Kategóriák: DorogHírekSport

Örök Mérlegen: Dorog – Győri ETO

Az őszi szezon utolsó mérkőzésére kerül sor a labdarúgó NB II-ben, ahol a dorogiak a győrieket látják vendégül. A mérkőzés december 5-én, vasárnap 13 órakor kezdődik a Buzánszky stadionban.

A legelső meccsükre 1932 nyarán Győrben került sor, ahol a Bajnokok bajnoka címért folyt küzdelemben a döntőbe jutásért ütköztek meg egymással. Akkoriban az amatőr első osztály több csoportjának a bajnokai az idény végén az abszolút elsőségért vetélkedtek, amelynek tétje, a legjobb amatör csapat cím elhódítása volt. Az első körben még oda-vissza játszottak a csapatok, viszont a negyeddöntőtől csak egy mérkőzés döntött a továbbjutásról. A pályaválasztási jog sorsolással dőlt el, amely az ETO-nak kedvezett, s így otthon fogadhatta a dorogiakat. Azonban ekkora nem csak a dorogi labdarúgók szereztek már országos elismerést és hírnevet maguknak, hanem a dorogi szurkolók is, akik sporttörténelmet írtak 1932. július 10-én, ugyanis 600 dorogi kísérte el kedvenceit Győrbe, plusz a teljes Dorogi Bányász Zenekar. A dorogiak már reggel elözönlötték a várost és a korabeli Nemzeti Sportot szó szerint idézve a következő történt: “A városba való bevonulásuk feltűnést keltő volt: a mérkőzés élő reklámja hömpölygött végig a városon, az utcákon. A Dorogi AC nem kevesebb, mint 600 szurkolójával érkezett. Először is a honvéd szobrot koszorúzták meg, majd háromnegyed 11-kor együttesen szentmisét hallgattak meg, s utána a dorogiak 24 tagú bányászzenekara díszhangversenyt adott Győr lakosságának tiszteletére.” Mindez a magyar labdarúgás történetében addig példátlan jelenség volt, s a győriek nagyfokú meglepettségük mellett szimpátiával és a legnagyobb elismeréssel viszonyultak a dorogiakhoz. Nem véletlen, hogy az ország vezető sportorgánuma is terjedelmesebb formátumban cikkezett a történtekről. A mérkőzésre 3,5 ezren látogattak ki, ahol az ünnepélyesen kivonuló két csapat kölcsönösen üdvözölte egymást. Ezt követően a házigazdák részéről Csiffáry Mátyás, az ETO elnöke, a vendégek részéről pedig dr. Tillesch Zoltán, a Dorogi AC elnöke mondott üdvözlő beszédet. A mérkőzés rangját mutatta továbbá, hogy Huszár Aladár főispán is tiszteletét tette a lelátón. Közvetelenül a mérkőzés kezdete előtt a bányász zenekar eljátszotta a Himnuszt. Érdemes a pályára lépő két csapat összeállítását is felidézni.

ETO: Csizmadia, Bartha, Brezányi, Takács, Boross, Raffay, Farkas, Kemény, Nagy, Kovács, Czuppon.

Dorog: Glatzner, Bárdos, Lichtner. Varga, Czéh, Bán, Szloboda, Nerolda, Berényi, Prohászka, Pehlov.

Izgalmas, nagy iramú, remek meccset láttak a szurkolók. A helyzeteit jobban kihasználó hazaiak 5–3-ra nyertek, amellyel a döntőbe kerültek. A dorogiak pedig vigasztalódhattak, hogy a hazai amatőr csapatok közül a 3. legjobb, míg összességében az ország 15. legjobb egyesülete volt ekkor (csak a teljesség kedvéért, akkoriban a 12 csapatos profi liga adta a honi labdarúgás abszolút felsőházát).

Nagy csata a Dorogon játszott bajnokijukon 1953-ban. Sötét felsőben a hazaiak, csíkosban a győriek.

Legközelebb már bajnokin, az 1939-40-es évadban találkoztak az NB II-ben. A győriek előtte estek ki az első osztályból, a Dorog pedig 1939-ben jutott fel frissen a harmadosztályból. 1939. október 16-án Győrben csaptak össze és elképesztő, 7 : 1 arányú vereségbe futott bele a gyenge napot kifogó bányász csapat. A tavaszi visszavágón, 1940. június 6-án Dorogon 2 ezer néző előtt sikerült volna a vereséget visszaadni, azonban a vendégek egy ragyogó taktikai húzással a sírból hozták vissza az egyik pontot. A „Kullancs” Kovács II. a védelemből előre jött, ezzel a hadrenddel megzavarva a hazaiakat, aki egymaga kétszer is betalált, így 2–2-es döntetlen lett a vége, valamint a mieink búcsúztak a másodosztálytól, mivel az első hétben kellett volna végezni a bennmaradáshoz, tekintve a következő évadtól nagy átszervezések történtek az I. Bécsi döntés értelmében visszacsatolt országrészek csapatainak csatlakozása okán.

Legközelebb már az NB I-ben találkoztak az 1945–46-os évadban. A győrieknek addigra volt már némi rutinjuk a legjobbak között, ám az újonc dorogiak adtak nekik leckét, miután a mieink előbb odahaza, 1945. november elsején 3–1-re, majd 1946. március 24-én pedig Győrben nyertek 2–1-re. A következő idényben éppen egymás legnagyobb ellenlábasai lettek a bennmaradásért folyó küzdelmekben. Fej-fej mellett, pontazonossággal végeztek, ugyanannyi győzelmet és döntetlen játszva, mint amennyit elvesztettek. Egymás ellen is teljes azonosság mutatkozott: Győrben az ETO, Dorogon pedig a mieink nyertek 2–1-re. Végül csak a gólkülönbség döntött, sajnos a Győr javára, pedig a dorogiak néggyel több gólt rúgtak, azonban 11 góllal többet kaptak. Így két év után legjobb kiesőként (a 16 csapatos NB I. 13. helyén végzett a Dorog, a Győr pedig a 12. helyen és abban az évben négy kieső csapat volt) búcsúztak az élvonalból.

Bajnokverés Dorogon 1964-ben (forrás: Képes Sport)

Két évvel később újra visszakerülve az első osztályba, 1966-ig szinte megszakítás nélkül csoporttársak voltak. Jellemzően egyik csapat sem tudta legyőzni két gólnál többel a másikat és általában mindkét fél inkább a hazai környezetben kerekedett a másik fölé. Egyetlen kiugró ellenpélda, amikor a mieink 4–0-ra verték a Győrt, mégpedig 1952-ben. Ellenfelünk legelső Dorogon aratott győzelmére 1962-ig kellett várni és az 1966-os kiesésünkig csak egyszer tudták még elvinni mindkét pontot. A dorogiak utolsó két NB I-es évadjában viszont mindkétszer a Győr nyert oda-vissza. Az 1977-es hazai pályán elszenvedett vereségünk volt egyben a leggólgazdagabb egymás elleni bajnoki, amikor is az ETO 5–3-ra győzött.

Az utolsó NB I-es mérkőzésükön készült felvételen 1977 tavaszán. A kapu előtti kavarodásnál a sötét mezes Peszeki a győriek szorításában, a kép bal szélén pedig a dorogi Csapó Zsigmond látszik (forrás: Képes Sport)

Közel negyven évnek kellett eltelnie, hogy ismét bajnoki mérkőzést játsszanak, amelyre a 2015–16-os évadban az NB III-ban került sor. A dorogiak oda-vissza verték ellenfelüket (otthon 1–0-ra, igenben pedig 2–1-re) úgy, hogy a két csapat egymás legnagyobb riválisa volt a feljutásért folytatott küzdelemben. Ez a mieinknek sikerült, ráadásul a végére 11 pontos előnnyel előztük meg a Győrt. A dorogi mérkőzésnek szomorú emlékezete maradt a magukról megfeledkezett győri szurkolók ámokfutása. Nehezen viselve a vereségüket, a mérkőzés utolsó perceiben a kivezényelt biztonsági emberekre támadtak.

Egy évre rá a Győr is feljutott az NB II-be és immár zsinórban ötödik évadja csoporttársak vagyunk. A másodosztályban is folytatódott a két évvel korábban kezdődött pozitív sorozat, ugyanis eddigi valamennyi hazai meccsét megnyerte a Dorog, míg Győrben egyszer sem szenvedett vereséget. Elsőként 2017 őszén 2–2-es döntetlent játszottak, azóta pedig szinte menetrendszerűen 1–1-es eredmény született a győri találkozókon. Az egyik legnagyszerűbb mérkőzést a 2018 november első hétvégéjén lejátszott összecsapás hozta, amely Dorogon 4–3-as hazai győzelmet hozott. A dorogiak még azt a luxust is elbírták, hogy gól nélküli állásnál 11-est hibáztak, valamint hátrányból sikerült fordítaniuk. 2020 tavaszán a győri mérkőzés a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Legutolsó hazai mérkőzésen 2020. augusztus 23-án magabiztosan és megérdemelten nyertek a piros-feketék 2 : 0 arányban. Utoljára idén február 14-én Győrben találkoztak, ahol a már-már szokásosnak mondható 1–1-es döntetlen született.

Dorogi gólöröm Győrben a 2–1-es győztes meccsen (forrás: ETO.hu)

A bajnoki találkozókon kívül kupameccseken is megmérkőztek. Előbb 1955-ben a Magyar Népköztársasági Kupa nyolcaddöntőjében odahaza 3–1 nyert és jutott tovább a Dorog, majd 1964-ben a bajnok győriek fogadták a dorogiakat szintén az MNK-ban, mégpedig a negyeddöntőben. Hihetetlenül izgalmas és szoros meccsen a hazaiak nyertek 1–0-ra és abban az évben be is jutottak a döntőbe. 1991 februárjában a Magyar Kupa legjobb 16-közé jutásáért már osztálykülönbség volt a két csapat között. Az NB I-es ETO látogatott az NB II-es Doroghoz, mégpedig Tokodaltáróra, ahol hatalmas meglepetésre, de teljesen megérdemelten 2–0-ra győzedelmeskedett csapatunk. 2002-ben immár két osztálynyi különbség volt a két gárda között, amikor a Magyar Kupa legjobb 32-közé jutásáért az NB III-as csapatunk fogadta a győrieket, akik nyögvenyelősen egy 11-es góllal tudtak csak nyerni 1–0-ra, pedig két büntetőt is kaptak azon a meccsen. Szintén két osztállyal voltak feljebb 3 évvel később is, amikor megint csak az MK 32-közé jutása volt a tét. Emlékezetes meccset játszottak 2005 szeptemberében, ahol az ETO újfent megszenvedett. Kétgólos vendég vezetést sikerült kiegyenlíteni a mieinknek, végül a rutinos ellenfél újabb két gólt szerezve 4–2-re nyert. A dorogi csapat a közönség vastapsa kíséretében vonult le a pályáról.

A mesterhármast szerző Délczeg Gergelyt köszöntik a társak 2019 októberében, a magabiztosan megnyert meccsen

1976-ban a Felszabadulás Kupa negyeddöntőjében is találkoztak. NB II-es csapatunkat csak nehezen verték 1–0-ra. A teljességhez hozzátartozik és ennek fényében is érdemes a találkozót értékelni, hogy csapatunknak nem csak az osztálykülönbség jelentett hátrányt, hanem a szoros mérkőzés-sorozatok is. Míg az NB I-ben már befejeződtek a bajnoki küzdelmek, addig a dorogiakra a kupameccsek mellett még két idegenbeli bajnoki is várt. A meccsnapok is szerencsétlenül lettek kitűzve, ugyanis rendhagyó módon ezúttal péntek–vasárnap ciklusban kellett a mieinknek pályára lépni. A Győr elleni pénteki találkozójuk egy héten belül a harmadik tétmeccsük volt, hiszen az azt megelőző pénteken kupameccset, vasárnap pedig bajnokit játszottak, míg az ETO kipihenten és csak a kupa találkozóra koncentrálva érkezezhetett Dorogra.

Győri próbálkozás, de ezúttal sem járrt sikerrel

A két csapat közös történetéhez több egyéb sporttörténeti érdekesség is kapcsolódik, közülük hármat feltétlenül érdemes kiemelni. 1963-ban a Győr nyerte a bajnokságot, amelynek különlegessége abból adódott, hogy azidáig vidéki csapat csak egyszer, a II. világháborút követően pedig egyáltalán nem nyert bajnoki címet. A győriek elsőségével a fővárosiak hosszú hegemóniáját sikerült megtörni, amelyben a Dorognak is hatalmas érdemei voltak. A legutolsó fordulóban a Fradinak egyetlen pontra volt szüksége Dorogon, ám a mieink legyőzték a fővárosi zöld-fehéreket, amellyel a Győrt segítették a bajnoki címhez. 1975-ben a Bajnokok Tornája kupa-sorozatban a Rába ETO – Újpesti Dózsa mérkőzésnek a dorogi stadion adott otthont. A meccs viszont nem maradt meg kedves emlékként a győriekben, mivel az Újpest győzött. 1991 májusában a Dorog bravúros szerepléssel nemzetközi kupát nyert Németországban. A döntőt hétfőn játszották, majd a csapat sietve igyekezett a szerdai Magyar Kupameccsére a Vác ellen. Csapatunkat hazafelé a Győri ETO fogadta és látta vendégül a kupameccset megelőző edzésre pedig az ETO-stadionban került sor. A dorogiak közvetlenül a győri stadionból indultak Dorogra a kupameccsre.

Legutóbbi Dorogon játszott mérkőzésükön, tavaly augusztusban Vigh Ádám bombagólja utáni pillanat

Szintén érdekesség egykori kiváló játékosunk, egyben a klub jelenlegi elnökségi tagjának, Bartalos Józsefnek a története, aki 1963-ban 18 évesen került a felnőtt csapatba. A fiatal játékos titkos vágya az volt, hogy egyszer majd az Ő góljával nyerjen, s ha lehet, idegenbeli bajnokin a Dorog. Az álom viszonylag hamar teljesült, ugyanis éppen a Rába ETO elleni győri mérkőzésen Bartalos góljával győztek a dorogiak 1965-ben.

Ezen felül 2013 és 2015 között két egymást követő évadban az NB III-as bajnoki küzdelmek során a Győri ETO II. csapatával voltunk egy csoportban. Az első három találkozót a dorogiak nyerték, közte egy fölényes 5–1-es győzelemmel egy győri 1–1-es döntetlen mellett. Ezek a mérkőzések viszont nem lettek beszámítva az örök mérleg statisztikájába.

Szép számú azon játékosok sora, akik mindkét klubhoz kötődnek. A legnevesebb ilyen játékos, a dorogi Farkas Imre, aki válogatott labdarúgó volt és megjárta a berlini olimpiát is a magyar válogatott tagjaként 1936-ban. Éppen az olimpiát követő idényben igazolta Dorogról az ETO, ahol 7 évet játszott és a győriek egyik legjobbja volt. 1937-ben bajnokságot nyert a Győrrel és jutott fel az NB I-be. 1943-ban hazatért Dorogra és hátralévő pályfutását már mindvégig Dorogon töltötte 1949-es visszavonulásáig. Dorogról került később az ETO-hoz Kiszi József, Ignácz János és Herczku Szabolcs is, míg az egykor Győrben játszók közül Schnizter Imre, Sarlós András, Csató Martin, Beliczky  Gergő és Szabó Lukas igazoltak Dorogra, utóbbi jelenleg is a csapatunk tagja. Jeny Rudolf, Palicskó Tibor és Reszeli-Soós István mindkét csapatnál volt vezetőedző. Érdekesség, hogy Reszeli mester a Dorog edzője volt, amikor NB II-es csapatunk 1991-ben 2–0-ra verte és ejtette ki a kupából az ETO-t és szintén Ő ült a Győr kispadján, amikor az ETO 4–2-re nyert Dorogon a kupameccsen 2005-ben. További érdekes összefonódás, hogy az egykori neves győri labdarúgó, Csató Sándor előbb az ETO játékosa, majd vezetőedzője volt, akinek fia, Csató Martin szintén a győrieknél játszott, majd  a Dorog keretét erősítette. Csapatunkból idén nyáron Kanalos Tony igazolt Győrbe.

A Győr 2005 szeptemberében nyert utoljára a Dorog ellen, bajnokin pedig 1977. március 20-án, míg hazai pályán 1976. szeptember 4-én.

Ez lesz a két csapat 55. egymás elleni tétmérkőzése

 

Az eddigi 54 találkozón 19 dorogi győzelem, 16 döntetlen és 19 vereség; 86 : 87-es gólaránnyal született.

Hazai mérlegünk: 29 meccsen 13 győzelem, 9 döntetlen, 7 vereség; 50 : 40-es gólaránnyal.

Idegenbeli mérlegünk: 25 mérkőzésen 6 győzelem, 7 döntetlen, 12 vereség; 36 : 47-es gólaránnyal.

Tekintve, hogy számos kupamérkőzést is tartalmaz az örök mérleg és a kupameccsek jó részénél a győriek legalább egy osztállyal feljebb szerepeltek, így érdemes lebontani csak a bajnoki találkozókra is a mérlegünket. Ezáltal a bajnoki mérkőzések tekintetében eddig 47 meccset játszottak, amely 17 dorogi győzelmet, 16 döntetlent és 14 vereséget hozott, 76 : 74-es gólaránnyal. A 47 bajnokiból 36 alkalommal az NB I-ben, 9 alkalommal az NB II-ben, míg kétszer az NB III-ben mérkőztek meg egymással. A bajnoki mérkőzések alapján viszont már kibillen a mérleg nyelve, mégpedig a dorogiak felé.

Ellenfelünk a legutóbbi fordulóban otthon szenvedett 2 : 0 arányú vereséget a Szeged ellen, azonban ettől függetlenül viszonylag sikeresnek mondható az őszi szezonban a győriek szereplése. Csapatunk bravúros győzelmet aratott a Pécs otthonában és a záróforduló eredményétől függetlenül, az elmúlt 6 másodosztályú évad során a legsikeresebb őszi szezont zárja. Ezt lehetne még szebbé tenné egy jó eredménnyel egyben megerősítve az előkelő 6. helyet a tabellán. Annál is inkább, mivel egy esetleges vendégsiker esetén az ETO beelőzi a dorogiakat. A helyezkedés mellett a zöld-fehéreket fűti a becsvágy is a mieink ellen, hiszen a közelmúlt éveiben valahányszor vesztesként hagyták el Dorogon a pályát. A hazaiak pedig nem alapozhatnak arra, hogy jól ment a Győr ellen, hiszen minden sorozat véges, azonban elsősorban rajtuk áll, meddig sikerült vetélytársuk fölé kerekedniük.

Végül az eddigi 86 dorogi gól szerzői időrendben: Nerolda Károly, Szloboda Rezső, Prohászka József, Nagyfejő, Dunai Adolf, Klausz József (3), Lampert Mátyás (4), Pfluger Dezső, Kántor György (5), Pozsonyi Ignác (3), Aspirány Gusztáv (3), Molnár József (5), Csepregi Árpád, Kiss II. Jenő, Kinczel László, Varga János (5), Kocsis Kálmán (2), Horváth István, Ilku Péter (2), Monostori Tivadar (8), Fürtös Gábor, Csóri László (2), Kertes László (3), Karába János, Bartalos József, Peszeki Jenő (3), Horváth Péter, Kiss László, Péntek Sándor, Ignácz János, Csapó Károly, Bedő Béla, Hégli Sándor, Mészáros Áron (2), Szedlár Gábor (4), Kamarás György, Faragó Tomás, Lénárt Tomás, Vigh Ádám (2), Paudits Patrik, Délczeg Gergely (3), Papp Máté, Kanalos Tony valamint Kiss Zoltán (ETO) öngólja.

Szabó Gyula

Megosztás