Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, a feledés homályába veszett egykori honfitársunk nyomára bukkanva, szeretnék emléket állítani. Szabó Gyula cikke.
1956 a mai napig megosztó és már csak ezért is kényes témakör. Talán éppen ennek köszönhetően, továbbra is számos fehér folttal tarkított, így sok esetben még mindig nem kellően tisztázott, vagy ismert több részlete. Helytörténeti megközelítésben pedig egyáltalán nem készült összefoglaló munka ezen események kapcsán, ezért is határoztam el, hogy hiánypótló alkotásként feldolgozom. Erre nyolc éve került sor, majd további részletekkel kiegészítve két éve éppen a Dorogi-medence lapjain jelent meg bővített formában.
Egy szerencsés véletlen – bár véletlenek nem léteznek – során, pedig éppen a közelmúltban szereztem tudomást egy egykori dorogi személyről, akit a szabadságharc leverését követően, a kommunista hatalom megtorló intézkedéseinek közepette ítéltek halálra. Egy Amerikában élő kedves ismerősöm hívta fel figyelmemet, hogy az 1956-os eseményeket követően halálra ítéltek soraiban talált egy dorogi illetékességű áldozatot. A halállistához így én is hozzáfértem és annak alapján elkezdtem kutakodni, s a megismert részleteket összegyűjtve született az elhatározás, hogy az október 23-i évfordulóra egy emlékcikket írjak.
Részben a dorogi helytörténet újabb mozaikjaként illeszthetjük ezt a darabot is panteonba, hiszen tudomásom szerint az 1956-os eseményekkel és megemlékezésekkel kapcsolatban ez a dokumentumértékű szegmens a korábbiakban még soha sem látott napvilágot.
Csiki Lajos 1931. augusztus 15-én Dorogon született. Édesapja Csiki Sándor bányász, a Dorogi Szénbányák dolgozója, édesanyja Bohner Anna postai alkalmazott, a dorogi postahivatalban dolgozott. Édesanyja neve a pártállam által kiállított dokumentumaiban Boner Anna formában szerepelt. Ugyancsak található eltérő alakban magának az áldozatnak a családi neve, többek között Csíki és Csiky formában is. Dorogon nőtt fel és iskolai tanulmányai során géplakatos képesítést szerzett, majd maga is bányászként helyezkedett el. 1948-ban jelentkezett katonai szolgálatra, s végül hivatásos katonatiszt lett és belépett a pártba is. Alhadnagyként szolgált a szomszédos Esztergomban, a Szeminárium épületében, a Mécseri János ezredes vezetésével működött 7. gépesített hadosztály-parancsnokságán. Időközben megnősült és egy gyermeke született.
Az 1956-os októberi események során is Esztergomban teljesített szolgálatot és az őrség parancsnoka volt azon a végzetes napon, amikor a Sötétkapunál történt a tragédia. Október 26-án, pénteken a parancsnokság felé tartó tömött buszokon érkező népfelkelők a honvédséget kívánták a forradalom mellé állítani. Amikor a buszok a Sötétkapu alagútját elérték, Csiki nem tartóztatta fel őket, egyben visszarendelte a katonákat, majd az egyik busz áthaladt a Sötétkapun. Azonban amikor az alagút túloldalán megközelítette a parancsnokság épületét, egyes karhatalmi személyek tüzet nyitottak a buszra, amelynek következtében 14, egyes adatok szerint pedig 22 ember vesztette életét és számos sebesültje is lett az incidensnek. A történtekért először magát Csiki Lajost vádolták, azonban minden jel ártatlanságát bizonyította. Maga is a felkelők mellé állt és november elejéig a posztján is maradt. Ekkor parancsra a fővárosba, a Zalka Máté laktanyába vezényelték.
Az egykori hadosztály-parancsnokság központja, az Ó-szeminárium épülete Esztergomban
A szomorú események hátterének tisztázásában néhány kordokumentum is támpontot ad. Nevezetesen, maga Mécseri János ezredes volt az egyik olyan személy, aki ekkor Budapesten tartózkodva, kilátásba helyezte a fegyverek használatát, amennyiben a parancsnoki épület felé tartó fegyvereket követelő tömeg nem tágít. Ezt a végzését Kiss Sándor őrnaggyal közölte távbeszélőn. Szintén a rendelkezésre álló dokumentumok és visszaemlékezések alapján sokkal inkább Kiss Sándor tűnt a helyőrség valódi irányítójának, mintsem Csiki Lajos. Kiss őrnagy három harckocsit is rendelt a Szeminárium épületének védelmére. Ezen felül, még az előző este mintegy húsz ÁVH-s tisztet küldtek Tatabányáról, akik szintén a parancsnokság épületében lettek beszállásolva. Vezetőjük Ungi Ferenc ÁVH-s őrnagy volt. Nem kizárt, hogy ezáltal az államvédelmi hatóságok emberei is játszhattak szerepet a védtelen tömegbe lövetésnél, s valószínű, hogy maga, Kiss őrnagy adta ki a tűzparancsot felettese, Mécseri ezredes nyomására. A pontosítás nem egyszerű, mindenesetre az valóban igaznak tűnik, hogy Csiki Lajosnak ehhez nem volt köze és nem csak a tűzparancs nem tőle származott, de minden valószínűség szerint nem vett részt a tüzelésben sem. Annál is inkább, mert a tüzelők egy része éppen a kivezényelt harckocsikból lőtt, amelyekért az azokat odavezénylő Kiss Sándor őrnagy volt a felelős. Közben Mécseri ezredes visszaérkezett a fővárosból Esztergomba a saját katonai dzsipjén, akit két harckocsi és egy teherautónyi lövész kísért. A Széchenyi térnél a tüntetők, illetve népfelkelők rájuk lőttek.
A felkelőkkel megtelt autóbusz Esztergomban, 1956 gyászos napján (forrás: InfoEsztergom.hu)
Ugyan a megtorlások során Mécseri ezredest is az államrendszer ellenes tevékenységgel vádolták, azonban szerepe az események ezen időszakában egyértelműen a kommunista rezsim kiszolgálását erősíti. Még ugyanazon a napon, amikor a Sötétkapunál eldördült a sortűz, parancsot kapott a pártbizottságtól a városháza visszafoglalására, amelyet a felkelők korábban birtokba vettek. A fővárosból vele érkezett páncélosokkal és lövészekkel indult az ostromra, amelyet sikeresen végre is hajtott, kikergetve a felkelőket az épületből. Nem rettent vissza a tankok bevetésétől sem, amelyekkel az épületbe lövetett. Ugyancsak ezen a napon erősítést kérve, Esztergomba rendeltette a 31. harckocsiezredet. A parancsnokságot támadás érte az este folyamán, de ezt visszaverték, amely során egy felkelő meghalt, ketten pedig súlyosan megsebesültek. Mecsérit október 30-án felrendelték a fővárosban, majd másnap Maléter Pál kinevezte a budai körzet parancsnokának. Innentől fogva már a pártállam ellen irányultak megmozdulásai, amelyek közül egyik legjelentősebb cselekedete az ÁVH épületeinek elfoglalása volt. Ezen felül felsőbb parancsra lezáratta a fővárosba vezető utakat és a Kormányőrség parancsnokává is kinevezték.
Az 1956-os események ellentmondásos alakja, Mecséri János ezredes, Csiki Lajos esztergomi felettese
Csiki Lajos viszont az összes fent említett események egyikében sem vett részt, legalábbis személye nem hozható összefüggésbe ezekkel. Felettese parancsára Budapestre rendelték, majd a visszafelé vezető útja során szovjet egységek tartóztatták fel november 4-én, akik le is fegyverezték. Ezt követően csatlakozott a Pércsi Lajos őrnagy által vezetett fegyveres ellenálló csoporthoz, amelynek bázisa a Schmidt kastély (a mai Kiscelli Múzeum épülete) volt. Csiki a felderítők parancsnoka lett, majd miután Pércsi őrnagy elhagyta az alakulatát, Csiki lett a Schmidt kastély csapatának parancsnoka. A bevonuló szovjet csapatok ellen súlyos harcokat folytattak, akiknek komoly veszteségeket okoztak a budai összecsapások közepette. Ám az egyre fokozódó túlerő miatt értelmetlennek ítélte meg a további ellenállást, így feloszlatta egységét, s visszatért Esztergomba. Még november közepén szolgálatra jelentkezett a karhatalmi erőkhöz, s belépett az MSZMP-be is. 1957-ben hadnaggyá léptették elő, nem sokkal később pedig kitüntették a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel.
Az egykori Schmidt kastély Óbudán
Azonban alig egy hónapra a kitüntetésére, terhelő tanúvallomásokat tettek személye ellen, így letartóztatták, majd Pércsi Lajos őrnagy és társai elleni per másodrendű vádlottjaként állították bíróság elé a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése és gyilkosság vádjával. A tárgyaláson Csiki vallomásában többek között ezt mondta: „Személyesen is tapasztaltam, hogy a szovjetek 1945 től megszállva tartanak bennünket. […] Arra számítottam, hogy Magyarország és a szovjetek között fegyverszünet lesz, a szovjetcsapatok kivonulnak az országból, és ezután független Magyarország lesz.” Első fokon Jáger László hadbíró, míg másodfokon a legfelsőbb bíróság Katonai Kollégiumának nevében, Ledényi Ferenc hadbíró is halálra ítélte. Az ítélet súlyát mutatja, hogy katonatisztként kötél általi halállal sújtották. Az ítéletet 1958. május 10-én, a fővárosban hajtották végre.
Az Óbudán harcoló ellenállók vezetőinek tiszteletére állított emléktábla (forrás: Wikimédia Commons)
Egykori felettesei – Mecséri János ezredes és Pércsi Lajos őrnagy – szintén kötél általi halálbüntetést kaptak. Közülük Pércsi őrnagyot is ugyanaznap vezették a bitó alá, mint Csikit. Mint a legtöbb 56-os kivégezett személyt, hátrakötözött kézzel, arccal lefelé földelték el jeltelen sírokban. A helyzet groteszk mivoltjához tartozik, hogy kivégzésük napján, 1958. május 10-én Kádár János következő nyilatkozata jelent meg a korabeli sajtó oldalain, amelyet az akkor éppen hazánkban tartózkodó lengyel párt- és kormányküldöttség tagjai előtt hangsúlyozott: „A magyar dolgozókkal való találkozásuk során tapasztalni fogják, hogy a nehéz és fájdalmas időszak, az ellenforradalommal vívott harc után, hazánk immár a újra a békés munka, az épülő szocializmus országa. (…) az ellenforradalmi támadás óta a magyar milliók még inkább ragaszkodnak a szocializmus ügyéhez. (…) ” . A magyar függetlenségre irányuló törekvéseket vérbefofojtó Hruscsov is éppen akkor vendégeskedett a mi megyénkben. Ebből az alkalomból Feledhetetlen találkozás címmel, képes füzetet jelentetett meg a Komárom megyei pártbizottság.
A 24 évesen kivégzett kesztölci mártír
A fentiekben említett halállistán további két olyan kivégzett személyt találtam, akik pedig két szomszédtelepülésünkről származtak. E cikk keretén belül őket is megemlíteném. Elsőként a kesztölci Minczér Józsefet, aki bányászként Doroghoz is kötődött. Nemzetőrként a kesztölci eseményekben vett részt és november 4. után is kívánta folytatni a harcot. A karhatalmisták beözönlésekor átadta a fegyverét, ennek ellenére fegyver- és lőszer rejtegetés miatt a megtorlás legelső áldozatai között végezték ki még 1956. december 20-án.
Az esztergomi forradalmárnőről készült emlékplakát (forrás: hu.pinteres.com)
A népfelkelők és harcosok között számos hölgy is volt. Az egyik ilyen ismert személy, az esztergomi származású Havrila Béláné – lánykori nevén: Sticker Katalin -, aki a fővárosban teljesített szolgálatot, mégpedig vállvetve 1956 ikonikus nőalakjával, Wittner Máriával. Mindketten a Vajdahunyad utcai csoportban teljesítettek szolgálatot. Elsősorban a sebesültek ellátását végezték, valamint részt vettek az ÁVH földalatti alagútbörtöneinek felkutatásában. A szabadságharc bukását követően nyugatra menekült, azonban bedőlve a kádári ígéretnek, hogy akik hazatérnek, amnesztiát nyernek, hazatért. Ekkor azonban bebörtönözték és a Tutsek Gusztáv vérbíró vezette ítélőbizottság halálbüntetést szabott ki rá, amelyet 1959. február 26-án hajtottak végre. Egészen a kivégzéséig együtt volt a börtönben, azonos cellában Wittner Máriával, aki búcsúzóul írta emlékére a megható „Vigyázz a hajamra hóhér” kezdetű verset (Wittner Mária: A Halálra Ítélt Lány).
A 301-es parcella a Rákoskeresztúri temetőben (forrás: Magyar Hírlap)
A mártírokat 1989-től kezdődően rehabilitálták és az egykori jeltelen és titokban látogatott tömegsírok átalakítását követően méltó emlékhelyet kaptak. Így történt Csiki Lajos esetében is, aki posztumusz alezredesi rangot kapott és a Rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában nyugszik. Az emlékhely a Nemzeti Gyászpark elnevezést kapta.
A mártírok neveit magában foglaló emléktábla
A legtöbb kivégzett civil személy volt, viszont a vértanúk között akad számos hivatásos katonatiszt, mint Csiki Lajos. Ezen emberek kivégzésénél felmerülhet az a körülmény is, hogy valamennyien a Magyar Népköztársaságra felesküdött katonák voltak és ilyen formán esküszegésként értelmezték cselekedeteiket. Hasonló párhuzamot állítva az 1849-ben levert szabadságharcot követően kivégzett honvédtábornokok esetével, akik a habsburg császárra esküdtek fel, majd a szabadság során a császári haderők ellen harcoltak. Azonban az eszmei töltetét nézve, felülírhatja-e bármilyen idegen megszállónak tett eskü, a hazája és nemzete érdekét előtérbe helyező személy esetén? Jogtörténeti megközelítésben sem minősült Magyarország önálló, szuverén államnak sem 1848-ban, sem 1956-ban. Az I. világháborút követően felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, hazánk pedig az 1919-es kommün időszakát leszámítva, az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállásig tartó rövid időszakban önálló ország lett. A II. világháború utáni kommunista vezetés nem minősül legitimnek, amely ugyanúgy idegen megszállóként telepedett az országra, mint korábban bármelyik gyarmatosító hatalom.
Az 1956-ban felkelt néptömeg leghőbben áhított óhaja a szabad Magyarország volt, így aki ennek szellemében fogott fegyvert, az a függetlenségért harcolt és nem szimplán egy államforma megváltoztatásáért. Ezért is tekinthető maga Csiki Lajos is mártírnak, mert az 1956-os eseményekben betöltött szerepe alapján szabadságharcosnak, s nem a kommunista diktatúra elárulójának számított. Más kérdés, hogy a szabadságharc leverését követően az államvezetésbe visszatért és megerősödött kommunisták maguk annak bélyegezték. Szomorú, hogy mind a mai napig jellegét tekintve sok minden nem változott az 1956-os események óta. Az egykori hóhérok, vezető pártfunkcionáriusok, a rendszer fenntartói és kiszolgálói továbbra is a kegyeltek táborát erősíthették. Közülük pedig többnek is számos leszármazottja továbbra is vezető, vagy meghatározó szerepet tölthet be. Változatlanul nem lett nyilvánosságra hozva a teljes ügynöklista és a besúgóhálózat sem lett felszámolva. Napjainkig is a József Attila által találóan megragadott sorai öltenek testet, miszerint „fortélyos félelem igazgat”.
1956-os emlékmű Dorogon
Csiki Lajos sorsa túlmutat az egyén tragédiáján. Édesanyja sajnálatosan elzüllött, s szülei elváltak, s ki tudja milyen élet jutott a többi áldozat családtagjainak is? Egy helytörténet-kutatással és írással foglalkozó személy számára a történtek leghitelesebb dokumentálása a legfontosabb feladat, az pedig elsősorban a dorogi városvezetésre, de bizonyos fokig minden dorogi emberre van bízva, hogy mit tud kezdeni Csiki Lajos emlékével.
Borítókép: Albert Ferenc – 1956 Mártírjai I. rész
Felhasznált irodalom:
- Dr. Marossy Endre: 1956 – fiadnak hagyd örökül; Tóth Könyvkereskedés, 2006.
- A vidék forradalma II. Szerk.: Szakolczai Attila. 1956-os Intézet–Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2006.
- A megtorlás során kivégzett 225 személy adatai – bp18.hu
Szabó Gyula
