Szeptember 3-án, pénteken délután koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a dorogi Nemzeti Kőbányászati Emlékhelynél.
A Baumit Kft. dorogi mészkőbányája idén ünnepli 116 éves fennállását. Az OMBKE kezdeményezésére 2015-ben a Baumit Kft. számos bányavállalat segítségével megépítette a Nemzeti Kőbányászati Emlékhelyet, mely méltóképpen képviseli a magyar kőbányászatot. A 71. bányásznap alkalmából ismét fejet hajtottunk a bányászatban, a kőbányászatban dolgozók előtt. A bányászati szervezetek, a dorogi önkormányzat és a Baumit hagyományt teremtett azzal, hogy az emlékművet minden évben megkoszorúzza.
A résztvevők az esemény kezdetén közösen elénekelték a Bányászhimnuszt, majd Vas József műszaki vezető, a Baumit Kft. nevében tartott ünnepi beszédet. Elmondta, hogy hat évvel ezelőtt, egy meleg, szeptemberi délutánon avatták fel ezt az emlékművet, azzal a reménnyel, hogy a dorogi mészkőbányászat neves és névtelen hősei előtt való néma főhajtás hagyománnyá érik. Hozzátette, hogy a koszorúzások és a megemlékezések legfontosabb gondolata, mottója, Wass Albertnek az a néhány sora lett, amely minden nap emlékeztet bennünket annak fontosságára, hogy különbséget tudjunk tenni a múlandó és a maradandó között. „Ki mint vetett, azonképpen arat, mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.” – idézett Wass Alberttől a műszaki vezető. „A tavalyi év tavaszán azonban történt valami a világban. Nem csak itt, Dorogon, nem csak Magyarországon és nem is csak Európában. Nemre, korra, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül egész nemzetek kényszerültek arra, hogy átértékeljék a valóságot. A technikai fejlődésben soha nem látott csúcsokra jutott emberiség egyszer csak egy egészen parányi vírus ámokfutásával nézett farkasszemet. Egyik pillanatról a másikra fel kellett hagynunk a leghétköznapibbnak tűnő szokásainkkal, kedvteléseinkkel, és szépen lassan rá kellett jönnünk, egyedül nem megy. A közösség érdeke néha megelőzi az egyéni érdekeket. Az egyén felelőssége pedig a közösség érdekei okán fokozott. Ez a bizonytalanságokkal és kiszámíthatatlansággal teli időszak már másfél éve tart, és biztos vagyok benne, hogy ma mindannyian másképp tekintünk mind a múltra, mind a jövőre, mind a pandémia kitörése előtti időben. Minden emlékezés, minden tiszteletadás a múltról szól. Arról a múltról, melyből a hagyományaik születnek, s melyből az értékeket mentjük át a jelen és a jövő számára.” – mondta reménykedve Vas József.
„Itt állunk ezelőtt az országos emlékmű előtt, amire mondhatjuk azt, hogy a legrégibb bányászati műfajnak az emlékműve, hiszen az emberiség története a kőkorszakkal kezdődött.” – mondta dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, majd hozzátette, hogy a kőbányászat az első olyan ipari tevékenység, aminek a nyomai a legmélyebb történelmi időkbe nyúlnak vissza. „Kőbányászat nélkül nem lenne épített környezetünk, nem lennének piramisaink és nem lennének a világ csodái közé tartozó alkotások, amelyek mind-mind kőből épültek. S ha itt szűkebb pátriánkban nézünk körül, akkor is tudhatjuk, hogy a hazai díszítő kőbányászat a mi megyénkhez kötődik, Tardoshoz és Süttőhöz, de ha az építőanyagokra gondolunk, akkor is Tatabányától, Lábatlanon, Dorogon át egészen Pilisjászfaluig, ami kicsit ugyan átnyúlik, de a sajátunknak érezhetjük, mind-mind tanúsítják, hogy ebben a megyében mindig jelen volt ez a bányászat, a római kor óta.” – emlékeztetett a térség kőbányászatának fontosságára a képviselő. „Kőbányászati emlékműnél állunk, de tudjuk, Dorog elsősorban a szénbányászatáról híres, tehát hogyha a szénbányászat és a kőbányászat összehasonlításához érünk, – ami a legérdekesebb és a legfontosabb – azt hiszem, hogy van közös bányásztudat. Tehát nincsenek elkülönülve azok, akik a különböző területeken dolgoznak, és ugyanúgy tudnak ünnepelni ezekben a napokban, és ugyanúgy a sajátjukénak érzik az ünnepeket, átlátogatnak egymás ünnepségeire, koszorúzásaira.” – jegyezte meg dr. Völner Pál.
Dr. Tittmann János, Dorog város polgármestere beszédében elmondta, hogy most már nehéz is azt mondani, hogy bányásznapi ünnepség, hiszen az eseményeknek a sorát tekintve a Bányásznap heti eseménysor. Szerdán már elkezdődött, a vízbányászoknak a lokális központjában, a Schmidt-villában és most folytatódik itt. „Keressük a tartalmát, hogy a bányásznapnak a hagyományőrzésen túlmenően a jelen korban is érvényes értékek után kutatva. Arra jutottam, hogy tulajdonképpen nekünk már hosszú évek óta a bányásznap, az a teljesítmények elismerésének a napja. Egyrészről tisztelettel adózunk bányász elődeink előtt, akik várost építettek, települést és települési kört fejlesztettek. És arra gondoltam, hogy az ő napi munkájuk mellett, és ez ad az idei bányászlaknak egy különleges tartalmat, hiszen az Eucharisztikus Világkongresszusnak az évében vagyunk, és 1938-ban is a bányászok a napi munkájukon városteremtő munkájuk mellett olyan szellemi erővel is rendelkeztek, hogy ehhez a világeseményhez kapcsolódni tudtak.” – mondta el a városvezető, majd hozzátette: „A bányászat, a sport, a művelődés, a művészet és az egészségügy kapcsolatát kötetekbe fogjuk tudni foglalni, hiszen óriási teljesítmények állnak az elmúlt évszázadokban és ez a teljesítmény azért érdekes a számunkra, mert nemcsak a művészeti, egészségügyi, szociális szakterületen, hanem elsődlegesen a gazdaság terén nyújtott teljesítményük volt az, ami megteremtette azokat az erőforrásokat, amelyből mindezt fel tudták építeni.”
A köszöntők és a beszédek után koszorút helyezett el az emlékműnél: dr. Tittmann János és Dankó Kristóf, dr. Völner Pál, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat nevében Popovics György, a Baumit Kft., az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete, a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, a Duna-Dráva Cement Kft., a Miskolci Komplex Épületbontó és Robbanástechnikai Kft.
