Kategóriák: DorogHírek

Beruházások, fejlesztések Dorogon

Dr. Tittmann János, Dorog polgármestere a Dorogi Magazin május 17-ei számában videóüzenetben közölte az elkészült, illetve a jelenleg is tartó dorogi fejlesztéseket, beruházásokat.

A polgármester elmondta, hogy sikeresen befejeződött a Dr. Mosonyi Albert utcának a felújítása. Az újonnan kialakított utcára való rákapcsolódást követően a Köztársaság út felől lesznek egyirányúak a kis utcák, és az utcák végén kötelező jobbra kanyarodással lehet majd haladni a vasúti állomás mellett található parkoló felé. Kiemelte, hogy a Köztársaság út melletti, a Wesselényi utcával határos kis lakópark közterületének felújítása is megtörtént. Rendezték a felszíni vízelvezetést, illetve szilárd burkolatot alakítottak ki.

Dr. Tittmann János arról is beszélt, hogy a Szent József-plébániatemplom parókiájának a felújítása is gyakorlatilag befejeződött, jelenleg a környezet alakításának a munkálatai zajlanak. „Jelentős összeggel támogattuk a beruházást, hiszen az egyházközségekkel, a főegyházmegyével való pénzügyi együttműködésünk már hosszú évtizedekre tekint vissza, és remélem, hogy ez a közösségi tér fejlesztés ez az egész városi közösség érdekeit szolgálja” – jegyezte meg.

A zöldterület fejlesztésekkel kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy a Mátyás király utcában a rendőrséggel szembeni partfalnak a zöldterület fejlesztése is befejeződött. „Ezzel úgy gondolom, az egész utcának a látképe kedvező irányba változott, mint ahogy reményeink szerint az Esztergomi útnak a zöldterület fejlesztése is ezt az esztétikai minőségjavulást fogja eredményezni, de ezen túlmenően fontos az ott élőknek a hang és a porszigetelés szempontjából is” – tette hozzá, majd elmondta, hogy 70 facsemetére nyertek pályázati összeget, melyeket ősszel ültetnek majd el a város több pontjában.

A városvezető a most zajló beruházások közül a kerékpáros pumpapályát emelte ki, ami a szabadidő eltöltésének egy sportszerű, új és kellemes színfoltja lehet majd várhatóan június végén. A város terveiben a vasútállomás környékének a zöldterület fejlesztése is szerepel. A vagyonátadásnak az adminisztrációja zajlik most, hiszen azt az egész területet állami tulajdonból, önkormányzati tulajdonba szeretnék átvenni.

A pályázatok közül még említésre méltónak tartja az úgynevezett aktív turisztikai pályázatok körébe tartozó, túrázásra, erdei kerékpározásra, és további turisztikai járómódokra alkalmas erdei turistaútvonalat, ami a régi homokvasút nyomvonalán valósulhat meg Dorog-Csolnok-Sárisáp-Annavölgy-Nagysáp-Bajót-Tokod között, mintegy 20-25 kilométer hosszan. Erről részletesen korábbi cikkünkben ide kattintva olvashatnak.

Dr. Tittmann János végezetül elmondta azt is, hogy a turisztikai látványosságok körébe tartozik az aknatoronynak a felújítási pályázata is. Remélhetőleg őszre döntés születik majd ebben is, és akkor megindulhat az elsősorban biztonsági, stratégiai beruházás, amely a torony látogathatóságát lehetővé teszi, és akkor egy valódi színpompás kis kilátótoronnyal gazdagodhat a város. Hozzátette, hogy nagyon várják a volt Dózsa iskola felújítását lehetővé tevő pályázatnak a kiírását, hiszen az épületet zeneiskolává akarják átalakítani.

A polgármester videóüzenete 51 másodperctől telinthető meg:

Borítókép: Szent József-plébániatemplom parókiája

Megosztás