Hírek

Az egykori presszóból alakíthatnak ki közösségi házat Dágon

A TOP Plusz Program keretében mintegy 140 millió forint támogatásból új funkciót kapna az egykori dági presszó. Az új közösségi házban kisebb klubhelyiséget és rendezvénytermet alakítanának ki, illetve a tervek szerint a könyvtárat is áthelyezheznék ide – tudtuk meg Steiner Tamástól, Dág polgármesterétől.

napokban írtuk, hogy mintegy 7,2 milliárd Ft-os fejlesztésre nyílik lehetőség a megye 43 településén a megyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban született új Irányító Hatósági döntések nyomán. A TOP Plusz Program keretében pozitív elbírálást kapott Dág Község Önkormányzatának pályázata is. A dági beruházást a TOP_Plusz-1.2.1 Élhető települések – Közösségi, kulturális, sportolási infrastruktúra, IKT és okos települési fejlesztések tevékenység keretében, az Esztergomi tengely és hídfőváros térség számára elkülönített indikatív 138.205.480 forint keretösszegből kívánják megvalósítani.

Steiner Tamás elmondta, hogy régi álmuk valósulhat meg a pályázati forrás segítségével. A település frekventált helyén található, leromlott állapotban lévő, korábban más funkciót betöltő épület (presszó) felújításával az önkormányzat egy új közösségi házat kíván kialakítani a helyi kulturális és közösségi élet fejlesztése érdekében. A beruházás hozzájárul a fenntartható fejlődés helyi feltételeinek biztosításához, ezáltal a település vonzóvá és élhetővé válik, mely elősegíti a lakosság, kiemelten a fiatalok helyben maradását. Az épületben 3 helyiséget alakítanának ki, egy klubhelyiséget, egy 20-60 fős kulturális és társadalmi összejövetelekre használatos rendezvénytermet, illetve igényeknek megfelelően, későbbi döntés alapján a könyvtárat is ide helyezhetik át.

A felújítás után az épület belső udvarának egyik bejáratánál biztosítják majd az akadálymentes bejutást. A meglévő vizesblokkok helyén, új alaprajzi szervezésű férfi-női és akadálymentes vizesblokk létesül. A mosdókat az épület nyitva tartási idejében a lakosok térítésmentesen használhatják majd. A homlokzatokon vakolatjavítás történik, valamint új nyílászárók kerülnek beépítésre. Az épület teljesen új vezetékezést kap, új világítótesteket helyeznek el, valamint a víz- és csatornarendszert, illetve a fűtési rendszert is korszerűsítik. Az épületben az egyedi kályhafűtés helyett központi gázkazán és kémény készül padlófűtés kiépítésével. Az épület magastetejére napelemes rendszert telepítenek.

Borítókép: Google

Megosztás