95 éve történt: A dorogi labdarúgók első bajnoki címe a másodosztályban, továbbá Középmagyarország bajnoka, Országos döntőbeli szereplés és sikeres menetelés mindkét hazai kupában

1927 valódi ékköve lett a dorogi labdarúgás történetének, amely során minden fronton maradandó eredmények szegélyezték a DAC csapatának szereplését. A Dorog neve innentől kezdve vált megkerülhetetlen és kitörölhetetlen tényezővé a magyar labdarúgásban.

A klub fennállásának 13. évében járó dorogi labdarúgó csapat országos mércével is komoly sikert ért el az 1926–1927-es bajnoki évad során. Ez volt a nyolcadik bajnoki évadbeli szereplésük egyben a negyedik idényük az Amatör első osztályban. Az osztályt az ország régióira bontva, több alosztály alkotta. A Dorog a Középmagyarországi kerület Budai csoportjában küzdött, ahol már az előző évben bajnoki bronzérmet szerzett, ekkor viszont sikerrel nyerte csoportját, mégpedig veretlenül. Mi több, összesen csupán két döntetlenje volt, az összes többi találkozóját megnyerte és mindössze 12 gólt kapott. Már ez a bajnoki elsőség is megérdemelné a méltatást és megemlékezést, azonban a sikereknek itt koránt sincs vége.

Ilyen érmet nyertek a dorogiak, bár sajnos a Budai alszövetség hasonló érme nem került elő. Így a szemléletesség kedvéért a párhuzamos csoport, a Budapesti Labdarúgó Alszövetség Springer csoportjának bajnoki címért járó érmét tesszük közzé.

Az alosztály bajnokai egymás ellen mérték össze erejüket, megküzdve a területi bajnoki címért. Ebben a régióban a dorogiak mellett az Alagi SC, a Rákoscsabai TK és a Szolnoki MÁV nyerte saját csoportjában a bajnokságot. A szolnokiak már komoly múlttal rendelkeztek és ezúttal is őket várták a bajnokok körmeccseinek győzteseként. Előtte való két évben is bajnok lett a Tisza-parti csapat, így 1927-ben zsinórban harmadik bajnoki címüket szerezték, de korábban további négy alkalommal is csoportelsők voltak. Az első kör párosításában oda-vissza alapon a Szolnok az Alag ellen, a dorogiak pedig a Rákoscsabával szemben léptek pályára. A nagy favorit MÁV kettős sikere borítékolható volt, amely ennek megfelelően 5 : 1-es összesítéssel készülhetett az abszolút döntőre, mégpedig a mieink ellen, akik pedig ugyancsak kettős győzelemmel – 4 : 0 és 5 : 1 –, nagyon magabiztosan vették az akadályt. A dorogi gárda idegenben ütötte ki 5–1-re ellenfelét, majd a hazai mérkőzésén született a 4–0-ás siker, ahol Szedlacsek duplájával, valamint Kálos és Höfflinger találataival ezúttal is biztosan nyertek négygólos különbséggel. Kálos is duplázhatott volna, azonban gólja mellett egy ízben a kapufát találta telibe.

Ugyancsak az alszövetség bajnoki győzteseinek járó emlékplakett. Ezúttal is csak a Budapesti Alszövetség plakettjét tudjuk mintaként bemutatni.

A szolnokiak ellen az odavágó Dorogon történt, mégpedig valódi futballünnephez méltó rendezés és körítés mellett. Első felvonásként, közvetlenül a döntő összecsapás előtt került sor a két gárda utánpótlás csapatainak mérkőzésére, ahol a kiváló dorogi ifjak 1 : 0 arányban legyőzték a Szolnokot. Az ifik fellépését követően a díszvendégek köszöntései hangoztak el. A páholyban sorra foglaltak helyet a klub és a település vezetői, előljárói, továbbá a Kerületi alszövetség vezetői. Gácser János, a Dorogi AC elnöke nyitotta a sort ünnepi beszédével, majd követte dr. Dratochay szövetségi elnök, míg a vendég szolnokiak részéről egy bizonyos Frank nevű elnök. Ezután a csapatokat mutatták be és megtörtént az ünnepélyes zászlócsere is. A dorogiak elsöprő lendülettel kezdték a meccset és már a 3. percben gólt kiáltott a nagyérdemű, ám Höfflinger irtózatos erejű bombája a kapufán csattant. Az első félórában szinte teljesen beszorult a vendég gárda és a nagy hazai nyomás a 33. percben góllá ért. Szloboda indult meg lendületesen, majd kicselezve több szolnoki játékost, a 16-osról lőtt a kapuba. Az egész mérkőzés remek iramban telt, több gól azonban nem esett, pedig a dorogiak akár az első meccsen el is dönthették volna a területi döntő sorsát, de legalábbis megnyugtatóbb előnyt szerezhettek volna a visszavágóra. A szolnoki derbi is nagy csatát hozott, viszont gól nem született egyik oldalon sem, így végül trónfosztásra került sor, s történetében először a Dorog lett Középmagyarország bajnoka, egyben legjobb csapata.

A Középmagyarország bajnokát megillető érem

Az 1926-27 évad dorogi bajnokcsapata:

Bán, Bárdos, Berényi, Czanik, Glatzner, Gullogi, Frayt, Horváth, Höfflinger, Kálos, Klausz, Körmendi, Kövesdy, Reizinger, Szedlacsek, Szloboda, Varga, Urbán. Vezetőedző: Nagy Sándor.

Ezt követően sem volt megállás, hiszen az ország hat reprezentatív területének bajnokai pedig az Országos döntőben folytatták az abszolút bajnoki címért folyó küzdelmet. Az országos döntőben a dorogiakon kívül a Szombathelyi Haladás, a Pécsi VSK, a Diósgyőr, a Budapest SE, a Szegedi VSE, a Nyíregyháza, valamint a BEAC csapatai kerültek. A lebonyolítás egyenesági kieséses rendszerben, egy mérkőzés alapján történt. A Dorogot a Diósgyőrrel sorsolták össze, a találkozó helyszínét ugyancsak sorsolás útján jelölték ki, amely a mieinknek kedvezett, miután Dorogon kerülhetett sor a negyeddöntőre. Városunkban valóságos futball-láz uralkodott és szinte mindenki a fociról beszélt. Ellenfelünk még a Szolnoknál is félelmetesebb hírű csapat volt, akik a fennálásuk során játszott 13 bajnoki évad alatt – amely kivétel nélkül ugyanebben az osztályban történt –  bajnoki bronz alá sosem adták – az is csak egyszer fordult elő – és két bajnoki ezüst mellett immár tízszeres bajnokok voltak. Az előtte való évad Országos döntő fináléjában a Salgótarjánt 6 : 0 arányban gázolták le.

Ezen felül történt egy érdekesség is, dorogi szempontból pedig kifejezetten fájdalmas tény, hogy Czanik József kapus, aki még a bajnoki címet nyert csapatunk tagja volt, nem sokkal ezen meccs előtt éppen a diósgyőriekhez igazolt. A dorogi pályát zsúfolásig megtöltötték a drukkerek, ahol furcsa volt látni, hogy az ellenfél kapuját máris a jól ismert és kedvelt kapus, Czanik védte. Az elején nagyon ment a Dorog és sorra kerültek helyzetbe játékosai. Az első játékrészben is fölényt harcoltak ki a mieink, de nem sikerült gólt elérniük. Nem úgy a vendégek, akik viszont betaláltak és egy gólos előnnyel fordulhattak. A második félidő 10. percében növelték előnyüket, majd kis híján félbeszakadt a találkozó a vendégek durvasága miatt. A közönség soraiban is izzott a levegő és negyedórára állt is a játék. A kedélyek csillapodását követően Varga szépített és az utolsó negyedórában egy kiállítás miatt emberhátrányban került vasgyáriak teljesen beszorultak, de főleg a volt dorogi Czanik kapus bravúrjainak és a védő Völknernek köszönhetően kihúzták a végéig további kapott gól nélkül, így 2–1-es győzelmével a DVTK került az elődöntőbe. A Nemzeti Sport riportjának főcíme sok mindent elárul: „Érdemtelen vereséget szenvedett izgalmas küzdelemben a dorogi legénység”. A meccs összefoglalójában olvasható továbbá, hogy a „Diósgyőr érdemtelenül nyerte meg a mérkőzést, mert a a Dorog jóval többet tanyázott ellenfele térfelén”. A borsodiak a negyeddöntőben 3–2-re verték a Haladást, végül a döntőben maradtak alul a Budapest SE ellen, 3 : 1 arányban. A dorogiak végül összesítésben az ország legjobb harminc csapata közé kerültek – az amatör csapatok között pedig a 7. legjobbnak minősültek ekkor – a többszáz csapat küzül, megelőzve olyan jónevű és komolyabb múlttal büszkélkedő egyesületeket, mint a Haladás, a Győri ETO, a Tatabánya, a Kecskeméti AC, a Szolnoki MÁV, a Salgótarján, az Alba Régia, a Váci SE, a Nagykanizsa, a Soproni VSE, vagy a Békéscsabai AK és számos fővárosi klub gárdái. Ez bizony meglehetősen nagy fegyvertény volt. Egyébként 1927 nyarán a Dorog barátságos meccsen megütközött a Kecskeméti AC gárdájával és magabiztosan verte 3 : 0 arányban.

A kupadöntő helyszíne, a MAC sportelepe (forrás: magyarfutball.hu)

Azonban még korántsem ért véget az 1927-es év sikertörténete. A méltatott bajnoki szereplés mellett párhuzamban a két fő hazai kupában, a Magyar Kupa- és a Corinthian kupasorozatban is maradandó eredményeket ért el. A Magyar Kupában a legjobb 16-közé jutásért játszhatott a kor akkori legerősebb, legkiválóbb vidéki csapata, a profi első osztályú Szegedi Bástya ellen. A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el, s a sorsolás alapján Szegeden játszották. A két osztálynyi különbség ellenére a dorogiak kiválóan helytálltak és csak a második félidőben tudta a maga javára fordítani az eredményt a Tisza-parti csapat, amely a végén biztos, 4 : 1 arányú győzelmet aratott.

A Corinthian Kupa vándorserlege (forrás: Tempó Fradi.hu)

Párhuzamosan a harmadik fronton is vitézkedtek a mieink, nevezetesen a Corinthian kupában. A kupa történetéhez tartozik, hogy az angol Corinthian FC 1904-ben Budapesten vett részt vendégjátékon a MAC vendégeként. A brit együttes tisztelete jeléül adományozta a kupát és indítványozta a hozzá kiírandó kupa-sorozatot, mégpedig vádor-díj formájában. Az MLSZ az 1907–1908-as évadban írta ki elsőként a kupát, amelyet hosszú időn át rendre a Ferencváros nyert. Később sikerült más egyesületeknek is megnyerniük, köztük néhány vidéki csapatnak is. 1927-ben, tehát éppen a kupa 20. évfordulóján a dorogiak már az elődöntőig jutottak, ahol a Székesfehérvári Előre gárdáját kapták ellenfélként, míg az elődöntő másik ágán a MAC–Ferencváros párosításra került sor. A mieink hazai pályán nagyszerű mérkőzésen Szedlacsek, Frayt és Varga góljaival megérdemelten és biztosan nyertek 3–1-re a fehérváriak ellen és jutottak a döntőbe.

A Corinthian kupa emlékplakettje (forrás: Tempó Fradi.hu)

A másik találkozót követően ez a MAC (Magyar Athlétikai Club) csapatának sikerült. A döntő helyszínét sorsolták, amely a profi egyesületnek kedvezett, hiszen saját pályáján, a Margit-szigeti stadionjában (a későbbi Úttörő stadion) fogadhatta a dorogaikat. Az amúgy is egyenlőtlen feltételek tovább halványították a mieink esélyeit. Ettől függetlenül is azért becsülettel helytálltak a dorogiak és annak ellenére sem kellett szégyenkezniük, hogy végül a döntőt a fővárosi profi gárda nyerte 3 : 0 arányban. Azért az ezüstérem is igen szépen csillogott.

A Dréhr serleg-mérkőzés győztesének járó érem 

1927 nyara további érdekességeket is tartogatott. Egyfajta elégtétel vétel történt a Diósgyőrrel szemben, ugyanis a két gárda a Dréhr serlegért is megküzdött egymással, ezúttal viszont Miskolcon. A két fél azonban nemcsak önmagát, hanem a teljes régióját is képviselte, ugyanis míg a DVTK az Északmagyarország válogatottját, addig a Dorog Középmagyarország válogatottját képviselve vett részt a viadalon. A dorogi csapat legázolta a házigazdákat mégpedig 7–0-ra. Reizinger és Szloboda góljai mellett Höfflinger mesterhármast szerezett. A Nemzeti Sport főcímében velősen summázta az eseményt: „Fölényes elintézés, klasszis differencia!”

Zsúfolásig a dorogi sporttelep

Nem véletlen, hogy a csapat legelső nemzetközi mérkőzésére is ekkor került sor. A Dorogi AC híre túljutott az országhatárokon is és akadtak is szépszámmal felkérések a dorogiak vendégjátékára. A legelső köztük az igen neves Érsekújvár csapata, amely teltházas nézőtérrel várta a mieinket, akiknek soraiból két nagyágyú, Reizinger és Varga is hiányzott. A mérkőzés változatos, fordulatokban és gólokban bővelkedő igazi futball-csemegének bizonyult. A Nemzeti Sport beszámolója is kiemelte a tomboló publikumot, amely vastapssal jutalmazta mindkét felet. A gólzáporos derbin 13 alkalommal kiálthattak gólt a nézők, azonban Höfflinger ismételt mesterhármasával, továbbá Szloboda, Frayt és Horváth duplájával 7 : 6 arányú dorogi győzelem született. A Felvidékről sorra jelentkeztek máris az újabb felkérések Pozsonytól Nyitrán át Kassáig, számos csapat invitálta vendégül látni a dorogi csapatot.

A fehér mezes magyar amatör válogatott tagjai között középen látható két dorogi, Bárdos Sándor és Frayt Miklós, a Bulgária elleni mérkőzésen

Azonban még mindig nem értünk a végére. Csapatunk kiválóságai közül 6-7 labdarúgó rendszeres tagja volt a különböző válogatottaknak, viszont Reizinger, Höfflinger, Frayt és Szedlacsek egyenesen magához az olimpiai válogatott-kerethez kapott meghívást. A játékosok és a csapat érdemei és sikerei mellett a dorogi klub a sportdiplomácia terén is rivaldafénybe került. Szakvezetőink közül Németh Ferencet a Középmagyarországi Alszövetség alelnökének, míg Nagy Sándort szövetségi tanácstagnak válaszották. Előbbit továbbá az országos választmány tagjai közé és delegálták.

Nagy Sándor edző és sporttisztviselő

Amikor 1914-ben hivatalosan is megalakult a dorogi klub, már akkor érezhető volt, hogy nem holmi „falusi” egyesület lesz. Igen rövidőn belül üstökösként robbant be az ország sportjának központi vérkeringésébe és már a húszas évek első éveiben is egyre jobban csengett a Dorog név, az 1927-es események viszont olyan szintre repítették az egyesületet, amely kitörölhetetlenné tette nevét és elismertségét. Ennyi siker nem lehetett a véletlen műve, mint ahogy nem is volt az. Ezt pedig a sorra jövő közvetlen évek is híven bizonyították. Azt sem szabad elfeledni, hogy a csapat játékosai nem főállású sportolók voltak. Valamennyien munka mellett érték el ezt a szintet, s elképesztő, hogy fizikailag is kifogástalanul bírták. A mérkőzés-sorozatok, a tréningek mellett nem kis energia kellett a sok és hosszú utazásokhoz. A csapat és az egyesület már abban az időben is komoly témája volt a sajtónak, kiemelten az ország két legtekintélyesebb sportorgánumának, a Nemzeti Sportnak és a Sporthírlapnak, ahol rendszeresen cikkeztek a dorogiakról. 1927 nyarán a Nemzeti Sport oldalán komoly terjedelemben jelent meg pártatlan szakvélemény és elemzés a Dorogi AC egyesületéről és csapatáról, amelynek egy részét az alább közzétett másolat betoldásban lehet olvasni.

Érdemes néhány sort az akkori szurkolókra is fordítani. A dorogi drukkerek a kezdeketől fogva igen nagy számban látogatták a csapat mékőzéseit, a húszas évek közepétől pedig masszív 2000–2500 nézőátlag volt jellemző. Mondhatni, szinte minden második dorogi lakos rendszeresen kijárt a sporteseményekre, nem ritkán pedig teljesen megtöltötték a sporttelepet, ahol a harsány buzdítás jellemezte a helyi nagyérdeműt. Ugyancsak a legkorábbi időszaktól fogva kialakult a klasszikus B-középre jellemző szurkolás. A dorogi hívek maguk faragta tréfás rigmusokat skandáltak és alapjáraton sportszerűen viseltettek. Azonban a durva játék és bírói tévedések láttán igazságérzetük nem hagyta nyugton őket és olyankor parázs hangulat uralkodott. Nem jellemzően, de olykor előfordult, hogy a csendőrségnek kellett rendet teremteni soraik között. Jó példa volt erre a fentebb már említett Diósgyőr elleni bajnoki negyeddöntő mérkőzése, ahol hosszabb időn keresztül a játék is állt. Mindent együttvéve szurkolók és játékosok egy szív, egy lélekként alkottak egy nagyszerű közösséget, amely magalapozta a klub későbbi még nagyobb hírnevét és elismertségét.

Borítókép: A dorogi csapat 1927-ben.

Szabó Gyula