Hírek

Az Alzheimer Világhónap alkalmából táncoltak

Az Alzheimer Világhónap alkalmából az idén harmadik alkalommal – Béke, szeretet jeligével – hívták közös táncra a Sárisápi Senior Örömtánc Csoport tagjai a Sárisápon és a környező településen élőket.

A Nemzetközi Alzheimer Társaság által kezdeményezett világnap alkalmából a több mint 25 éve megrendezett események célja javítani a betegségtudatosságot, felhívni a figyelmet a betegséggel kapcsolatos tévhitekre, illetve a betegek életkörülményeinek javítására.

A sárisápi rendezvény azzal a céllal jött létre, hogy közösen hívják fel a figyelmet a betegségre, valamint a táncra, amely késlelteti, lassítja a demencia kialakulását. A sárisápi táncosok mellett Annavölgyről, Csolnokról és Tokod-Ebszőnybányáról is csatlakoztak délutánhoz, együtt táncoltak a demencia ellen.

A csoport tagjai Kanovszki Pálné, Hajni vezetésével léptek a parkettra, a program végén pedig a közönséget is megmozgatták.

Fotók, forrás: Sárisáp.hu Facebook oldal