Esztergom

A párkányi csatára emlékeztek

Október 28-án, pénteken az esztergomi Erzsébet parkban található Sobieski szobornál emlékezett az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és az Esztergomi Magyar-Lengyel Baráti Társaság a dicsőséges párkányi csata 339. évfordulójára – számolt be az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat (ELNÖ) a közösségi oldalán.

Esztergom Megyei Jogú Városát Steindl Balázs alpolgármester képviselte, aki a résztvevőknek tolmácsolta Hernádi Ádám polgármester üdvözlő szavait is. A rendezvényen először közösen elénekelték a lengyel himnuszt, majd Csombor Erzsébet, a baráti társaság alapító tagja köszöntötte a megjelenteket.

Steindl Balázs ünnepi beszédében hangsúlyozta a közös múlt fontosságát, a két nép szövetségét és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is éppoly jó kapcsolatot ápol lengyel és magyar, mint az elmúlt évszázadokban.

Az alpolgármester beszédet után Hetényi Bálintné Ildikó szavalta el Balassi Bálint egyik versét, majd Csombor Erzsébet szólt az egybegyűltekhez. Erzsébet is a nemzetek közötti kötődést, sorközösséget emelte ki beszédében, majd felkérte a jelenlévő szervezetek képviselőit, hogy helyezzék el a koszorúikat a nagy lengyel király, Sobieski János emlékművének talapzatán.

Esztergom városának nevében Steindl Balázs, az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat nevében Spisák Balázs elnök és Bachanek Judit, az Esztergomi Magyar-Lengyel Baráti Társaság nevében Kassai Zenona elnök és Hetényi Bálintné helyezték el a megemlékezés virágait.

Az ünnepség a magyar himnusz közös eléneklésével zárult.

Fotók, forrás: ELNÖ Facebook oldal

Megosztás