Kategóriák: DorogHírekSport

Dorogi siker a nemzetközi horgászversenyen

Sztahovits Péter és Koncz Dávid bronzérmes lett a International Predator Classic Challenge horgászversenyen, amit november 14-én rendeztek meg a Tisza-tónál. A verseny érdekességeit és kihívásait a dorogi horgász, Sztahovits Péter osztotta meg velünk.

Az International Predator Classic Challenge (IPCC) nívós versenysorozatot immáron hatodik éve rendezik meg, ami egy ragadozó halakról szóló műcsalis, azaz pergető módszerrel történő csónakos horgászverseny. Az elnevezéséből kiderül, hogy nem kizárólag hazai horgászok indulhatnak. Csehországból, Szlovákiából és Romániából is szoktak érkezni versenyzők.

„A sorozat úgy épül fel, hogy először három selejtező fordulót rendeznek meg. Ezekre 50-60 csapatot szoktak fogadni egyenként. Minden selejtezőről az első 10 helyezett jogot nyer, hogy indulhasson a döntőben. Sajnos a jelenlegi vírushelyzet és egyéb család problémák miatt idén végül csak 23 csapat élt ezzel a lehetőséggel a 30 továbbjutóból. Koncz Dávid barátommal egyébként az utolsó selejtezőről jutottunk be hatodikként.” – nyilatkozta lapunknak Sztahovits Péter.

Egyébként külön-külön is komoly díjazása van a selejtezőknek is, hiszen minden fordulóban egy nagy értékű csónakot kap az első helyezett. A döntő fődíja pedig egy kétmillió forint értékű vásárlási utalvány, szintén a főszponzor, a Hírös-Yacht jóvoltából, aki a selejtezőkre is biztosítja a nyereménycsónakokat.

 „Ebben a versenyben nem csak a tét komoly, hanem az egyedi szabályrendszer is, hiszen nem az a fő cél, hogy bármilyen ragadozóból fogjunk minél többet. A csukából, sügérből, süllőből, kősüllőből és balinból az első két megfogott hal bónusz pontot ér, amely 500 pont. Emellett minden méretes hal centinként 1 pontot ér. Hogy érthető legyen a bónuszos halak jelentősége, egy darab bónuszos hal annyit ér, mint 10 darab 50 centis. Éppen ezért a szabályrendszer arra ösztönzi a versenyzőket, hogy először is igyekezzenek megfogni minden halfajból a 2-2 bónuszost, azaz összesen tízet. Ha ez sikerült, a további cél a fajonkénti 12-12 db megfogása. Ennyi ugyanis a limit, amennyit egy halfajból be lehet méretni.” – részletezte a verseny szabályzatát a dorogi horgász, majd kiemelte: „Önmagában a 10 bónuszhal megfogása is óriási kihívás. A verseny történelmében idáig csak egyszer, az egyik selejtezőn sikerült két csapatnak teljesítenie ezt. A mostani döntőben azonban ez három csapatnak is sikerült, beleértve minket is. További csavar volt az idei végső megmérettetésben, hogy a Tisza-tónak közel teljes területe kijelölésre került. Azaz egy nagyjából 25 kilométer hosszú víz állt a rendelkezésünkre.”

A versenyidő összesen hét óra volt, amibe beletartozott az utazás is. Akár a világbajnokságon az ellenőrzést itt is úgy oldották meg, hogy minden csónakban ült egy versenybíró aki felügyelte a szabályok betartását, valamint mérte a halakat – tudtuk meg Pétertől.

„Mi olyan kezdőpontot választottunk, ahol úgy gondoltuk a csukát és a sügeret tudjuk nagy biztonsággal megfogni, de ez a kezdőponttól 50 perces vízitúra volt. A döntésünk jónak bizonyult, mert szűk fél óra alatt megfogtunk 7 csukát. Azért nem álltunk meg a kettő bónuszosnál, mert tudtuk, hogy a győzelemhez ezúttal nem lesz elég pusztán a 10 bónusz hal, további centi pontokat is kell gyűjteni. Utólag kiderült, ebben hibát vétettünk, hogy ott hagytuk 7 hal után a csukás szakaszt és inkább tovább mentünk gyűjteni a többi halfajt. A csukák után a sügereket vettük célba, meg is fogtuk gyorsan a 12 darab maximumot. Majd egy balinos helyre hajóztunk, de az üresnek bizonyult. A következő megállóban a süllőket-kősüllőket próbáltuk kapásra bírni, azonban nagyon nem ettek, így csak 2-2 darabot tudtunk belőlük fogni. Már csak két balin hiányzott, hogy elérjük a maximum bónuszokat, végül a harmadik balinos helyen sikerült fognunk hármat. Ekkor még hátra volt a versenyből két óra, így a továbbiakban a pontok növelése volt a cél”. – emlékezett vissza a megmérettetésre a dorogi horgász, aki társával végül 10 megfogott bónusszal, összesen 29 darab hallal 5910 pontot szerzett. Pechjükre a 2. helyen végző csapat is ugyanennyi pontot szerzett, de pontegyenlőség esetén a halak darabszáma a döntő, nekik pedig 30 db haluk volt a szákban, így a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

Az IPCC Masters döntő dobogósai:

  1. „Indul a Bakterház” – Szegedi György és Ficzere József, 5988 pont
  2. „Smith Fishing Team” – Kovács Bence és Kovács Dénes, 5910 pont (30 db hal)
  3. „HírösYacht – Suzuki Marine” – Koncz Dávid és Sztahovits Péter, 5910 pont (29 db hal)

Fotók: IPCC Facebook oldala