Kategóriák: DorogHírekSport

A dorogi kézilabdásoknak is elkezdődik az őszi szezon

Szeptember 9-én, pénteken a Dorogi AC női kézilabda csapata az NB II Női- Észak 2022/23-as szezon első fordulójában a Praktiker-Vác U22 csapatához látogatnak, ahol 19 órakor lépnek a pályára. Gula Gabriella vezetőedzővel többek között arról beszélgettünk, hogyan sikerült felkészülniük az idei szezonra.

– Hogyan sikerült a felkészülés az idei szezonra?

– Hét hetes felkészülésen vagyunk túl, mozgalmas volt a nyarunk! A felkészülés során mindenki próbálta a maximumot belerakni, így elégedetlen nem lehetek, remélem a befektetett munka megtérül és teljesítjük a kitűzött célokat. Sikerült több edzőmérkőzést játszanunk, ahol elsődleges célunk volt, hogy élesben tudjunk gyakorolni, több felállást kipróbáltunk. Idén még több lehetőséget kapnak a fiatal játékosaink, akik már ezeken a mérkőzéseken is belekóstolhattak a felnőtt tempóba. Hétvégén nemzetközi tornára utaztunk Szlovákiába, ahol 2. helyezést értünk el, a látottak alapján bizakodva várom a mérkőzéseket.

– Volt játékosmozgás? Amennyiben igen kik érkeztek és hányan távoztak?

– Igen, távozott Sárosi Nanetta, Tagscherer Katalin és Krizsák Bernadett. Kiemelt célunk volt a csapat magját egyben tartani, ami sikerült is. Nem volt egyszerű feladata a stábnak, ezúton is szeretném megköszönni az erőfeszítésüket a kollégáknak, hiszen 4 új játékost igazoltunk, akik maximálisan beleillenek a csapatban, alig várom, hogy lássam őket téthelyzetben. Manczal Dóra érkezett a TFSE csapatából, Gellérfi Éva a VSK Tököl gárdájától, Pap Dorina az MSO Stúrovotól és Kiss Laura kettős játékengedéllyel a Kispest NKK csapatától. Dolgozunk még további erősítésen, de ez egyelőre maradjon meglepetés.

– Az idei szezonban mi a célkitűzésetek?

– A tavalyihoz hasonlóan idén is nagyon erős csoportba kerültünk, nem lesz egyszerű dolgunk, célunk, hogy minél több pontot szerezzünk és biztosítsuk a helyünket a következő évre. Egyet ígérhetünk, teljes erőbedobással vágunk neki a bajnokságnak!

Megosztás