Kategóriák: EsztergomHírekProgramok

Három színházi előadással is készül a Babits Színház

Szombaton A gólyakalifát, vasárnap a Sörgyári capricciot, kedden pedig Cili és Gréti titkos életét mutatja be a Babits Mihály Színház Esztergomban A Művelődés Házában.

November 20-án, szombaton, 19 órakor mutatják be „A gólyakalifa” című új előadást. Babits Mihály hasonló című regényéből színpadra állított monodrámát Bánföldi Szilárd játssza, akit az esztergomi közönség a Hamlet címszerepéből ismerhet. Az előadást Kaj Ádám rendezte, a jelmeztervező Kovács Klaudia volt, a zeneszerző Ágoston Máté, a szövegkönyvet pedig Pásztó András készítette. Hosszú próbafolyamat eredménye az új bemutató, A gólyakalifa próbáit az alkotók még a nyár elején kezdték. Az előadásra jegyek a színház honlapján, az alábbi linken, illetve az előadás napján, a helyszínen vásárolhatók meg.

November 21-én, vasárnap sem maradnak színház nélkül az érdeklődők! 15 órától ugyancsak A Művelődés Háza kamaratermében Bohumil Hrabal klasszikusa, a Sörgyári capriccio lesz látható Kéner Gabi előadásában. Jegyek és részletek>>

Cili és Gréti titkos élete – ez az új címe Vörös István régebb óta játszott Presszó-szonáta darabjának, melyet november 23-án, kedden 19 órakor tekinthet meg a nagyérdemű. Az új kamaraterem színpadán: Kéner Gabi és Maronka Csilla. Jegyek és részletek>>

Minden érdeklődőt nagy szeretettel vár előadásaira a Babits Mihály Színház! Jegyek a helyszínen, az eladások előtt fél órával is kaphatók. Jegyfoglalás: babitskamara@gmail.com