Forgalomkorlátozásra lehet számítani a motoros felvonulás idején

2022. szeptember 10-én, szombaton nyolcadik alkalommal rendezik meg A Motorosok is lehetnek Angyalok elnevezésű jótékonysági motoros felvonulást. A korábbi évek tapasztalatai alapján mintegy 800 motorkerékpáros részvételére számítanak, ezért az alábbi útvonalon 12 és 14 óra közötti időben a megszokottnál lassúbb haladásra kell számítani.

A motorosok 10 órától gyülekeznek majd a dorogi Otthon téren, a József Attila Művelődési Ház előtt. Innen 12.30 órakor indulnak el, Dorog, Köztársaság út – Gorkij utca (vasúti átjáró) – Bécsi út (10-es számú főút) – Tokodaltáró, József Attila út – Tokod Kossuth L. út – Széchenyi utca – 1118-as számú út, – 1119-es számú út, – Tát, Malom dűlő utca – 10 -es számú főút – Tát Fő út –  Tát Halászcsárda – 117-es számú főút – 11-es számú főút – Esztergom, Táti út – Hősök tere körforgalom – Kossuth Lajos út – Bajcsy-Zsilinszky út – Majer István út – Iskola út – Dobozi Mihály út – Vaskapui út – Bánomi út – Bánfi Lukács út – Kölcsey Ferenc út – Petőfi Sándor út – Babits Mihály út – Vaszary Kolos kórház – Petőfi Sándor út – Terézia út – Hősök tere – Kossuth Lajos út – Bajcsy-Zsilinszky út – Pázmány Péter utca – Mindszenty tér útvonalon.

A jótékonysági felvonulás zökkenőmentes lebonyolítását a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség és a Motorvéd Polgárőr Egyesület is segíti. Emellett a nagy forgalmú útkereszteződésekben a rendőrség és a polgárőrség forgalomirányítással segíti a motorkerékpárosok haladását, a járműforgalom folyamatosságának biztosítása, a torlódások felszámolásának meggyorsítása érdekében.

A rendezvény célja, hogy a motorosok az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban tiszteletüket fejezzék ki a kórház dolgozóinak áldozatkész munkájuk elismeréseként. A felvonulást követően Esztergom Mindszenty téren a résztvevőknek véradást és baleset-megelőzési programot szerveznek, valamint vendégül látják őket egy tányér finom ebédre.

A részvétel idén is regisztrációhoz kötött, az ehhez szükséges matricákat az Off Road Motors Lehotay Kft. üzletében (Dorog, Esztergomi út 125.) lehet megvásárolni nyitvatartási időben hétfőtől péntekig 8-tól 17 óráig, illetve szombaton nyolc és dél között. A megvásárolt matricát a motorra vagy a sisakra kell felragasztani, ezzel is világossá téve a célt, hogy a résztvevők jótékonysági motoros felvonulással segítséget nyújtanak. Sőt, ha egy igazán egyedi pólót szeretnél, azt is megvásárolhatod az üzletben!

A regisztrációs matricákból és a pólókból befolyt összeget idén is az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznak ajánlják fel. A tavalyi felvonuláson rekordösszeg, 3.027.800 Ft gyűlt össze, melyet mintegy 700 motoros „dobott” össze.

Facebook esemény>>

Borítókép: Tóth Krisztián