Hónap: 2022 május
A rendőrök május 27-én, pénteken délután egy járművezetővel szemben intézkedtek Dorogon, aki a bejelentés szerint balesetet okozott. A gépkocsit egy 19 éves kórósi férfi vezette, aki…
A boltok akciózását szigorítja egy új, uniós és magyar jogszabály, amely szombaton, május 28-án lép életbe – hívta fel a figyelmet a Tudatos Vásárlók Egyesülete az…
A közlekedésbiztonságból jeles tanulók tűzoltókkal és rendőrkutyákkal is találkozhattak május 27-én, pénteken a tatai gokartpályán. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Baleset-megelőzési Bizottságának szervezésében látogathatott el a…
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a két esztergomi fiatal férfit, akik közül az egyik borosüveggel, a másik pedig ököllel ütötte a sértett fejét egy házibuli során. A…
Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 27-én ülésezett, melynek keretében elismeréseket és jutalmakat adtak át – írja a dorogi önkormányzat a honlapján. A napirend megtárgyalása előtt a…
A dorogi Otthon téren május 28-án, szombaton KutyaJó Gyereknapot szerveznek. A délelőtt folyamán kutyás bemutatókkal készülnek. De a kisebbeknek lesz kézműves foglalkozás, arcfestés, csillámfestés, sőt ugrálóvár…
Hegedűs László (Hege) – 2x Guinness Világrekorder / 24x Országos Bajnok Triál versenyző május 28-án, szombaton 14 órától bemutatót tart a dorogi Otthon téren Gyereknap alkalmából.…
Május 28-án veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szerveznek Esztergomban. Időpont: 2022. május 28. szombat 8.00-12.00 Helyszínek: Esztergom, Dózsa György tér – volt GAMESZ telephely Esztergom-kertváros, Szalézi utca buszmegálló melletti…
Büntetőeljárást indítottak azzal a kesztölci férfival szemben, aki tetőépítési munkálatokat vállalt, azonban azt nem végezte el, az előleget viszont eltette. A dorogi rendőrök felkutatták, majd elfogták…
Május 26-án Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta dr. Alberti Péter önkormányzati képviselőt általános alpolgármesternek, míg Steindl Balázst, a megyei közgyűlés eddigi alelnökét városüzemeltetésért felelős külsős alpolgármesternek.…
Péntektől csak a magyar rendszámú autók számára teszik lehetővé a kedvezményes tankolást a benzinkutaknál – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a május 26-ai Kormányinfón. Gulyás…
Ahogy tanulnak járni, minden lépésüket boldogan figyeljük és lelkesen drukkolunk, hogy sikerüljön a következő. Aztán megtanulnak szaladni és mire kettőt pislogunk, már bent is vannak az…
Május 26-án, csütörtökön délelőtt fél 11 körül egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó és egy személygépkocsi érintőlegesen összeütköztek Dorogon, a Kossuth Lajos utca és a Bécsi út…
Az esztergomi Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum (Duna Múzeum) a Mozaik Múzeumtúra Roadshow keretében május 28-án, szombaton délután 14-17 óra között családi napra invitálja a látogatókat.…
Szeptember végéig lesz látható az esztergomi Erzsébet parkban az a különleges fotóinstalláció, amellyel a vizeink tisztaságának megőrzésére hívja fel a figyelmet a Magyar Suzuki. A fotótörténeti…
Mogyorósbánya Község Önkormányzata és a Canis Lupus Egyesület szervezésében második alkalommal rendezik meg a Kutyafuttában Mogyorósbányán elnevezésű akadálypályás terepfutó versenyt június 18-án, szombaton. 2021-ben a Canis…
Az Esztergomi Járásbíróság nem jogerősen négy és fél év börtönbüntetésre ítélte azt a csolnoki férfit, aki külföldi gazdasági társaságoktól csalt ki pénzt. A megállapított tényállás szerint a…
Május 23-án megkezdődött a piliscsévi általános iskola energetikai korszerűsítése. A mintegy 111 millió forint állami támogatás segítségével többek között hőszigetelik az épületet, valamint kicserélik a nyílászárókat.…
Emberölés bűntette miatt, nem jogerősen nyolc év börtönbüntetésre ítélték azt a nőt, aki két évvel ezelőtt tokodi otthonukban szíven szúrta a férjét. A megállapított tényállás szerint…
Pályázati forrásból és állami támogatásból újult meg az iskolai gyermekétkező és hamarosan elkészül az új házasságkötő terem is – írja Leányvár önkormányzata a közösségi oldalán. Leányvár…