Kategóriák: DorogHírekKék hírek

Négyen is megsérültek a dorogi balesetben

Július 29-én, pénteken reggel fél 8 körül két személyautó ütközött össze Dorogon, a Bécsi úton. Mint kiderült a balesetet okozó nőnek nem volt jogosítványa, négyen meg is sérültek.

Marosán Angelika, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy egy 69-es születésű nő Volvo típusú gépjárművel közlekedett Budapest irányából Esztergom felé, azonban nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte fékező autó mögött. A nő, hogy elkerülje az ütközést elrántottat balra a kormányt, viszont éppen egy autó szemből érkezett, aminek ezáltal neki is ment. Mind a két járműnek a bal első része rongálódott meg, a balesetben 4 fő könnyű sérüléseket szenvedett.

A sajtóreferenstől megtudtunk azt is, hogy még egy baleset történt pénteken reggel Dorogon. Nyolc óra körül a Határ Csárdánál egy parkoló autóba tolattak bele. A járművezető mit sem törődött ezzel, megállás nélkül távozott a helyszínről. Jelenleg a balesetet okozó jármű felkutatása folyamatban van.

Megosztás