Az 1981-es év jeles, egyben nagyszabású esztendő volt Dorog történetében, amely során két kiemelkedő kerek évfordulót ünnepeltek. Mint a település 800., valamint a dorogi bányászat 200. évfordulója emelte kiemelt ünnepi évvé. A kettős jubileumról való méltó megemlékezést számos beruházás, program és a jövőbe mutató reményteljes tervezetek kísérték – Szabó Gyula cikke.
Négy évtizede Dorog abban a szerencsés és különleges helyzetben fürdőzhetett, hogy két jelentős évfordulója is egyidőben kettős jubileumként forrt össze. Nevezetesen, a település múltjából adódóan és a helyi bányászat évszázadokat felölelő időtávlata kínált egy összevont megemlékezést. A település fennállásának meghatározása ugyan adhat némi vitára okot, hiszen az a tényszerűnek tartott megállapítás, miszerint Dorog 1981-ben 800 éves múltra tekintett vissza, nem fedi a valóságot. A koncepció a településsel kapcsolatos legelsőnek tartott írásos dokumentot helyezte fundamentumként, amely III. Béla királyunk 1181-ben keltezett birtokadományozási oklevelére hivatkozik. A Doroggal kapcsolatba hozható lakott terület viszont már a római korban is jegyzett hely volt, amelyet méltán tekinthetünk a mai város előtelepülésének. A dorogi lőtértől nem messze, a Kényérmezei patak mentén jelentős római villa állt a hozzátartozó kiegészítő építményekkel, fürdővel, udvarral, kerttel.
Az 1181-ben kibocsájtott királyi oklevél részlete, amelynek harmadik sorában jól kivehető Dorog neve
A rómaiak Pannóniát (hazánk latin neve) érintő hódításait megelőző korok is arról tanúskodnak, hogy szervezetten lakott terület volt itt, sőt a viszonylag gazdagnak mondható régészeti anyagok is arra utalnak, hogy az őslakosok is a magyarok elő- és rokonnépeiből kerültek ki. A magyarság ősgesztái szerint Atilla (Etele) nagykirály ősei, Béla, Kadosa, Keve kapitányok, vezérek és Bendegúz, Atilla édesapja is az őseik földjét és örökségét, a rómaiak által megszállt Pannónia területeit kívánták visszafoglalni. Közülük Béla, Keve és Kadosa is elestek a dunamenti harcok során, viszont Atilla uralkodásának idején sikeresen visszahódították az egykori területeiket. A mondai hagyomány alapján Atilla egyik fővezére volt Dorog, aki a településünk területén hunyt el és itt is lett eltemetve, s Atilla az ő tiszteletére és emlékére nevezte el a területet vezéréről. Így tulajdonképpen Atillát településünk névadójának is tekinthetjük.
Atilla nagykirály, városunk névadója
Ugyancsak számos kézzelfogható lelet tanúskodik arról, hogy az Atilla halálát követő, avarnak nevezett időszak során is lakott hely volt Dorog, majd Árpádék bejövetele után is egyértelmű bizonyítékok Dorog létezését igazolják. Szent István királyunk idejében már minden bizonnyal állt Dorog temploma is, amelynek maradványait nemcsak megtalálták, de amennyire lehetett, fel is tárták. A templom a Kálvária mögötti területen volt, alapjait pedig idővel elfedték a kőbánya meddőhányói. Továbbá Dorogon éltek a királyné szakácsai, egyben a testőrség tagjai. Településünk kialakulásának pontos dátumát nehéz volna meghatározni, mindenesetre III. Béla korára tenni, az nem fedi a valóságot. Konkrétabban kellene utalni az 1181-es dátumra, mint egyéb nevezetes mérföldkő, de semmi esetre sem Dorog létének keltezéseként aposztrofálni.
III. Béla király, az adományozó oklevél kiállítója
A bányászkodás valóban 1781-ben indult a Dorogi-medencében, de érdemes megemlíteni kiegészítésként, hogy a dorogi szenet már az ókorban is ismerték és a rómaiak idején folyt bizonyos fokú széntermelés. Az feltétlen vitathatatlan, hogy Dorog történetének két jeles dátumának kerek évfordulója esett 1981-re és dicsérendő, hogy ezt méltóképpen szerették volna megünnepelni a település illetékesei, élén dr. Csuha József tanácselnök vezetésével. A teljes 1981-es esztendőt ünnepi évvé nyilvánították, amely során folyamatosan szerveztek ünnepi eseményeket, amelynek tetőpontját a központi ünnepség jelentette, stílszerűen Dorog legjelesebb ünnepén, a Bányásznapon. Ekkor lett felavatva az ünnepi sorozat keretén belül megvalósított legnagyobb beruházás, a Jubileum tér. Éppen ezért az évfordulós megemlékezést az idei Bányásznapra időzítettem.
Egy ünnepi kiadvány a sok közül 1981-ből
Maradjunk is mindjárt a Jubileum térrel kapcsolatos előzményeknél és részleteknél. A település korábbi közkedvelt tere, a Szénoltár tér a történelem viharában erősen leamortizálódott. Ennek egyik fő oka, a területén korábban álló, egyben névadó emlékművének, a Szénoltár szándékos elpusztítása. Kificamodott ideológia vezette barbár vandalizmus áldozata lett, amikor – helyi szóbeszéd szerint a kommunisták bosszúból – az ötvenes és hatvanas évek fordulóján felrobbantották. A monumentális emlékmű romja mintegy 20 évig csúfoskodott a téren. A jubileumhoz közeledve, a település elöljárói határoztak az egykori tér rendbetételéről, kialakítva a kornak megfelelő igényű közösségi helyszínt parkosítva, otthonossá téve. Az elpusztított Szénoltár helyén egy újabb emlékmű elkészítését tervezték, amely az apropónak megfelelően, a Jubileum nevet kapta. Az emelt alkotás alapját a Szánoltár megmaradt halmának felhasználásával készítették, amelyet díszkivilágítással láttak el.
A Jubileumi emlékmű
Az új emlékmű Bakos Géza építész és Árvai Ferenc szobrász alkotása. A tervezet már 1978-ban gyakorlatilag készen állt és Bakos Géza mellett Horváth Ferenc üzemmérnök és Priegl István technikus vettek részt a szakdolgozatnak készült ötletben. Ezen javaslat valósulhatott meg sikeresen. A tér rendezési tervének elkészítésében az említett személyek mellett Puchner Ferenc építészmérnök is részt vett. A tér munkálatainak első ütemeként elsőként a Bányászkörönd és Honvéd utca közötti területre telepített egyedi és igen méretes játszótér létesült, amely társadalmi összefogással, elsősorban a gyógyszergyár dolgozóinak odaadó és szorgos munkájának gyümölcse volt. Korábban a Kolóniában, a sporttelep mellett volt egy különlegesnek mondható, egyben komolyabb méretű játszótér, amely a domináló színe miatt a helyi gyerekek nyelvezetében „Kék játsziként” volt emlegetve. Amikor döntés született a Kolónia helyén tervezett Zsigmondy Vilmos lakótelep felépítéséről, a Kolónia bontási munkálatainak első lépéseként a játszóteret költöztették át a majdani Jubileum térre. Minderre 1979-ben került sor, majd az eredeti hinták, mászókák, forgóhordók, (stb.) elhelyezésre kerültek új helyükön, a játszóteret további kellékekkel még bővítették is, valamint egy szabványméretű, aszfaltos kézilabdapályával is megtoldották. A „Kék játsziból” „Új játszi” lett a helyi elnevezésben, amelyben továbbra is a kék volt a meghatározó szín, viszont ízléses formában igazi színes játéktérként pompázott. Minden oldalról szintén vidám színű kerítés ölelte, s két főbejáratot is kapott, amelyet oszlopok szegélyeztek. A Honvéd utca menti főbejárata mellett helyeztek el magas oszlopokra erősített méretes táblát, amely csupa nagybetűvel hírdete sorait: DOROGIAK DOROGÉRT – MINDENT A GYEREKEKÉRT!
A Jubileum tér kialakítási tervének szakdolgozatként bemutatott eredeti változata egy korabel újságcikkben 1978-ban (forrás: Bakos Géza web-oldala)
1981-re pedig a tér másik felében az emlékmű készült, az alakulótér, továbbá a kőszegéllyel határolt szabályos ágyások, amelyekben főleg díszcserjéket és bokrokat telepítettek és füvesítették, valamint több sétány szelte át a parkot, amelyet finom kőzúzalékkal terítettek. Az emlékmű és az alakulótér között futó keresztirányú főút aszfaltozott lett. Az egykori Szénoltár tér régi fái harmonikusan illeszkedtek az új parkosításban. Az igen magasra nőtt nyárfák terebélyes lombkoronái természetes szépségükkel emelték a park látványát, egyben jó szolgálatot tettek hűsítő árnyékukkal. A sétányok mentén modern alakzatú padokat, díszkandelábereket és egyedi, kifejezetten szép szemetestárolókat helyeztek el.
A Jubileumi aknatorony a Kálvárián
A másik jelesebbnek mondható beruházás a Kálvária tetejére elhelyezett aknaktorony. A Kálváriát egykor egy csodaszép kápolna koronázta meg, amely a 14 stáció és a feszület két oldalán elhelyezkedő szent szobrának együttesét zárta, egyben foglalta keretbe. A háború során súlyos károkat szenvedett kápolnát sorsára hagyták, amely erősen leromlott állapotban árválkodott, viszont a kor ideológiai szelleme erős gátat szabott a megmentésére tett kísérleteknek. A jubileumra ezt is rendezni kívánták, de sajnálatos és sajátos módon hajtották végre. A kápolna maradványait felrobbantották és helyén állították fel az aknatornyot. Pedig értéket védve és mentve sokkal kézenfekvőbb megoldást jelenthetett volna, ha a Kálvária mellett egykor üzemelt VIII-as akna tornyát hagyták volna meg, amely a hatvanas években fejezte be működését. A torony kifejezetten szép volt, s azt lehetett volna mementónak, egyben ipari műemlékként meghagyni, majd kivilágítani és akár kilátóként is alkalmazni, míg a szomszédos kápolnát a stációkkal együtt felújították volna, így két értéket lehetett volna teremteni.
A Jubileumi emlékkő rézplakettján lévő dombormű
A kettős évforduló további alkotása a Jubileumi emléktábla, amely Árvai Ferenc szobrász- és grafikusművész alkotása. A vésett felirat mellett egy rézplakett díszíti, amely pecsétre emlékeztető, kettős tagolású, amelyben a középkori települést jelképező építmények kontúrjai lettek megjelenítve, valamint a bányászat jelképeként, egy aknatorony. Az emléktáblát a mai Hősök terén, a később emelt ’56-os emlékkő feletti részen nem sokkal helyezték el, amely kisebb lábakon állt. Évekkel később, a belvárosi épületegyüttes építését követően, a keleti szárny alapjába lett beépítve, s azóta is itt foglal helyet. Az ünnepi év keretén belül a Művelődési központot tatarozták, egyben elkészült az Ella közi épület terve a Pilis áruház szomszédságában, amely a következő évben készült el.
Gink Károly könyvének borítója
A köztéri alkotásokon kívül számos helytörténeti kiadvány is készült az ünnepi év jegyében. Egyik legjelentősebb a már 1980-ra elkészült korszakalkotó mű, a Bálázs Béla-díjas fotóművész Gink Károly Dorog című képes albuma, amely művészi köntösben mutatta be településünk arculatát. A bányászatról is több könyv látott napvilágot, kiemelten az akkori bányaigazgató, dr. Tóth Tibor által fémjelzett minőségi fotókkal illusztrált vaskos szakmai munka.
A teljes 1981-es év az ünnep jegyében telt, amelyet megannyi kulturális program is kísért. A helyi iskolákban helytörténeti vetélkedőket és megemlékezéseket szerveztek, s szintén a korábbiakban cikksorozatban már méltatott Dorogi Rockfesztivál is ebben a sorba illeszkedett. A jubileumi ünnepségsorozat megmozgatta a dorogiakat és bebizonyította, hogy a helyiek számára mennyire fontos a lakóhelyük.
Több emlék- és ajándéktárgy készült a jubileum alkalmából, közte az egykori népszerű bevásárlótáska, amelynek másik oldalán az aknatorony volt nyomtatva
A múlt tisztelete, a tradíciók őrzése és átörökítése mellett a jövőképet is előrevetítette. Egyre erősebb és határozottabb igényként fogalmazódott meg Dorog városi címének kivívása, amely alig három évvel később sikeresen meg is valósult. A településben rejlő potencia, rengeteg rejtett érték és lehetőség adott, amelyet azóta is folyamatosan igyekeznek kiaknázni.
Borítókép: Árvai Ferenc Jubileumi emlékköve a Hősök terén
Külön köszönet: Bakos Géza részére, a cikkben megjelent fotóillusztráció hozzájárulásáért.
Szabó Gyula
