Kategóriák: Hírek

Nemzetközi borversenyt rendeztek Bajnán

Május 28-án, szombaton Bajna adott otthont az Ister Granum Eurorégió Nemzetközi Vándor Borversenyének. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen mintegy kétszáz bort kellett értékelnie. Idén a legnívósabb kitüntetést, a Champion-t a felvidéki Szkladan László nyerte el a 2021-es évjáratú Rajnai Rizlingjével.

A Bajna Község Önkormányzata és a Vinum Ister Granum Regionális Borlovagrend által szervezett verseny ünnepélyes eredményhirdetést a bajnai kastély kertjében tartották meg, ahol Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy nagyon fontos a mai világban, hogy a közösségek összetartsanak, akiknek egy részét a borászok teszik ki. „A választókerületemben nem csak Gyermelytől Sárisápig, hanem Bajnán keresztül Esztergomig mindenhol különböző borversenyeket rendeznek és ezt a jövőben tovább szeretnénk bővíteni” – jelentette ki a képviselő, majd elmondta, hogy olyan versenyt is szeretnének szervezni, ahol nem a borbírálók zsűriznek, hanem az arany minősítésű borok termelői kóstolgatják egymás italait. „Ebből születhetne meg például a Komárom-Esztergom megye 2. számú választókerületének a bora” – tette hozzá.

Pallagi Tibor, Bajna polgármestere elmondta: nagy megtisztelés, hogy 2022-ben ők rendezhették meg a vándor borversenyt. „Bajna azt gondolom, hogy méltó erre a feladatra, hiszen közel 20 éves boregyesületünk van, illetve a környéken mi voltunk az elsők, akik nyitott pincéket rendeztünk, mindemellett szakmai továbbképzéseket és borversenyeket hirdettünk” – tette hozzá a polgármester, majd rávilágított arra, hogy most is vannak olyan borversenyek, ahol csak bajnai gazdák borait fogadják be, itt általában 80-100 minta közül válogatnak, ami nem csak a környéken, hanem a megyében is ritkaság. A nemzetközi versennyel kapcsolatban pedig elmondta, hogy most négy csoportban összesen húsz borbíró volt, melynek a fele magyarországi, a fele pedig felvidéki volt, ők minősítették, illetve választották ki a legjobb borokat. Kiemelte, hogy a vándorló versenyt egyik évben Magyarországon, egyik évben pedig Felvidéken rendezik meg, jövőre a verseny helyszíne Bátorkeszi lesz.

Polhammer László, a Vinum Ister Granum Regionális Borlovagrend nagymestere szakmailag értékelte a versenyt. Beszédében kiemelte, hogy az általuk szervezett nemzetközi borversenynek az egyik célja a szakmai fejlődés, hiszen évről évre mindig szebb és jobb eredmények vannak. „Ha valaki iparkodni akar az elérheti a céljait, hiszen a mai korban nem a régi hagyományos, hanem a technológiai bor felé megyünk, azaz fontos a gyümölcsösség, a szép savasság és a harmónia, ami mára trend lett” – jegyezte meg a nagymester.

Az ünnepélyes eredményhirdetés után a résztvevők átmentek a sportcsarnokba, ahol a finom borok és a cigánymuzsika mellett ízletes vacsora közben beszélték meg az egyes borok jellegzetességeit.

Megosztás