Kategóriák: EsztergomHírek

Pedagógusokat köszöntöttek Esztergomban

Június 3-án köszöntötték a pedagógusokat Esztergomban, a Vármegyeháza dísztermében – közölte közösségi oldalán Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője. A Majer István-díjak átadásán túl többek között miniszteri elismeréseket is átadtak.

A rendezvényen a Himnusz eléneklése után Hernádi Ádám polgármester mondott beszédet. Közösségi oldalán az esemény kapcsán megjegyezte: egykori diákként nagy hálával szeretne köszönetet mondani a saját maga nevében mindazoknak, akik tanulmányai idején vezették, polgármesterként pedig Esztergom Megyei Jogú Város nevében nagy tisztelettel köszönti város pedagógusait! Végül azt kívánta, hogy formálódjon kezeik között sok kiváló és becsületes ember, legyenek büszkék munkájukra, büszkék tanítványaikra, büszkék eredményeikre!

Az ünnepség keretein belül kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréseként miniszteri elismerésben részesült Hevesi Lajosné, Kovács Géza Ferenc, Nagyné Nebehaj Beáta, Pupné Szatai Márta és Urbánné Tóth Ildikó.

Az elismeréseket Erős Gábor országgyűlési képviselő, Muszela Szabolcs tankerületi igazgató, Mihályi Edit szakmai vezető asszony és Baltás-Kapornai Szilvia gazdasági vezető asszony adta át.

Majer István-díj az „Esztergomi Nevelésért” kitüntetéseket is átadtak. A nívó díjban Farkasné Schmidt Mária, Gép Júlia, Rátkai Péter és Bodrogai Tibor részesült, akiket egyenként külön-külön méltattak. A díjakat Erős Gábor országgyülési képviselő, Hernádi Ádám polgármester és Heckel Zoltán adta át.

A nap különlegessége és szépsége, hogy Dr. Babják Lajosné Bálint Ibolya az ünnepség keretein belül, vehette át vasdiplomáját, melyet 67 éve szerzett meg a Soproni Állami Tanítóképzőben. A vasdiplomát Hernádi Ádám polgármester adta át.

„A pedagógus nap alkalmából az Esztergomi Tankerület fenntartásában lévő, a járás területén található iskolák a nyugdíjba vonuló pedagógusokat és a jubilálókat is köszöntötték. Gratulálok minden pedagógusnak!” – tette hozzá Erős Gábor.

A műsorban közreműködtek az Esztergomi Erzsébet Királyné Óvoda nagycsoportosai, az Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola diákjai valamint a Csender Néptáncegyüttes és az Esztergomi Táncegyüttes.

Fotók, forrás: Erős Gábor és Hernádi Ádám közösségi oldalai / Hídlap

Megosztás