Tizenegy dílerrel szemben hozott ítéletet Esztergomi Járásbíróság

A bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben az Esztergomi Járásbíróság összesen tizenegy kábítószer-értékesítővel szemben hozott elsőfokú ítéletet.

A vádirat szerint az egyéni vállalkozóként dolgozó dorogi férfi munkaviszonyban alkalmazott egy férfit, akivel megállapodott abban 2018. tavaszán, hogy az amfetamin beszerzését finanszírozza, az alkalmazott a kábítószert megvásárolja, majd értékesíti, a hasznon ezután megosztoznak. Az alkalmazott férfi az így beszerzett kábítószert további kilenc fogyasztónak értékesítette. Az egyéni vállalkozó férfi 2018. áprilisától 2019. márciusáig kábítószer értékesítéséből 1.100.000 forintra tett szert. Az így értékesített kábítószer a csekély mennyiség felső határának 1200 %-a, a jelentős mennyiség alsó határának 60 %-a.

Az értékesítésbe további férfiak is bekapcsolódtak, ketten gépkocsival szállították a kábítószert a megadott helyszínekre, az egyik férfi a kiszállított kábítószer árán felül 500 Ft-ot számolt fel a fogyasztók felé történő értékesítés során, a másik sofőr az értékesített kábítószer vételárából kapott díjazást megbízójától.

Két férfi 2019. februárjától az értékesítést összehangolta, közösen, azonos forrásból szereztek be nagyobb mennyiségű, alacsonyabb árú kábítószert, annak eladási árát egyeztették, majd a kábítószert vevőkörük számára külön eladták, a fogyasztókat egymáshoz irányították.

Az egyik férfi nő élettársa több alkalommal jelen volt a kábítószerek átadásánál, a telefonhívásokat fogadta, a megrendeléseket a férfi számára közvetítette, valamint az értékesítéséből származó kintlévőségeket, a másokkal szembeni anyagi követeléseket adminisztrálta. A nő számos alkalommal jelen volt, amikor élettársa a kábítószert beszerezte, illetve az értékesítésben is részt vett.

Az esztergomi rendőrség nyomozását követően az Esztergomi Járási Ügyészség a benyújtott vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a bűnszövetség nyolc tagját fegyházbüntetésre, további három férfit börtönbüntetésre, tíz vádlottat az értékesítésből származó jövedelem összegével egyező vagyonelkobzásra, valamint valamennyi vádlottat közügyektől eltiltásra ítélje. Az egyik férfi 2019. február 2-án Dorogon bódult állapotban vezetett egy gépkocsit, vele szemben járművezetéstől eltiltást is indítványozott az ügyészség.

A bíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat: az I. rendűt: 5 év 3 hónap börtönbüntetésre és 1.396.000,- Ft vagyonelkobzásra, , a II. rendűt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 287.000,- Ft vagyonelkobzásra,  a III. rendűt 3 év 9 hónap börtönbüntetésre és 571.000,- Ft vagyonelkobzásra, a IV. rendűt 3 év börtönbüntetésre, az V. rendűt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 997.000,- Ft vagyonelkobzásra, a VI. rendűt 4 év 10 hónap börtönbüntetésre, a VII. rendűt 3 év börtönbüntetésre és 607.500,- Ft vagyonelkobzásra, a VIII. rendűt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 1.100.000,-  Ft vagyonelkobzásra, a IX. rendűt 4 év 6 hónap  börtönbüntetésre  és 210.000,- Ft. vagyonelkobzásra, a X. rendűt 4 év 8 hónap börtönbüntetésre és 32.000,- Ft. vagyonelkobzásra, a XI. rendűt 4 év 5 hónap börtönbüntetésre és 168.500,- Ft. vagyonelkobzásra ítélte.

Az ügyészség nyolc vádlott terhére, súlyosításért, a hosszabb idejű szabadságvesztésre elítélés végett jelentett be fellebbezést, három vádlott vonatkozásában az elsőfokú ítéletet tudomásul vette.

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó
Borítókép: police.hu