Április 17-én, húsvétvasárnap ünnepi szentmisét mutatott be Erdő Péter, bíboros, esztergom-budapesti érsek az Esztergomi Bazilikában.
„Békesség veletek! – Így köszönti tanítványait a feltámadt Krisztus. De hát miféle békességet hozott Krisztus feltámadása, ha most is háború van, az eltelt 2000 évben pedig tömeggyilkos háborúk pusztították újra meg újra az emberiség életét?” – tette fel a kérdést a bíboros a szentmisén.
Erdő Péter elmondta, hogy Krisztus feltámadásának szelíd örömhíre, amely a mai evangélium soraiból kibontakozik előttünk megmutatja, hogy Isten ellenálhatatlan ereje hogyan is működik emberi történetünkben. Mária Magdolna vasárnap hajnalban kimegy Krisztus sírjához és úgy találja, hogy a követ elhengerítették. Nem tudja, mi történt, de érzi, hogy valami különleges. Ezért elfut Simon Péterhez. Futása várakozás, öröm, kíváncsiság, de még nem a szilárd bizonyosság jele. Simon Péterhez fut. Ahhoz a Péterhez, aki csütörtök éjjel a főpap kertjében még azt is megtagadta, hogy ismeri Jézust. Miért fut hozzá? Talán éppen azért, mert a tanítványok körében már elterjedhetett, talán már magától értetődő volt, hogy Jézus Péternek különleges szerepet szánt követőinek közösségében. Akkor hát – történt, amit történt – mégiscsak neki kell szólni a Mester sírjáról. Hiszen a sír üres. Az emberi fantázia csak arra gondolhat, hogy valaki elvitte a holttestet – jegyezte meg a bíboros, majd hozzátette: Péter és János szintén futva mennek a sírhoz. Talán emlékeznek már arra, hogy Jézus megjövendölte feltámadását.
A főpásztor emlékeztetett, hogy Jézus már életében arra tanította követőit, hogy „aki a mennyből jött le, az felülmúl mindenkit”– saját magára vonatkoztatta ezt. De Ő az is, aki így tanít minket imádkozni: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. A menny tehát Isten életének, Isten létének szférája. Mit is jelent pontosan? Más világot, egy másik világot? A világmindenségen, a kozmoszon, az általunk felfogható mindenségen túli világot, a tér és idő dimenziókat meghaladó létezési módot. Isten létmódja ez. Ebbe a létformába az ember a maga erejéből nem léphet át, a bábeli torony története gyönyörűen mutatta ezt már az Ószövetségben. Bármilyen magas tornyot épített is az ember, az eget nem tudta elérni. Mindmáig érzünk olyan késztetést, hogy lépjük át a lehetőségek határait. Azonban a kozmosznak, a világmindenségnek, az anyagvilágnak a határain túlra gondolni sem tudunk. Még a fogalmat is, még azt is, hogy mi az anyag, újra és újra meg kell határoznunk, és akkor is mindig beleütközünk a titokba, abba a kérdésbe, hogy mi volt az előtt, vagy mi van azon túl. Isten lakása, sőt Isten neve helyett is áll sokszor a menny. Isten országa helyett néha a mennyek országáról hallunk az evangéliumban, de még a mai közbeszéd is mondja néha: „adná az ég”. Isten hatalma emelheti fel az embert saját létének szférájába.
A bíboros hozzátette, hogy erre is látunk példát az Ószövetségben, Illés elragadtatásának történetét. Szent Pál pedig arról beszél, hogy nem tudja, testben, vagy testen kívül-e, de ő ismer egy embert, aki elragadtatott a harmadik égig, és szem nem látta, fül nem hallotta élményekben volt része Szent Pál nagy ismerője volt a zsidó misztikának, ahol az égen belül többféle szférát különböztettek meg. Persze nem a Föld körüli burkoknak a rétegei voltak ezek, nem a sztratoszféráról van szó, vagy más természeti jelenségről, hanem az Istenhez közelítő teremtmények világának a különböző szintjeiről. Való igaz, hogy nem tudjuk elképzelni, hogyan lehet kapcsolat a Mindenható és az ember között, főként nem tudjuk elképzelni, hogy hogyan ölelhet magához minket, teremtményeket, hogyan emelhet föl a saját létének szintjére – jegyezte meg.
Erdő Péter végül kiemelte, hogy ebben Jézus jár előttünk, Krisztus feltámadása mutatja meg, hogy igenis ez Isten szándéka, ezt akarja nekünk ajándékozni, ebbe az életformába hív bennünket is. De oda csak úgy juthatunk el, ha Krisztust szeretjük, ha hozzá ragaszkodunk, mert akkor lesz Tőle elválaszthatatlan az életünk.
Fotók: MTI / Kovács Attila
