

A köszöntőt a nagycsoportos óvodások szeretetreméltó műsora követte. Az iskola első, második és harmadik osztályos tanulói pedig igazán vidám karácsonyi hangulatot teremtettek színvonalas előadásukkal. Az előadás után izgulhattak egy picit még a gyerekek, ugyanis Pósa Andrea könyvtáros kihirdette a karácsonyi rajz- és versíró pályázat nyerteseit, akik átvehették értékes ajándékaikat. A pályázatra érkezett munkák megtekinthetőek voltak a Közösségi Ház mellett elhelyezett kiállítótáblán.

Fotók, forrás: Bajna Község Önkormányzatának információs oldala (Pallagi Tibor, Pósa Andrea)

Megosztás