Kategóriák: EsztergomHírekSport

Jubileumi úszóversenyt rendeztek Esztergomban

Július 17-én, vasárnap az Esztergomi Strandfürdőben rendezték meg a jubileumi 40. Szent István Kupát. A versenyen 11 egyesület 123 versenyzője vett részt. 

A XL. Szent István Kupát rendezte meg az Esztergomi Úszó Klub idén július 17-én, vasárnap. A versenyen 11 úszócsapat vett részt. Esztergomon kívül versenyzők érkeztek közelebbről Dorogról, Óbudáról, valamint messzebbről, Sopronból, Szombathelyről, Győrből és Ajkáról is. A verseny célja, hogy versenyzési lehetőséget kapjanak és sikerélményeket szerezhessenek azok az úszó gyermekek is, akik a Magyar Úszó Szövetségnél nem rendelkeznek igazolással.  

A Szent István Strandfürdő 8 pályás feszített víztükrű szabadtéri medencéjének rajtkövein 6 korosztályban álltak rajthoz gyerekek helyezések reményében. Az úszók eredményeikkel pontokat szereztek csapataiknak, hiszen a legeredményesebb egyesület elnyerte a Szent István Kupát.

„Az Esztergomi Úszó Klub célja az volt, hogy a hazai pályán tudjanak bizonyítani a gyermekeink, hiszen erre a versenyre készültünk a legtöbbet idén. Az összesített pontversenyben sikerült a második helyet megszereznünk. A nap különlegessége a bemutató úszás volt, ahol 22 kezdő úszónk próbálhatta ki a versenyzést. Az ő jutalmuk befutó érem és csokoládé volt. Reméljük, hogy kedvet kaptak a versenyzéshez, és állandó tagjai lesznek az úszó közösségünknek. A versenyzőknél rengeteg egyéni csúcs született, és érmekből is szép számmal vihettek haza a gyerekek. Összesen 11 db aranyérmet, 8 db ezüstöt és 10 db bronzot gyűjtött össze az esztergomi csapat.” – számolt be az esztergomi klub eredményeiről Hartmann-Orbán Sára szervező, vezető edző.

Egész nap szülők, edzők és csapattársak szurkolásától volt hangos a fürdő, mely hangerő csak fokozódott az egyik leginkább várt versenyszámnál is, mely a 3×50 méteres családi váltó volt, ahol szintén esztergomi siker született.

A díjazásnál különdíjban részesült a legeredményesebb esztergomi lány és fiú versenyző, akik Ráczkevy Janka és Kemenes Mátyás voltak, illetve a legszorgalmasabb esztergomi úszók: Bérczi Boglárka és Pap Kristóf. A legjobb edző díjat a óbudai Római SE edzői, Gyepes Lajos és Gyepes Ádám nyerték, akik egy paraúszó versenyzőt is indítottak. A Szent István Kupa pontversenyét is szintén a Római SE csapata nyerte. Az okleveleket és az érmeket, valamint a kupát Erős Gábor országgyűlési képviselő adta át.

 „21 versenyszámban összesen 309 rajtra került sor. Elmondhatjuk, hogy szervezői szempontból is sikeres versenyt zártunk, hiszen a hangulat igazán remek volt, csodaszép a mi uszodánk és az érmek és eredmények mellett, ami még fontosabb, hogy megszámlálhatatlanul sok mosolyt kaptunk a résztvevő gyerekektől. Az Esztergomi Úszó Klub köszöni a támogatást Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a felajánlott különdíjakat dr. Bense Tamásnak. Minden versenyzőnek és edzőjének sok szeretettel gratulálunk!” – zárta értékelését a vezető edző.

Fotók, forrás: Esztergomi Úszó Klub

Megosztás