Dorog

Sluka győzelemmel mutatkozott be a dorogi kispadon

A labdarúgó NB II 12. fordulójának nyitó mérkőzésén a Nyíregyháza Spartacus a sereghajtóként érkező Dorogot fogadta Sényőn. Az első félidőben a vendéglátónak volt nagyobb esélye arra, hogy előnybe kerüljön, ám a gól nélküli első negyvenöt perc után Marián Sluka csapata átvette az irányítást, és 1–0-ra győzött – írja a Nemzeti Sport.

A Nyíregyháza Spartacus jövő keddi Magyar Kupa-mérkőzése miatt rendhagyó módon szombat délelőtt megkezdődött az NB II 12. fordulója. Sényőn két olyan csapat találkozott egymással, amely közel sem elégedett jelenlegi helyzetével – a Szpari a 14., a Dorog az utolsó helyről várta a folytatást. Utóbbi együttes új fejezetet indított a héten: Marián Sluka személyében megtalálta új vezetőedzőjét.

A Spartacusnál semmit nem akartak a véletlenre bízni, kezdeményezően kezdtek, míg a vendéggárda kontrákra rendezkedett be. A labdabirtoklási fölény két-három helyzetet és temérdek szögletet eredményezett az első félidőben. Noha Borsos Vilmosnak háromszor, Fejér Bélának kétszer kellett védenie, az első negyvenöt perc feledhető volt.

A Dorog más felfogásban jött ki a folytatásra, nekirontott a hazai csapatnak. A Nyíregyháza nehezen jutott el ellenfele kapujáig, míg a vendégektől sorra jöttek a beadások a másik oldalon. Huszák Géza cserékkel próbált fordítani a mérkőzés menetén, Pekár Lászlónak volt is egy lécen csattanó szabadrúgása. Épp amikor enyhült a dorogi nyomás, szöglet után Keresztes Krisztián megszerezte a vezetést (0–1). Marián Sluka vezetőedző sikerrel mutatkozott be, csapata hét mérkőzés után nyert újra bajnokit.

Labdarúgó NB II – 12. FORDULÓ
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–DOROGI FC 0–1 (0–0)
Sényő, 400
néző. Vezette: Lovas László (Varga Gábor, Punyi Gyula)
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Szokol, Baki, Gengeliczki, Jánvári – Márkus, Sigér Á. – Farkas B. (Pataki, 73.), Pantovics (Kovács Á., 73.), Gresó (Ramos, 57.; Csősz, 83.) – Novák Cs. (Pekár, 58.). Vezetőedző: Huszák Géza
DOROG: Borsos – Kárász (Tóth B., 71.), Gyurácz, Keresztes, Papp M. – Magyari (Oldal, 82.), Lénárt, Sztojka, Barna G. – Albert Á. (Lustyik, 71.), Vígh (Kovács O., 90+1.). Vezetőedző: Marián Sluka
Gólszerző: Keresztes (85.)
MESTERMÉRLEG
Huszák Géza:
– Az első félidőben volt három-négy lehetőségünk, hogy mi szerezzük meg a vezetést, akkor teljesen más mérkőzés lehetett volna. Küzdelmes meccs volt, tudtuk, hogy a Dorog új edzővel az életéért küzd. Hajtottunk mi is, de a minőség hiányzott, sajnos gyengébben játszottak azok a futballistáink, akik a pluszt hozzá tudják tenni a támadójátékhoz.
Marián Sluka:
– Kevés időnk volt együtt dolgozni, de majdnem száz százalékban visszakaptam azt, amit gyakoroltunk. Voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor nem koncentráltunk megfelelően, hibázgattunk, de nem lehetek elégedetlen, mert nagyon erős csapattól vettük el a három pontot. Gratulálok a játékosaimnak!

A mérkőzés részletei>>

Forrás: nemzetisport.hu
Borítókép: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország (nemzetisport.hu)