Kategóriák: DorogHírek

Tovább szépül a dorogi művelődési ház

Felújították a teraszokat, jelenleg pedig egy balett termet alakítanak ki.

Madarász Tímea, a művelődési ház szakmai vezetője elmondta, hogy a nyár közepén kezdték el a felújítási munkálatokat. A teraszokon a szükséges rétegrendeket visszabontották, majd a beázások megszüntetése és a megfelelő műszaki tartalom érdekében új vízszigetelést készítettek a szakemberek. Ezután zúzottkő-ágyat helyeztek el, amire ráhelyezték a több centiméter vastag kültéri térkőburkolatot. A beruházás által a művelődési ház mind az öt terasza – összesen 336 négyzetméter területen – megújult.

A szakmai vezetőtől megtudtuk azt is, hogy jelenleg egy balett terem kialakítás zajlik. Egy helyiséget kifestettek, az oldalsó falra tükröket helyeztek el, valamint egy balettszőnyeget is vásároltak, illetve a balettozáshoz szükséges korlátok is felszereltek. Itt Csontos Mária táncművész, nívódíjas táncpedagógus vezetésével szeptembertől balettképzés indul.

Amennyiben a források engedik újabb termeket szeretnének felújítani, amelyek újabb közösségi színtereket hozhatnak létre a művelődési házban. 2020 novemberére készült el a színházterem felújítása, egy évvel ezelőtt – a 71. Bányásznapon – a régi mozi területén kialakított négysávos tekepályát avathatták, októberre elkészült a rekreációs terem is. Idén tavasszal pedig a Dorogi Atlétikai Club Darts Szakosztálya talált otthonra az egyik, korábban nem használt helyiségben.

Megosztás