Kategóriák: DorogHírekSport

Kikapott a Dorog Kecskeméten

November 21-én, vasárnap a labdarúgó NB II 16. fordulójában a negyedik helyen álló Kecskemét a 10. helyezett Dorogot fogadta. Sokáig úgy tűnt, nem születik gól a mérkőzésen, de a hajrában a Kecskemét kiharcolta a sikert, és 2–0-ra nyerni tudott – írja a Nemzeti Sport.

A Kecskemét nem volt könnyű helyzetben, hiszen Szalai Józsefre és Lukács Dánielre sem számíthatott Szabó István, ami csökkentette a támadásbeli variációs lehetőségeket. A 4. percben ennek ellenére is a hazaiak veszélyeztettek, egy szöglet után Tóth Dániel lőhetett 15 méterről, Mursits azonban leért a bal alsóhoz. A folytatásban kiegyenlített volt a mérkőzés, kevés lehetőség alakult ki, egyedül a 16. percben jegyezhettünk fel egy újabb Tóth próbálkozást a tizenhatos bal csücskéről, de ez a rövid alsó mellé ment. A 30. percben Hadaró szúrt rá egy szabadrúgást 16 méterről, de pont Mursits kezeibe lőtt, majd a 38. percben Bartha tüzelt fölé Buna előkészítése után.

A második félidőben mindkét csapat cserékkel igyekezett meghúzni a váratlant, de nem igazán volt benne a gól a meccsben. A 75. percben aztán a Kecskemét sokadik alkalommal mutatta meg, hogy pontrúgások után életveszélyesek játékosai. Tóth Dániel jobb oldali nagy bedobását Szalai Gábor csúsztatta a rövidbe öt méterről, 1–0. A KTE szervezetten futballozott ezután is, majd öt perccel a vége előtt le is zárta a találkozót. Nagy centerezése után Tóth Dániel lövését még bravúrral védte Mursits, de a kipattanó után pontosan centerezett a kecskeméti támadó és Tóth Barna az ötös vonaláról a jobb alsóba lőtt jobbal, 2–0.

LABDARÚGÓ NB II – 16. FORDULÓ
KECSKEMÉTI TE–DOROGI FC 2–0 (0–0)
Kecskemét, 700 néző. Vezette: Farkas Tibor (Sinkovicz Dániel, Rózsa Dávid) 
KECSKEMÉT: Varga B. – Buna (Katona B., a szünetben), Gál Sz., Szabó A., Szalai G., Hadaró (Grünvald, a szünetben) – Vágó L. (Marsa 89.), Bartha L. (Szuhodovszki 71.), Nagy K. – Tóth B. (Puskás Z. 92.), Tóth D. Vezetőedző: Szabó István
DOROG: Mursits – Kárász, Keresztes, Izing, Papp M. – Lénárt (Lőrincz 81.) – Oldal (Csillag 71.), Szerencsi, Hajdú R. (Barna G. 71.), Szedlár (Girsik 71.) – Szabó L. (Pálinkás 86.). Vezetőedző: Fenyvesi László     
Gólszerző: Szalai G. (75.), Tóth B. (85.)

MESTERMÉRLEG
Szabó István: – Az első félidőben a Dorog mélyen védekezett, próbált kontrázni, amire számítottunk is. Elégedetlen voltam, de a problémákat a szünetben rendeztük. A második félidőben már a helyzetek száma, illetve a játék képe alapján is megérdemelten nyertünk. Nyomás alá helyeztük a Dorogot, s csak idő kérdése volt, mikor szerzünk gólt.
Fenyvesi László: – Egész héten készültünk az ellenfél szabad- és szögletrúgásaira, illetve bedobásaira, erre utóbbi szituáció után kaptunk gólt. Utána előrébb mentünk, de egy kontra végén megkaptuk a második gólt. Bosszús vagyok, mert egy pontot szerezhettünk volna.

A mérkőzés részletei>>

Forrás: nemzetisport.hu
Borítókép: Kecskeméti TE Facebook oldala