November 17-én, szerdán tartotta soron következő, a járvány miatt ezúttal online ülését a Megyei Idősügyi Tanács. A Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke vezetésével zajló tanácskozáson…
Hónap: 2021 november
Fedett fitneszpark, futópálya, tekepálya, stadion, sportcsarnok. Csak néhányat említsünk, ami a közelmúltban újult, vagy épült meg Dorogon. Dr. Tittmann János polgármester a napokban mutatta be dr.…
Nem jogerősen 90 nap elzárásra ítélték azt a büntetett előéletű nőt, aki egy dorogi mobiltelefon üzletből készülékeket szeretett volna ellopni, azonban az eladók ezt észrevették és…
További három hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását, annak a férfinak, aki megölt egy nőt Esztergomban, valamint szállásadójával is végzett Szlovákiában. A nyomozás eddigi adatai alapján a…
1785 fát ültetett a „jövő erdejébe” a KIRCHHOFF-csoport, pontosabban ennyi facsemetét a vállalatcsoport minden egyes üzeme, világszerte. A tervek szerint a kampány befejeztével mintegy 60 000…
Egy parkoló autót vitt el engedély nélkül egy férfi Tokodaltáróról. Sietősen akart távozni egy kocsmából, így pont kapóra jött neki a tehergépkocsi, amiben a slusszkulcs is…
Egy élelmiszerboltban felejtett pénztárcát lopott el egy 50 éves férfi Dorogon. Vásárlás után az üzletben lévő pulton felejtette a pénztárcáját egy férfi egy dorogi élelmiszerüzletben 2021.…
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége harmadik alkalommal rendezte meg a hagyományos évzáró páros csónakos pergető versenyét a neszmélyi Duna-ágban. A hétvégén 19 páros szállt csónakba, a…
Dr. Tittmann János, Dorog polgármestere a napokban mutatta be a Reimann Bányászattörténeti Miniverzum legújabb kincsét, az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus dorogi eseményeit bemutató makettet, dr. Völner Pálnak,…
November 16-án, kedden délután szemét égett Dorog és Kesztölc határában. A katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy mintegy tizenöt négyzetméteres területen égett az összehordott szemét. A helyszínre az…
Sztahovits Péter és Koncz Dávid bronzérmes lett a International Predator Classic Challenge horgászversenyen, amit november 14-én rendeztek meg a Tisza-tónál. A verseny érdekességeit és kihívásait a…
A 31 éves szlovák férfi egy esztergomi áruház alkalmazottjaként, a napközben összekészített terméket akarta hazavinni, de a biztonsági őrök őt feltartóztatták. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták az…
„Társasházak napja” címmel tartanak online konzultációt a katasztrófavédelmi kirendeltségek 2021. november 24-26. között. A fórum célja, hogy a társasházak lakóközössége széleskörű tájékoztatást kapjon a lakóépületekben követendő…
Állatkínzás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik azt a piliscsabai nőt, aki hónapokig szűk boxokban tartotta a rábízott állatokat Piliscséven. A nő mindemellett az állatok ellátásáról nem megfelelően…
A helyi járőrök Dorogon, a Bécsi úton állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő nagysápi lakost október 15-én, hétfőn 21 óra 58 perckor. A sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami…
November 13-án, szombaton délután teljes terjedelmében égett egy ház előtt parkoló benzinüzemű személygépkocsi Nagysápon, az Árpád utcában. A járműben nem tartózkodott senki. Bajna és Nyergesújfalu hivatásos…
November 16-án, kedden Külső Védelmi Terv gyakorlatot tartanak Dorogon és Esztergom-Kertvárosban. A gyakorlaton belül 9 és 11 óra között Dorog és Esztergom-Kertváros településen a MoLaRi rendszer…
2021. november 13-án, 49 éves korában elhunyt Ivo Georgiev a Dorogi Bányász és a bolgár labdarúgó-válogatott egykori csatára – közölte a szomorú hírt a remonews.com nevű…
A lopás vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a letartóztatásban lévő nővel szemben, aki a lopás miatti jogerős elítélését követően,…
A Magyar Falu Program keretében 15 millió forint összeget nyert a piliscsévi önkormányzat kommunális eszköz beszerzésére – olvasható a település hivatalos honlapján. Piliscsév nagy zöldterülettel rendelkezik,…