Elítélték a 11 fős bűnszövetkezet tagjait

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. szeptember 16. napján tartott tárgyaláson, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hozott ítéletet egy 11 fős bűnszövetség vádlottjaival szemben.

A vádlottakat 2 év 10 hónap és 5 év 3 hónap közötti börtönbüntetésre, valamint 4-6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte a bíróság. Egyik vádlott esetében a bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége is megvalósult, vele szemben halmazati büntetésként 4 év 8 hónap börtönbüntetés, 5 év közügyek gyakorlásától eltiltás, valamint 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltás került kiszabásra. Az ítélet nem jogerős.

A megállapított tényállás szerint az egyéni vállalkozóként dolgozó dorogi férfi munkaviszonyban alkalmazott egy férfit, akivel 2018. tavaszán megállapodott abban, hogy az amfetamin beszerzését finanszírozza, az alkalmazott a kábítószert megvásárolja, majd értékesíti, a hasznon pedig osztoznak. Az alkalmazott férfi az így beszerzett kábítószert további kilenc fogyasztónak értékesítette. Az egyéni vállalkozó férfi 2018. áprilisától 2019. márciusáig kábítószer értékesítéséből 1.100.000 forintra tett szert. Az így értékesített kábítószer a csekély mennyiség felső határának 1200 %-a, a jelentős mennyiség alsó határának 60 %-a.

Az értékesítésbe további személyek is bekapcsolódtak, ketten gépkocsival szállították a kábítószert a megadott helyszínekre, az egyik férfi a kiszállított kábítószer árán felül 500 forintot számolt fel az értékesítés során, a másik sofőr az értékesített kábítószer vételárából kapott díjazást megbízójától.

A két férfi 2019. februárjától közösen, azonos forrásból szerzett be nagyobb mennyiségű, alacsonyabb árú kábítószert, majd azt vevőkörük számára eladták, a fogyasztókat egymáshoz irányították.

Az egyik férfi élettársa is több alkalommal jelen volt a kábítószerek átadásánál, a telefonhívásokat fogadta, a megrendeléseket közvetítette, valamint adminisztrálta a folyamatot.

Forrás: Tatabányai Törvényszék