Az 1977-es kiesését követően 1992-ben állt a legközelebb az élvonalba való visszajutáshoz a dorogi labdarúgó csapat. 1989-től tematikus munkával építette a klub a jövőt, amelynek fő célja az újbóli NB I-es szereplés volt. A szépemlékű 1991–92-es évad azóta is az eltelt kerek három évtized legkiemelkedőbb eredményét hozta, hajszálnyira a régen áhított céltól.
A dorogi klub fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepségen esett először is hivatalos keretek között és a nyilvánosság előtt szó arról, hogy a dorogiak a közeljövőben megcélozzák az NB I-be történő feljutást. Mindezt Csuha András klubelnök jelentette ki ünnepi beszéde során. Miután az 1988-as évet követően a csapat sikeresen megkapaszkodott a másodosztályban, az egyesület vezetése elkészítette a soronkövetkező évekre a célkitűzéseit és annak egyes lépcsőfokait, amelynek csúcspontjaként az első osztályba való feljutást határozták meg. A dorogiak legszebb álmainak megvalósulását a kilencvenes évtized első felére tűzték ki. Évről-évről egyre előkelőbb helyet céloztak meg, míg 1992-re már maga a feljutás lehetősége is benne szerepelt, mint a tervezet tetőpontja. Mindezt folyamatos csapatépítéssel és kellő szakmai háttér mellett képzelték.
1991 tavaszán már egy olyan csapat kezdett összeérni, amely reményteljesnek tűnt magasabb célok elérése is. A dorogiak a bajnokságban a 7. helyen végeztek, amely az elmúlt évtized legsikeresebb szereplését jelentette. Mellette a Magyar Kupában a negyeddöntőig menetelt a társulat, ahol vertelenül búcsúzott több első osztályú csapatot is kiejtve (a részletekről itt ollvasható: 30 éve történt: A dorogi labdarúgó csapat nagyszerű kupamenetelése), s egy rangos nemzetközi tornát is nyert Németországban (30 éve történt: Nemzetközi labdarúgó-kupát nyert a Dorog Németországban).
Csapatunk vedégségben. Fent balról: Belányi, Varga, Borsos, Kilián, Csapó, Kasza. Lent: Szatmári, Guba, Bánföldi, Szabó, Tóth.
A további csapatépítés terén 1991 nyarán elsőként egy komoly nehézséget is át kellett hidalnia a szakmai vezetésnek, ugyanis a gárda két leggólerősebb támadójáról, Orosz Ferencről és Szedlacsek Istvánról kénytelen voltak lemondani, miután mindkét labdarúgóért bejelentkezett a kor sikercsapata, a Vác. Ezen felül az év elején a Tatabánya elleni edzőmeccsen súlyosan megsérült és több műtéten átesett Romfa Károly kénytelen volt befejezni aktív pályafutását. Szintén visszavonulót fújt Szépvölgyi Zoltán, aki aztán évek múlva újra visszatért, valamint a védelem oszlopos tagja, Schuttovics László családi okok miatt visszaköltözött Mosonmagyaróvárra. Ennek ellenére is bizakodva készültek, ugyanis Sikesdi Gábor közel egy évtizedet követően visszatért a Honvédból Dorogora és vele együtt a korábban már előszerdőzéssel rendelkező Tóth Ferenc, aki ugyancsak a kispesti egyesületből került a dorogi keretbe, véglesesen a Bányász játékosa lett. Ezen felül a kitűnő kapus, Simon László is a csapatunkhoz érkezett a megyei rivális Oroszlány soraiból.
A Volán elleni hazai mérkőzés egyik jelenete. Borsos Zsolt labdaszerzését követően lódul meg.
A bajnoki szezon a nagy őszi menetelés emlékeként íródott a sportkrónikák lapjaira. A szezon kezdetének főpróbáján a dorogiak Guba és Szőczey duplájával 3 : 0 arányban verték a magyar utánpótlás-válogatottat. Az augusztus végén rajtoló évad nyitómeccsén Baján elért gól nélküli döntetlen adta meg az alaphangot a sikeres időszakhoz. Az első hazai mérkőzésen ellenállhatatlanul játszott a csapat és biztosan verte 4 : 2 arányban az ESMTK együttesét, amely pedig a játékvezető hathatós segítségét élvezte a találkozón, aki mindkét vendég gólban elévülhetetlen szerepet vállalt. Többek között befújt ellenünk egy 11-est, miután egy jobb oldalról történt izomból belőtt beadás Borsos Zsolt bal vállát találta telibe. Ezt követően két egymás utáni idegenbeli megmérettetés során, előbb a megyei rangadón született gól nélküli döntetlen Oroszlányban, majd a mezőny egyik favorit csapatának, a Paksi Atom otthonában sikerült győzni. Az 5. fordulóban az NB I-ből kiesett Bp. Volán – amely a bajnokság során immár REAC néven szerepelt – ellen kiváló játékkal biztosan győzőtt a csapat 2–0-ra.
A 9. fordulóban az ugyancsak az NB I-ből frissen kiesett Csepelt fogadta a Dorog. A sorsoláskor még senki nem gondolta volna, hogy ez a találkozó a másodosztály legnagyobb rangadójának fog számítani. Mindkét csapat 8 mérkőzés után még veretlenül vezette a tabellát (a dorogiak előtte a Sabaria és Mohács otthonából is pontosan távozotak, otthon pedig legyőzték a Nagykanizsát). Az éllovas fővárosiak mögött a dorogiak a 2. helyen várták az összecsapást, amelyre 1991. október 20-án, mintegy 4 ezer tomboló néző előtt került sor. Nemcsak nevében volt az NB II slágermérkőzése, hanem minden szempontból kiérdemelte a rangadó titulust. Két kiváló csapat mindvégig élvezetes és izgalmas csatáját láthatta a nagyérdemű. Sok mindent elárul a mérkőzésről, hogy a mezőny legjobbja a két kapus volt. Mind Simon, mind a csepeli dr. Szieben 8-as osztályzatot kapott a Nemzeti Sporttól. Varga János bal felső sarkos 11-es góljával a dorogiak nyertek, amellyel az élre álltak. Veretlenségük mellett immár 7. egymás utáni meccsüket hozták le kapott gól nélkül. Mindössze a 2. fordulóban kapott 2 gól állt a dorogiak gólarányában, abból is az egyik büntetőből esett.
Újság főcím a megyei lapban 1991 októberében
A lendület pedig továbbra is tartott. Győztek az otthonában mindig veszélyes Sopron ellen és három nappal később, előrehozott fordulóban is gáláztak az Ajkai Bányász ellen hazai pályán. Egyetlen szépséghibaként, a Hűség városában bekapott góllal megszakadt a hosszú kapott gól nélküli sorozat. Igaz, ebben jelentős szerepet vállalt a játékvezető, aki 2–0-ás dorogi vezetésnél 11-eshez juttatta a hazaiakat. Varga tiszta szerelését látta szabálytalannak a bíró, azonban az eset ráadásul legalább 2 méterrel a 16-os vonala előtt történt. Otthon pedig közvetlen a lefújás előtt 4–0-ás állásnál nem figyeltek kellően középen a dorogi védők a szélen kibontakozó támadást vezető vendég csapat előrehúzódó támadójára, aki zavartalanul csúsztatta a beadást a dorogi kapuba. Ezzel együtt is harmadik forduló óta magabiztosan tartotta az első helyét a csapat, amely 11 forduló során mindössze 4 gólt – közte kettőt 11-esből – kapott. A hétközben játszott meccs oka a hétvégére kitűzött olaszok elleni liga-válogatott mérkőzés volt, amelyre mint magyar C válogatott, a dorogi csapatot nevezték. A piros-feketék ezen a mérkőzésen is sziporkáztak és a kitűnő talján gárdát legyőzték 2 : 1 arányban, feltéve az i-re a pontot a káprázatos őszi teljesítményükre (30 éve történt: Magyarország – Olaszország C-ligaválogatott mérkőzés világsztárral Dorogon).
A kiváló szezonbeli szereplést summázó cikk vezércíme
A 12. fordulóban elszenvedte első vereségét a csapat. Pedig Szekszárdon sem tűnt úgy, hogy ott szakad meg a nagyszerű sorozat. A II. félidő elején gól nélküli állásnál 11-est kapott a házigazda Csapó szabálytalannak ítélt szerelését követően, amelyet értékesítettek. A dorogiak nagy hajrát nyitva mindent elkövettek az egyenlítésért, viszont a végén a kinyíló védelem mellett egy kontra végén növelte előnyét a tolnai csapat, s nyert 2–0-ra. A következő fordulóban hazai pályán is kikapott a csapat, mégpedig a dobogóig menetelő BKV Előre ellen. Egész nap vigasztalanul szakadt az eső, amely az egész meccs során sem csillapodott. A nézőriogató november közepei időjárás miatt a korábbi sokezres tömeg helyett mindössze ezer szurkoló látogatott ki az agyonázott stadionba. Az irreális körülmények ellenére nagyiramú mérkőzést játszottak a felek, ahol kevés helyzet mellett a küzdelem dominált. Azért így is akadt pár nagy lehetősége a dorogiaknak, ám végül az utolsó negyedórában a vendégeknek sikerült gólt elérniük, s nyerve a találkozót. Egy héttel később Dunaújvárosban is alulmaradtak a bányászok 2 : 1 arányban. Eléggé el voltak szokva a csapat hívei a vereségtől – a szekszárdi november első hetében történt fiaskót megelőzően még az elmúlt évad tavaszi szezonjában, a Komló ellen kaptak ki utoljára a dorogiak 1–0-ra, ezúttal viszont rögtön három egymást követő kisiklást voltak kénytelenek elkönyvelni. A szezon zárómérkőzését sem tudták megnyerni odahaza, mert hiába volt a hatalmas mezőnyfölény, a helyzeteknél rendre pontatlanok voltak a csatárok. Így be kellett érniük a gól nélküli döntetlennel a III. Kerületi TVE ellen. A bajnoki hajrában megszerzett egyetlen pont miatt a szezon végén leszorultak a 2. helyről, átadva azt a BKV Előrének.
A gárda 1992 kora nyarán. Felső sor balról: Szabó Ferenc technikai vezető, Varga, Belányi, Dr. Pák Gábor csapatorvos, Szőczey, Kasza, Kilián, Harmat, Tóth, Reszeli Soós vezetőedző, Holdampf Sándor gyúró, Csuha András elnök. Lent: Arany, Guba, Borsos, Sikesdi, Simon, Szenczi, Szatmári, Csapó, Bánföldi.
Ennek ellenére mégsem lehettek elkeseredve sem a játékosok, sem a drukkerek, hiszen a nyitánynál bárki örömest elfogadott volna egy harmadik helyet. A látottak alapján viszont joggal jött tűzbe minden Dorog-szinpatizáns, hiszen egy picit nagyobb odafigyeléssel, összpontosítással akár a bajnoki cím is elérhető közelségbe került, de az esetleges feljutást jelentő osztályozós második helyben joggal bízhattak. Az őszi bajnok Csepel mindössze 2 ponttal előzte meg a dorogiakat. Ennek megfelelően készült a gárda a téli szünetben. Olyan sűrű lett az eseménynaptár, hogy több remeknek ígérkező nemzetközi meccset is kénytelenek voltak lemondani, közte a korábban lekötött olaszországi vendégszereplést is, mert nem akarták túlvállalni magukat. Nem kis érvágásként Ignácz Jánost elvitte a Tatabánya, helyette viszont a a pályafutása legelején járó, s már az ősszel is bemutatkozott igen tehetséges Arany Lászlót tavaszra is kiadta anyaegyesülete, a Tatabánya. Édesapja, Arany Mihály éppen a 10 évvel korábbi dorogi csapat meghatározó játékosa volt.
A tavaszi szezon hasonlóképpen alakult. Sokáig igen magabiztosan menetelt a csapat. Gyűltek a pontok, miközben a dorogi kaput jóidőre megint bedeszkázták. Ezúttal csak a 6. fordulóban rezdült meg először a hálójuk, akkor is győztes mérkőzésen. A bajnokság ezen részében a legkiemelkedőbb emlék az Oroszlány elleni megyei rangadón aratott 4–0-ás siker lehengerlő játékkal. A mérkőzés előtt emlékeztek meg egy perces néma felállással adózva az akkor elhunyt egykori kiváló dorogi játékosról, Goldschmidt Gyuláról. Remek csatát hozott a nagy rivális, Paks elleni rangadó is, amelyet szintén megérdemeltek nyertek. A csapat visszaszerezte a 2. helyet és újfent első számú vetélytársa lett a Csepelnek. Kettejük rangadójára odahaza a Mohács ellen hangoltak a piros-feketék, de nyomasztó fölényük ellenére sem tudták behúzni a meccset, amely gól nélküli döntetlennel zárult.
A Csepel elleni idegenbeli mérkőzésen Szenczi és a hazaiak játékosának csatája
Csepelen újból vérbeli rangadót játszottak, viszont a kapu előtt sorra elügyetlenkedték a lehetőségeket, míg a házigazda könyörtelenül kihasználta adódó helyzeteit a végjátékban. Egyórányi nagy csatát követően jutott előnybe a listavezető, amely 5 perccel később bebiztosította vezetését, az utolsó percben pedig a kegyelemdöfést is megadta a dorogiaknak. Az egész évad alatt ez volt az egyetlen olyan mérkőzés, ahol három gólt kapott a csapat. Egész tavasszal kaptak összesen ennyit. Ezzel végleg egyértelművé vált, hogy a Csepeltől nem lehet elvenni a bajnoki címet, viszont mindenki bízott abban, hogy az osztályozóra odaér a Bányász. Hamar feledtették a csepeli fiaskót, mert rögtön a következő fordulóban a tágabb értelemben vett élmezőnyhöz tartozó Sopront álomjátékkal ütötték ki 4 : 0 arányban. A szurkolók is erősen bíztak a csapatban, így ezúttal is közel 3 ezren bíztatták kedvenceiket. Ajkán is biztosan aratta sikerét a Reszeli-legénység, amely 3–1-re verte a hazaiakat.
A kezdéshez felsorakozott dorogiak őszi szezonbeli egyik hazai mérkőzés előtt. Balról: Varga, Simon, Szőczey, Szenczi, Harmat, Sikesdi, Guba, Szabó, Ignácz, Kilián, Borsos.
Elérkezett a Szekszárd elleni mérőzés, amely a bizakodás mellett nem kis szorongással is járt, hiszen ősszel a bajnokság ezen pontján vett mélyrepülést a csapat. Nem is sikerült túllépni saját árnyékukon a dorogi fiúknak, akik ugyan mindvégig uralták a játékot, de a gólok a támadók lábában maradtak. Ekkor pedig jött a BKV elleni idegenbeli rangadó. Ha a csapat legalább döntetlent elér, már szinte biztossá válna az osztályozós hely, nem beszélve egy esetleges győzelem esetén. Ezért is volt 4 pontos meccs, amelyre nagyon készült mindkét csapat. Nemkülönben az MLSZ is, ugyanis Puhl Sándort küldte játékvezetőnek, akivel aztán alaposan meg is gyűlt a bajuk a dorogiaknak. A világhírű sípmester az első negyedóra végén egy nagy lest nézett el a vendéglátóknak, akik gólra váltották a lehetőséget. Így a Dorog mindvégig futhatott az eredmény után. Egyenlíteni nem sikerült, ráadásul Puhl egy egyértelmű 11-est nem fújt be a dorogiaknak, viszont a közlekedésiek a végén újabb góljukkal eldöntötték a meccset. Ezek után minimum egy, de a biztonság kedvéért kettő pont feltételen kellett még a 2. helyhez. Az utolsó hazai meccs jött a Dunaújváros ellen és akár már ünnepelhettek is volna a dorogiak, ugyanis a nagy vetélytárs BKV kikapott, így ha nyer a csapat, gyakorlatilag meg van a 2. hely. Viszont ezúttal sem ment a góllövés, pedig rengeteg sakk-matt szituáció adódott a vasgyáriak kapuja előtt. Szatmári kapufát is lőtt, az utolsó bő negyedórában pedig emberelőnybe is játszhattak, miután egy hatalmas kapu előtti kavarodást és dulakodást követve, a játékvezető kiálltotta az újvárosi kapust. Azonban ennek ellenére sem sikerült betalálni, mi több, egy ritka vendég ellentámadás végén a Duna-partiak szereztek gólt, amellyel pont nélkül maradt a Dorog. A zárófordulóban Óbudán, a III. Kerület legyőzésével biztosan a Dorog végzett volna az osztályozós helyen, ám kikaptak 1–0-ra. Így hiába ért el csak döntetlent a BKV, a Dorog leszorult a 2. helyről és a 3. helyen végzett.
A dorogi csapat által nyert NB II-es bajnoki bronzérem az 1991–92-es évadban
Hatalmas lehetőséget szalasztottak el, hiszen az a minimális picinyke plusz menetközben is, de a legvégén is könnyedén megszerezhető lett volna. A dorogiak a Diósgyőrt kapták volna az NB I-be való feljutásért játszott osztályozón. Azt viszont már a BKV vívta meg, amely kettős vereséggel ugyan, de szoros küzdelemben maradt alul. A DVTK 2 : 1 és 1 : 0 arányban hozta a két mérkőzést. A Bányász éppen 10 éve szerepelt ilyen sikeresen, amikor az 1981–82-es NB II-es évadban nyert bronzérmet. Akárcsak akkor az MTK, úgy most a bajnok Csepel is 6 ponttal megelőzve végzett a dorogiak előtt. A bajnoki bronz mellett két kategóriában a dorogiak vitték a pálmát: A legkevesebb gólt kapták, valamint a legsportszerűbb csapatnak járó Fair-Play díjat is a piros-feketéknek ítélték. Ugyan az egyesület vezetősége az 1–6. hely egyikének megszerzését tűzte ki célul, utólag érthetően voltak csalódottak. Reszeli edzői értékelésében a csapat rutintalanságát, illetve kishitűségét emelte ki, amely a döntő pillanatokban megremegett. Számos fiatal játékos nem bírta el az idegi terheket. Mindenestre egy igazán jó csapat alakult ki, amely támadó futballt, megalkuvás nélkül gólratörően játszott. Egyénileg és csapatszinten is a bajnokság döntő hányadában remekeltek. A kapusteljesítmény kitűnő volt, s nem csak Simon, de amikor lehetőséget kapott, Belányi is bizonyított. Sikesdi a csapat karmestereként ragyogóan szervezte a támadásokat, forintos labdákat osztogatott és élményszámba mentek tiszta, becsúszó szerelései. A csapat két Jolly Jokere, Szatmári és Csapó, akiket a mezőnyben bárhol egyforma hatékonysággal lehetett bevetni. Minden szerepkörben kiválóan hozták a formájukat.
Az újságban megjelent elismerő sorok az akkori időszak csapatáról
Érdekesség, egyben dorogi szemszögből sajnálatos, hogy mindkét szezon utolsó négy mérkőzése egyetlen pontot hozott a konyhára. Mintha meglettek volna babonázva a piros-feketék csatárai, akik ezen négy mérkőzésen ősszel csak egyszer találtak be, tavasszal pedig gólképtelenek maradtak. A kudarcos végjáték ellenére nagyszerű évadot zártak. Ősszel 9, tavasszal 8 meccsen nem kaptak gólt. A mezőny tagjai közül öt csapat mindkét szezonban gólképtelennek bizonyult a dorogi védelemmel szemben. Tárgyilagosan meg kell jegyezni, hogy a három legnagyobb vetélytárs elleni rangadók csak 50%-os teljesítményt mutatnak. A Paksot oda-vissza, a Csepelt pedig otthon sikerült legyőzni kapott gól nélkül, ugyanakkor a BKV ellen oda-vissza, a Csepeltől idegenben kikaptak, mégpedig rúgott gól nélkül. Összességében szép eredménnyel sikerül előrukkolni, azonban érthetően mégis egyfajta hiányérzet és csalódottságot is érezhettek mind a játékosok, mind a szurkolók. Az utolsó NB I-es évet követő időszak során ekkor álltak a legközelebb a visszajutáshoz.
Dorogon mindig is szépszámú nézősereg látogatta a csapat mérkőzéseit, azonban ebben az évadban még az átlaghoz képest is magasabb volt a nézőszám. A hazai találkozók során a 2500-3000 néző garantált volt és idegenben is megsüvegelendőnek bizonyult a részvétel. A fővárosi találkozókon Erzsébeten és a BKV stadionban döntő többségben dorogiak foglaltak helyet a lelátókon és Csepelen is a szurkolók felét a Dorog-szimpatizánsok tették ki. A távoli túrákon, akár Szombathelyre, Nagykanizsára, Ajkára, Sopronba, vagy Szekszárdra is több tömött különbusz indult. Azonban nemcsak a nagyszámú jelenlétük volt tekintélyparancsoló, de fantasztikus hangulatot is teremtettek minden helyszínen.
Az 1991–92-es évad csapata:
Arany László, Bánföldi Zoltán, Belányi István, Borsos Zsolt, Csapó Károly, Guba Péter, Harmat József, Ignácz János, Kasza István, Kilián Géza, Sikesdi Gábor, Simon László, Szabó Zoltán, Szatmári Csaba, Szenczi Gábor, Szőczey István, Tóth Ferenc, Varga János. Továbbá a keret tagja volt Binder Vendel és Burkodi Sándor. Vezetőedző: Reszelei Soós István, Pályaedző: Honti József.
Aranyékról megjelent újságcikk 1991 nyarán
Ebből a gárdából később többen is szép karriert futottak be. Arany mindjárt az évadot követően bevonult katonának és Keszthelyen játszott, majd egy sor NB I-es csapat meghatározó tagja lett. Többek között játszott a Debrecen, a Ferencváros, a Honvéd, a ZTE és a Tatabánya gárdáiban. Bajnoki címet nyert a Fradival és a válogatottban is szerepelt. Szatmári egy évvel később a Debrecenhez igazolt, ahol hosszú éveken át oszlopos tagja volt a hajdúsági gárdának és többszörös bajnok, valamint válogatottként megjárta az 1996-os olimpiát is. Bánföldi a Honvéd, a Békéscsaba és a Tiszakécske színeiben évekig az élvonalba rúgta a labdát, Kasza pedig hosszú és eredményes éveket töltött Vácon, ahol bajnoki címet is nyert, míg Ignácz Tatabányán, Simon pedig a Stadler FC-ben lett NB I-es játékos. Közülük idővel Kasza, Simon és Ignácz újra visszatértek Dorogra. Ami pedig a múlttal való közvetlen kapcsolódási pontot jelentette, hogy a 10 évvel korábban ugyancsak a dobogó harmadik fokán végzett sikercsapatunkból hárman is tagjai voltak az 1991-92-ben szerepelt dorogi csapatnak, mégpedig Borsos Zsolt, Varga János és Sikesdi Gábor.
Reszeli mester
Vezetőedzőnk, Reszeli Soós István jeles edzői pályát futott be. Dirigálta a Tiszakécske, a Győri ETO, a Honvéd és a Sopron csapatait az élvonalban. A Doroghoz való kötődése mindvégig megmaradt. Tragikusan fiatalon, 52 esztendős korában hunyt el. Ugyancsak nincs már közöttünk egykori csupaszív elnökünk, Csuha András sem. Ezt a cikket egyben mindkettőjük emléknek is ajánlom.
Az időszakkal kapcsolatban még egy érdekesség, hogy ez volt az első olyan évad a dorogi klub történetében, amikor valamennyi bajnoki mérkőzését rögzítette és adásában sugározta az 1991-ben beüzemelt Dorogi PKTV. Minden hétfő délután leadták a teljes meccset, majd este az összefoglalót, csütörtökönként pedig a teljes műsort megismételték. A csapat meccseit 1988 tavaszától rendszeresen felvették kamerával, de ezek a felvételek elsősorban a szakmai munkához az egyesület belső használatára készültek. Időnként klubösszejöveteleken levetítették a szurkolóknak is, a helyi televízió beindulását követően pedig olykor a PKTV is műsorára tűzött belőle. Ezekhez még nem tartozott narráció, csak az 1991-ben indult közvetítésektől lett riporter is. Az első közvetítő Sinkó Gyula – aki jelenleg is televíziós műsorokat szerkeszt és vezet a Régió TV Esztergomnál – volt, aki a meccsek végén a szakmai stáb tagjaival és a játékosokkal is készített interjút, amelyeket a meccsekkel együtt leadtak a tv-műsorban is.
Borítókép: A dorogi csapat tagjai kimenő egyenruhájukban. Felső sor balról: Csuha András elnök, Kasza, Reszeli Sóós István vezetőedző, Simon. Középen: Varga, Kilián, Arany, Szabó Z., Csapó, Szabó Ferenc technikai vezető, Harmat. Elől: Belányi, Tóth, Borsos, Guba, Sikesdi, Szenczi, Szatmári, Bánföldi.
A felhasznált fotók, mellékletek Borsos Zsolt és Csapó Károly gyűjteményéből, valamint a 24 Óra megyei lap archívumából származnak.
Szabó Gyula
