Kategóriák: DorogHírek

Katolikus közösségi házat avattak Dorogon

A hagyományos falusi búcsú napján, a pünkösdöt követő 9. vasárnapon, augusztus 6-án ünnepelte a dorogi Szent József-plébánia épületének felújítását, közösségi házzal történt kibővítését. Erdő Péter bíboros áldotta meg az új kezdetet jelképező épületet, aki káplánként itt kezdte egyházi szolgálatát. Továbbá köszöntötte a lelkipásztori szolgálatát augusztus 1-jén megkezdő Fejes Csaba plébániai kormányzót.

A dorogiak hét évvel Szent József-templomuk külső-belső megújulása után egy újabb megújulást ünnepelhettek. A Hősök terén magasodó templom szomszédságában, a műemlék jellegű plébániaépület mögött közösségi ház és plébánosi lakás épült. A dorogiak számára jelentős ünnep templomuk búcsúja, ezzel kapcsolták össze a település vezetői a megújulás hálaadó ünnepségét. A templomot megtöltő közösség Erdő Péter bíboros, prímást várta szentmisére. A főpásztor homíliájában az általános válsággal szembenéző embernek adott tanítást.

A szentmisén megjelentek a közélet jeles képviselői, köztük Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az avatásra eljött a német testvérváros, Wendlingen am Neckar küldöttsége.

Soltész Miklós köszöntőjében elmondta, hogy a Kárpát-medencében az elmúlt tíz év alatt 1500 plébánia, illetve közösségi ház épült, vagy újult meg. Kiemelte, a kereszténység mindig a közösség szolgálatában állt és ez a szerep, a nemzet-, család- és embermegtartó erő az elkövetkező, válságos időkben felértékelődik.

Tittmann János, Dorog polgármestere szólt arról, hogy a település kálváriájának 1996-os felújítása volt az első lépése annak a városfejlesztési munkának, melynek eredményeképpen a városban megújultak a bányászati örökség épületei és a vallási intézmények.

A közösségi házat Vándor Wech Józsefről nevezték el, aki Dorogon született 1909-ben, majd a szalézi rend tagjaként 1936-tól Kubában végzett missziós szolgálatot, nevéhez fűződik egy nevelési intézet felépítése. A szigetországban halt meg 1979-ben, életútjának elismerésére folyamatban van boldoggá avatása.

Az új közösségi házat és a plébánosi lakást a katolikus templommal szemközti épületrészben alakították ki. A beruházás során új hittantermet létesítettek, valamint egy 100 fős közösségi termet alakítottak ki. Az U alakú épületcsoport egy pihenőudvart fog közre, az ingatlan déli oldalánál lévő kertben pedig sport és szabadidős tevékenységre nyílik lehetőség. A beruházáshoz a kormány 258,5 millió forintos támogatást biztosított, a fejlesztéshez kapcsolódó költségekhez a dorogi önkormányzat 76,5 millió forinttal járult hozzá.

2022. augusztus 1-jétől dr. Kulcsár Sándor helyét Fejes Csaba atya vette át, így most ő a Dorogi Szent József plébánia kormányzója. Fejes Csaba Budapesten született 1988. január 11-én. A 2011/12-es tanév első félévében diakónusi gyakorlaton volt a pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve főplébánián. Esztergomban szentelték 2012. június 16-án. A budapesti Rákosfalva Szent István Király plébánián volt káplán 2012-től 2013-ig, majd a Budavári Nagyboldogasszony főplébánián 2013-tól 2018-ig. 2018-tól 2022-ig pedig az Esztergomi Szeminárium prefektusa, illetve főegyházmegyei jegyző is volt.

Énekelt és a misén közreműködött a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat Vegyeskórusa, zenélt a csolnoki Alte Kameraden.

Forrás: MTI / Magyar Kurír / esztergomi-ersekseg.hu
Fotók: MTI (Kovács Attila) / Magyar Kurír (Thaler Tamás)

Megosztás