Kategóriák: DorogHírekSport

Örök Mérlegen: Dorog – Budafok

Az NB II-es labdarúgó bajnokság tavaszi szezonjának soron következő fordulójában a tavaly még NB I-es Budafok látogat Dorogra. A mérkőzésre február 20-án, vasárnap 14 órai kezdettel a Buzánszky stadionban kerül sor.

Vendégeink egy éve ilyenkor még az első osztályban szerepeltek, jelenleg pedig nem kis meglepetésre a másodosztályú tabellán sereghajtók. A legutóbbi mérkőzésükön hazai pályán gól nélküli döntetlenre végeztek az éllovas Vasas ellen. Pedig meglehetősen jól indult számukra az évad. A nyitányon fölényes győzelmet arattak a III. Kerület otthonában, ahol 4 : 0 arányban verték ellenfelüket. Ellenünk is az 5. fordulóban biztosan nyertek 2–0-ra, pedig csapatunk akkor győzelmi szériában volt és a 2. helyen állt. Azóta viszont egyre zuhant a fővárosi gárda, míg az elmúlt fordulóban a bravúrosnak mondható pontszerzése ellenére is az utolsó helyig csúszott.

A legutóbbi Budafok elleni találkozón, tavaly augusztusban. A fővárosi gárda vezető gólja utáni pillanat (forrás: Nemzeti Sport)

A mieink sem kápráztatták el eddig a híveiket. Idén mindössze egyetlen pontot szereztek. Eddigi mindhárom mérkőzésen bevették a dorogi kaput a vetélytársak, igaz, legalább a dorogiak is szereztek minden meccsükön gólt. Legutóbb Szegeden kapott ki 2–1-re a Dorog úgy, hogy a mérkőzés elején Girsik Áron parádés bombagóljával még vezetett is. A folytatásban a szegediek előbb egyenlítettek, majd a maguk javára fordították az eredményt.

Minden bizonnyal nem várható könnyű mérkőzés, hiszen a vendégeknek rettentően szükségük volna mindhárom pontra, s ennek szellemében fognak pályára lépni. Csapatunk pozíciója még mindig kényelmesnek mondható, ám egy újabb fiaskóval kezdhetnék kellemetlenül érezni magukat. Nagyon fontos volna megszerezni végre az idei első bajnoki győzelmet, de ehhez minden csapatrésznek javulnia kell az elmúlt mérkőzésekhez képest.

Ez lesz a két csapat 63. egymás elleni tétmérkőzése

Az eddig 62 mérkőzés összmérlege a dorogiak felé billen: 26 dorogi győzelem, 12 döntetlen, 24 vereség; 85 : 87-es gólaránnyal született, azonban csak a bajnoki találkozók tekintetében már a budafokiak állnak jobban:

59 meccsből 23 győzelem, 12 döntetlen, 24 vereség; 78 : 85-ös  gólaránnyal.

Hazai mérleg: 32 meccsből 21 dorogi győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség; 48 : 29-es gólarány.

Legutoljára 3 éve, 2019. február 3-án győztünk ellenük, mégpedig hazai pályán 2–1-re.

A két fél egymás elleni mérkőzéseinek történetéről részletesen itt olvasható: Örök Mérlegen: Budafok – Dorog

Szabó Gyula

Megosztás