Ritkán fordul elő egy nagymúltú, komoly élvonalbeli és nemzetközi sikereket elért klubnál, hogy kiemelten emlékezzen meg egy harmadosztályban szerzett bajnoki második helyezéséről. Ez minden bizonnyal Dorogon sem történne így, amennyiben nem annyira mélyről kellett volna építkezniük. A Dorogi FC kerek egy évtizeden át tartó kínlódása és vegetálása után azonban újra felragyogott a piros-feketék csillaga, amely egyben megalapozta a sikeresnek mondható jelent is.
2002-ben elbúcsúzott a dorogi labdarúgó csapat a másodosztálytól, amelynek elsősorban anyagi okai voltak. A helyzet tovább romlott, hiszen 2003-ban a tabellán egyébként előkelő helyen végzett gárda vezetősége maga kérte a Szövetségtől az egy osztállyal lejebb történő besorolását. Ezzel történetének mélypontját érte el a dorogik klub, amely a fenntarthatósága miatt kénytelen volt magát száműzetettni a honi labdarúgás negyedik vonalába, ahol két évadot húzott le. Az átszervezéseknek köszönhetően valódi osztályváltás nélkül is 2005-től az NB III-ban folytathatták, ahol a 2006–2007-es évadot leszámítva, rendre a mezőny alsó régiójához tartozott. Keserves évek voltak, minimális sikerélménnyel, majd a 2010–11-es évad végén papíron ki is esett volna a harmadosztályból, azonban visszalépések miatt mégis maradhatott. Az egyesület viszont élt a lehetőséggel és szinte varázsütésre minden megváltozott a piros-feketék háza táján.
A 2011–12-es évad dorogi csapata az őszi szezonkezdet előtt 2011 augusztusában
2011 nyarán a klub alelnöke, Mayer László indítványozott egy általános felemelkedéshez szükséges koncepcióváltást. A klub életében sok minden új alapokra helyeződött és megkezdődött a tudatos jövő kiépítése. A korábban Dorogon is játszott, majd aktív labdarúgó pályafutását követően Törökbálinton edzősködő Miskei Attilát hívták a csapat élére vezetőedzőként, aki néhány játékosát is magával hozott. A dorogi csapat magja változatlanul megmaradt, köztük többen is évek óta Dorogon játszottak, s az újonan érkezőkkel kialakult a végleges keret. A korelnök és nagy időszakot átölelő, összekötő labdarúgóként, Faragó Szabolcs, aki egyben a csapatkapitány is volt, 1996 óta játszott Dorogon.
A dorogi keménymag mindig, mindenhol ott volt és bíztatta a csapatot. Itt éppen Törökbálinton
A 2011. augusztus 21-én induló bajnoki nyitányon a régi ellenlábas, mindig kemény ellenfélnek számító ESMTK vendégeként gól nélküli döntetlent értek el, majd két nagyszerű győzelemmel folytatva igazán sikeres rajtot vettek, ráadásul még gólt sem kaptak. Mindez kiváló alapot teremtett a további reményteljes folytatáshoz, amely olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a 12. fordulóval bezáróan nem csak veretlenek maradtak, de a mérkőzések döntő részét meg is nyerték. Ennek megfelelően mindvégig az élbolyban tanyáztak, sőt a 10. fordulótól az élre ugrottak, miközben mindössze 5 gólt kaptak. A szezon során az Érd számított a legnagyobb riválisnak, amely szintén éllovas is volt. Az egymás elleni dorogi rangadón, a 13. fordulóban kaptak ki Miskei tanítványai először, egyben utoljára az őszi időszakban. Ez is csak egy minimális 1–0-ás vereség volt egy olyan mérkőzésen, ahol fej-fej melletti küzdelemben, több dorogi helyzet és egy kapufa ellenére, a szerencsésebb csapat került ki győztesen. A becsúszott vereség cseppet sem jelentett kisiklást, ugyanis a soronlévő fordulókat is sikerrel vették és a 3. helyen állva tértek a téli szünetre.
Kiváló és erős csapategység jellemezte a dorogiakat az egész évad során
A tavaszi folytatást megelőzően visszatért a korábban már Dorogon játszó Vigh Ádám, aki jópár évet Ausztriában légióskodott. A kiváló fizikai adottságokkal rendelkező és gyors támadó igen gólérzékeny volt. Ontotta a gólokat az osztrák harmadosztályban, amelyet Dorogon is folytatni kívánt és a vezérkar is ezt várta tőle. Szintén a téli szünetben érkezett az NB I-es múlttal is rendelkezett Tóth Zoltán, aki korábban játszott Zalaegerszegen és Tatabányán. Ugyanakkor az edzőmeccsek során sajnálatos sérülést szenvedett Nász Szilárd, aki meghatározó tagja volt a csapatnak ősszel, a tavaszi szezont viszont jobbára ki kellett hagynia.
A tavaszi szezonra készülő dorogiakról szóló újságcikk-részlet
A szezonnak már úgy vágott neki a csapat, mint a mezőny egyik legnagyobb favoritja. Az eredményesség ezúttal sem maradt el, szinte megismételte a kiváló őszi teljesjtményét a gárda, sőt még jónéhány ponttal túl is szárnyalta. Azonban nem csak az eredményesség terén történt összehasonlíthatatlanul nagy előrelépés az elmúlt évekhez képest, de a mutatott játék terén rengeteget fejlődtek. Minden csapatrész biztosan funkcionált. A védekezésben és támadásban egyaránt javult még a sikeres őszi produkcióhoz képest is. Csapatilag is nagyon együtt volt a gárda és szívvel-lélekkel küzdöttek. Fazont kapott és élvezhető stílusa lett a csapatnak, amely minden mérkőzésén támadólag és győzelemre törve lépett fel. A tavaszi szezon 4. fordulójától egy hét egymást követő nagyszerű győzelmi sorozatot produkáltak, közben mindvégig szorosan a listavezető Érddel lépést tartva, a bajnoki címre is esélyesek voltak.
Hazai meccsplakát ebből az évadból
Akárcsak ősszel, ezúttal is csak az Érd ellen kaptak ki, s most is csak 1 : 0 arányban egy igazi rangadót hozó meccsen. Az utolsó előtti fordulóban, a Törökbálint legyőzésével biztosították be a 2. helyüket, ráadásként pedig a zárófordulóban is nyertek idegenben, a Biatorbágy vendégeként. Végül 7 ponttal a bajnok Érd mögött léphettek fel a dobogó második fokára, a 2012. június 16-án lejátszott zárófordulót követően. A vetélytárssal szembeni pontkülönbség gyakorlatilag az érdiek kettős győzelméből fakadt. Azonban a dorogiak szenvedték el a legkevesebb vereséget – az említett két találkozó során – és ugyancsak messze a legkevesebb, mindössze 14 gólt kaptak az 51 szerzett találatuk mellett. A mérkőzések kétharmadát megnyerték. Kereken 20 alkalommal hagyták el győztesen a játékteret a 30 forduló során és további 8 találkozójuk végződött döntetlenre. Mindkét szezonban hazai pályán egyaránt csak egy döntetlenjük volt, a többit megnyerték, de idegenben is sikeresek voltak. Összesen nyolc ellenfelük otthonában sikerült győzniük. Többször is 3 : 0 arányú győzelmet aratott a csapat, egy ízben pedig 4 gólig jutott odahaza, a legtöbb rúgott gólja pedig idegenben született a III. Kerületi TVE ellen, ahol öt gólt vágtak a dorogiak. Vigh remekül tért vissza, aki fél szezon alatt is házi gólkirály lett. A hazai mérkőzéseit szombatonként játszották. Az évadhoz tartozott egy rendkívül sportszerűtlen esemény is. A Tatabányán rendezett Sárisáp-TASK elleni megyei rangadót követően az egyik ellenfél szurkoló lefejelte védőnket, Csirinyi Zsoltot, akinek két helyen is eltört az orrcsontja. Az incidenset követően a dorogi szurkolók elégtételt akartak venni, s lincshangulatban támadtak a hazai drukkerek felé, ám a rendőrség még időben közbelépett. A nagyobb botrány így elmaradt, Csirinyi viszont a hátralévő négy fordulóban nem léphetett pályára.
A dorogi szurkolók Érden
Az évadban elért eredmény és a mutatott játék óriási előrelépés volt a korábbi kerek egy évtizedes időszakban megszokott szerepléshez képest. Az egy évvel korábbi kiesőjelölt gárda ezúttal a bajnoki címért volt versenyben. Egyébként a bajnok Érd nem tudta vállani az NB II-es indulást, így a következő évadot továbbra is a harmadosztályban kezdte. A sikeres évadhoz egy sor egyéb pozitív változás, előrelépés is tartozott. A klub vezetősége a régi hagyományok mentén kívánta kormányozni az egyesületet, visszaszerezve és hozva olyan körítéseket, amelyek régen is jellemezték a dorogi klubot és emelve járultak hozzá a mérkőzések lebonyolításához. Újra elindult a klub által megjelentetett műsorfüzet, amely immár igazán igényes, színes formában látott napvilágot, továbbá megint lehetett Dorog-zászlókat, sálakat és egyéb apróbb szurkolói ereklyéket vásárolni a stadionban felállított standokon. Szintén emelte a hangulatot, hogy minden hazai mérkőzés kezdőrúgását egy-egy régi neves játékosunk végzett el, Monostori Tivadartól, Takács Tibortól és Bartalos Józseftől kezdve, Farszki Tiboron, Kiss Rudolfon, Ecker Róberten át Borsos Zsoltig – egyetlen mérkőzéstől eltekintve – egymást követték soron, amely mindannyiszor nagy ovácót váltott ki a közönség soraiban. S ha már szóba került, mindját ezen gondolatok mentén érdemes megjegyezni, hogy a drukkerek száma is fokozatosan emelkedett, szinte meccsről-meccsről többen látogattak el a mérkőzésekre, ám nem csak a hazai, de az idegenbeli találkozókra is igen sokan elkísérték a csapatot. A szurkolói keménymagból új ultra-csoport is szerveződött, mégpedig Rosso-Nero Martelli néven, amely külön kiemelten is hozzájárult a ragyogó meccshangulathoz. Ezen felül a drukkerek is két korábbi szurkolói hagyományt élesztettek újjá: Ismét megválasztották a szezon legjobb dorogi játékosát – az ősszel Frank Tamás, tavasszal pedig Vigh Ádám szolgált rá -, valamint a hazai mérkőzések szünetében újra volt 11-es rúgó párbaj a szurkolóknak. További, egyben kiemelkedő pozitív változás volt a játéktér újrafüvesítése 2011 nyarán, amely nagyon jól sikerült.
Kiss László búcsúztatása az évad utolsó hazai meccsének kezdetén, aki családjával – közte a kisunokájával – együtt vonult ki a gyepre.
Az évad végeztével vonult vissza az aktív egyesületi munkától Kiss László, aki 1998 óta folyamatosan töltött be meghatározó tisztségeket a dorogi klubnál. Egykori kiváló labdarúgónk utánpótlás edzőként is tevékenykedett a korábbi időszakokban, azonban a kilencvenes évek utolsó éveitől kezdve 15 évadon át megszakítás nélkül a klubért szorgoskodott. Technikai vezetőként kezdte 1998-ban, majd lett ügyvezető igazgató is és végül szintén technikai vezetőként fejezte be aktív szerepkörét a klubnál. Az utolsó hazai meccs során került sor az ünnepélyes búcsúztatására nyugdíjba vonulásának alkalmából. Kiss László, azaz Cinci személye kiemelkedő és meghatározó volt a dorogi klub életében évtizedeken keresztül. Feladatát mindig nagy odaadással végezte, de azon felül is a rokonszenves emberi mentualitása a klub elismerését, megbecsülését az ellenfelek és magyar labdarúgás hivatalos köreiben is tovább emelte. Sajnálatos módon 2019 januárjában elhunyt, így ez a cikk emléke előtt külön is tiszteleg.
A kezdőrúgásunk elvégzése leányommal a RAFC elleni bajnokin 2012. április 28-án
Ritkán fordul elő, ha egy cikkíró saját személyét külön is beleszövi a kordokumentációs dolgozatába. Tekintve, hogy idővel nagyon messze kerültem hazámtól, így talán megengedhető, hogy kivételt tegyek és elnézzék nekem. Az Egyesült Államok nyugati partjáról tértem haza látogatóba 2012 tavaszán, öt teljes hétre. Ez éppen arra az időszakra esett, amikor a csapat zsinórban nyerte meccseit. Valamennyi otthon töltött időszakomban zajlott mérkőzésre ellátogattam, amelyek rendre győzelemmel zárultak. A RAFC elleni hazai találkozón pedig engem ért az a megtiszteltetés, hogy a mérkőzés kezdőrúgását elvégezzem. Az már csak hab volt a tortán, hogy kiváló meccs volt, szép gólokkal és felejthetetlen hangulattal.
A 2011–12-es évad ezüstérmet nyert csapata:
Ambrus Tamás, Bedő Béla, Csirinyi Zsolt, Faragó Szabolcs, Frank Tamás, Gebei Richárd, Grósz Gergely, Hauser Dániel, Héray László, Horváth Ádám, Horváth Dániel, Kincses Ádám, Kinyik Ádám, Kopányi Ádám, Janetka Zoltán, Máj Gábor, Nász Szilárd, Papes Ferenc, Sándor Péter, Sebestyén Dávid, Sibalin Robin, Szabó Pál, Tóth Krisztián, Tóth Zoltán, Vigh Ádám. Vezetőedző: Miskei Attila. Pályaedző: Harmat József.
Ez bajnoki ezüst fontos mérföldköve lett a dorogi labdarúgás történetének, amely biztos alapot teremtett a még sikeresebb jövőhöz. Ezért is értékelődött fel ez az idény és valóban hihetetlen gyorsasággal indult az egyesület felfelé.
Borítókép: Az ezüstérem ünneplése 2012 júniusában
Szabó Gyula