Kategóriák: HírekTát

Átadták a Tát – Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt közötti kerékpárutat

Szeptember 24-én ünnepélyes keretek között adták át a Tát – Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt közötti kerékpárutat. A beruházás összköltsége mintegy 166 millió forint volt.

Tát Város és Mogyorósbánya Község Önkormányzatának konzorciuma új kerékpárutat épített, mely kapcsolódik az EuroVelo 6 nyomvonal meglévő szakaszához. A bringások ezen érhetik el Tát, illetve Mogyorósbánya központját, majd tovább haladva a Bajót-Péliföldszentkereszt településrészen található zarándokhelyet és turisztikai központot. A közel 157,5 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás – melynek összköltsége 166,1 millió forint volt – jelentősen javítja a térségben a kerékpáros közlekedés feltételeit.

Turi Lajos, Tát város polgármestere köszöntötte a résztvevőket az átadó ünnepségen. Elmondta, hogy napjainkban a kerékpározás egyre inkább felértékelődik, nem csak mint közlekedési eszköz, hanem mint szabadidős tevékenység emblematikus momentuma is. Hozzátette, hogy az EU kimutatása szerint Dánia és Hollandia után Magyarország is kerékpározási szokásokban a dobogós helyre került, főleg vidéki viszonylatban. Napjainkban mintegy milliárd kerékpárt használnak a világban. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megfelelő utak, kerékpárutak, kerékpárút úthálózatok legyenek.

„Én azt gondolom, hogy az egészséges életmódunkhoz szükség van a rendszeres testmozgásra, és a szabad levegőn eltöltött időre. Ez a most megvalósult beruházás ehhez járul hozzá, hiszen teret biztosít a sportoláshoz, mindezt gyönyörű környezetben.” – mondta Havrancsik Tibor, Mogyorósbánya polgármestere.

Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy a kerékpározás napjainkban Magyarországon reneszánszát éli, tehát nem csak a térségben, hanem európai viszonylatban is kiemelkedő jelentőséggel bír, bár egyre jobban eltolódik a sport, szabadidő irányába. „Nyergesújfalu, Bajót, Péliföldszentkereszt, Mogyorósbánya, Tát összeköttetése az külön, mintegy 21 kilométeres lehetőséget biztosít az itt túrázóknak. Ez egy hosszú folyamatnak az eredménye, hiszen 2010 előtt már az akkori regionális operatív programból épült meg a Tát és Nyergesújfalu közötti, vagy éppen a Bajót felé vezető szakasz. Most elérkeztünk oda, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) és a SacraVelo pályázatban össze tudtuk kötni Mogyorósbányát ezzel a szentkereszti útszakasszal” – jegyezte meg a képviselő.

Steindl Balázs, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat alelnöke elmondta, hogy ez az útszakasz a SacraVelo projekt keretében egy határon átnyúló pályázatból valósult meg. „Erről a SacraVelo pályázatról azt kell tudni, hogy 241 kilométer hosszú kerékpárutat jelöltek ki, amely 38 települést érint és ebben a pályázatban valósult meg két új szakasz. Az egyik Bársonyosnál, a másik pedig itt. Ehhez kapcsolódik még a közel 8 kilométeres szakasz, ami pedig a TOP keretében valósult meg.” – tette hozzá Steindl Balázs, majd kiemelte: „Mi a megyei önkormányzatnál is arra törekszünk, hogy a megyei kerékpárutakat egyre jobban bővítsük, úgyhogy a következő uniós időszakban is arra törekszünk, hogy ezt a hálózatot fejlesszük, és nagyon bízom benne, hogy mihamarabb el fog készülni a tarjáni és ezt az útszakaszt összekötő új kerékpárút és akkor elmondhatjuk, hogy Esztergomtól akár egészen Etyekig is, vagy Bicskéig el fogunk tudni kerékpározni.”

A beszédek után Szőcs László atya megáldotta a kerékpárutat, majd a résztvevők elektromos kerékpárral próbálhatták ki a bicikliút egy szakaszát.

Az új kerékpárút – melynek építése szeptember végén fejeződött be – az útügyi előírásoknak mindenben megfelel, így adottak a közlekedésbiztonsági feltételek valamennyi közlekedő számára.

Az új nyomvonal kezdőpontjában – Tát központjában – kapcsolódik az EuroVelo 6 nyomvonalhoz, elérést biztosítva Tát kereskedelmi, szolgáltatási, turisztikai és szakrális célpontjaihoz. Az Árpád utcában található egy „Kerékpáros pont”: egy kerékpár szerviz és szaküzlet. A vasúton áthaladva, a Mogyorósbányai úthoz kapcsolódó számos lakóutcán keresztül érhetünk el Tát-Kertváros településrészhez, ahol a város közigazgatási központja, valamint több kereskedelmi és szolgáltató célpont is található. Tovább haladva Mogyorósbánya település központjába érkezünk, ahol szintén kereskedelmi, szolgáltatási, vendéglátó és szakrális célpontok válnak kerékpárral biztonságosan megközelíthetővé. A települést elhagyva a kerékpárút Péliföldszentkeresztre érkezik. Ez egy kiemelt térségi zarándokhely és turisztikai központ. Egy látogatóközpont létesítésével fejlesztés alatt áll a terület. A nyomvonal Mogyorósbánya-Bajót (Péliföldszentkereszt) települések határáig tart, itt csatlakozik egy más finanszírozási forrásból megvalósítás alatt álló kerékpárút szakaszhoz, mely az Őrisáp-Bajót összekötő útra vezeti rá a kerékpáros forgalmat.